Társoldalunk:

Renault: Hízelgő ránk nézve, hogy Ricciardo nem tesztelhetett

2019.01.25. 20:32

A Renault-nál nem akarnak ujjal mutogatni a Red Bullra, amiért a tavalyi szezon végén nem engedte Ricciardónak, hogy tesztelje az autójukat. Valójában hízelgőnek tartják a bikások viselkedését.

Daniel Ricciardo tavaly mindenkit meglepett azzal a döntésével, hogy elhagyja a Ferrari és a Mercedes különharca mellett is élcsapat maradó Red Bullt, és átigazol az említett három istállótól jókora lemaradásban levő Renault-hoz. Ami ezek után kevésbé volt meglepő, hogy az energiaitalosok nem engedték az ausztrálnak, hogy az Abu-dzabi szezonzáró utáni teszten kipróbálja új csapatának versenygépét. A Renault azonban ahelyett, hogy kirohanást intézett volna Ricciardo volt csapata ellen, inkább bóknak vette ezt.

Ricciardo legutóbb az Abu-dzabi Nagydíjon ült autóba, habár a Renault szerette volna, ha az azt követő teszten teszi ezt megForrás: Picture-Alliance/AFP

Az Abu-Dzabiban lebonyolított gumiteszten számos csapat már jövő évi pilótáival körözött, sőt, olyan is akadt, aki pár nappal korábban még egy másik csapat színeiben vett részt a versenyen. Carlos Sainzot minden további nélkül elengedte a Renault a McLarenhez, ahogyan Lance Strollt is a Williams a Racing Pointhoz. Érthető okokból Kimi Räikkönen sauberes visszatérése elé sem gördített akadályt a Ferrari, ahogyan ugyanennyire magától értetődő volt Charles Leclerc és Pierre Gasly jelenléte is új csapatában.

A Renault-nál azonban hiába is kerestük volna Daniel Ricciardót, a Red Bull ugyanis piótája december 31-én lejáró szerződésére hivatkozva útját állta az ausztrál bemutatkozásának új csapatában.

„Az ember mindig tanul valamit abból, ha egy pilótával beszélget. Dolgozott már a szimulátorban, ahogy a mérnökökkel is, ugyanakkor nehezíti a helyzetet, hogy még nem vezette az autónkat – nyilatkozta Marcin Budkowski, a Renault ügyvezetője az Autosportnak. – Nagyon szerettük volna, ha vezetheti az autót Abu-Dzabiban, de nem tudtuk ezt lehetővé tenni."

Ricciardo távolmaradásának Artyom Markelov örült, aki így lehetőséget kapott az Abu-dzabi tesztenForrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

A Renault és a Red Bull megromlott kapcsolata ellenére előbbiek nem estek neki nyilvánosan a bikásoknak, inkább burkoltan szúrtak oda nekik. „Csalódottak voltunk, hogy nem tehettünk szert a visszajelzéseire a tavalyi autóval kapcsolatban, mert ezek nagyon hasznosnak bizonyultak volna. Ugyanakkor a tény, hogy nem történt meg a teszt, anélkül, hogy ujjal mutogatnánk bárkire, eléggé hízelgő ránk nézve, mert ez azt jelenti, hogy a többiek tartanak tőlünk, és nem akarnak semmit sem adni, ami versenyelőnybe hozhat minket."

Cyril Abiteboul, a Renault sportprogramjának igazgatója korábban Fernando Alonso világbajnoki győzelmeihez hasonlította Ricciardo érkezését. Hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonított a hétszeres futamgyőztes megszerzésének Budkowski is. „Hatalmas motivációs löketet jelentett mindenkinek a csapatnál olyasvalaki érkezése, mint Daniel, amiatt, amilyen versenyző és személyiség. Ő egy futamgyőztes, olyan tapasztalatot hoz a csapathoz, amivel eddig nem rendelkeztünk. Évek óta egy topcsapattal dolgozott együtt, az autó fejlesztési irányával kapcsolatos dolgokhoz is sokat tehet hozzá, ahogyan a beállítással kapcsolatos dolgokhoz is. Mindez hasznos tanulási folyamat nekünk."

A Renault úgy érzi, túlvan az építkezésen, most a „támadás” jönForrás: AFP/Paul Crock

„Az, hogy egy futamgyőztes egy olyan csapatból érkezik, amelyik futamgyőzelmekért és potenciálisan a bajnokságért is harcol, hisz bennünk és csatlakozik hozzánk ebben a fázisban, az sokat elmond a projektünkről és arról, hogy mit próbálunk itt közösen felépíteni."

A Renault 2016-ban tért vissza gyári csapatként az F1-be, azóta pedig évről évre fejlődött. Tavaly a konstruktőri pontverseny negyedik helyén zárt, a költségvetésének tükrében pedig egyáltalán nem tragikus a helyzete.

Elégedettek azonban csak akkor lesznek a franciák, ha a következő három évben már a győzelmekért is harcba szállhatnak.

„A kihívás most keződik. Amikor a Renault úgy döntött, hogy visszatér a Forma-1-be, akkor egy hatéves tervet állított fel” – mondta Budkowski. Az első három év az építkezés éveiként, a következő három pedig a támadás éveiként lett felcímkézve. Utóbbi alatt azt kell érteni, hogy az élmezőnyben harcolunk. Az építkezés három évén túlvagyunk, nagyjából újjáépítettük a csapatot infrastrukturálisan és a humánerőforrás szempontjából is. A következő három évben arra számítunk, hogy progresszíven utolérjük az első hármast, a győzelmekért, és remélhetőleg a világbajnoki címért fogunk harcolni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK