Társoldalunk:

Ferrari-elnök: Szükségszerű volt a Arrivabene leváltása

2019.01.16. 09:10

John Elkann, a Ferrari elnöke megidézné a Scuderia legszebb éveit, úgy vélte, meg kellett erősíteni a csapat felállását. Mick Schumacherrel kapcsolatban nem foglalt állást.

Több kulcsfontosságú poszton is változik a Ferrari felállása a 2019-es szezon előtt, kezdve Maurizio Arrivabene leváltásával, és Mattia Binotto kinevezésével a csapatfőnöki pozícióba. Sajtóértesülések szerint leigazolták a Formula E-ben versenyző Pascal Wehrleint, és a legfrissebb hírek szerint Mick Schumacher is elköteleződhet a Ferrari mellett.

A Ferrari elnöke, John Elkann közben a Detroiti Autószalonon tartózkodik, itt kérdezte meg az Agnelli családhoz kötődő La Gazzetta dello Sport a Ferrariban zajló változásokról, amit eddig az olasz autógyár menedzsmentjéből egy szűkszavú közleményt leszámítva senki sem kommentált. Elkann most sem fogalmazott egyértelműen.

Elkann is megszólalt, de nem mondott sokatForrás: AFP/Miguel Medina

„Szükséges volt, hogy megerősítsük a csapat szervezetének felépítését egy olyan figurával, akinek technikai felkészültsége nem kérdéses – mondta a néhai Gianni Agnelli unokája, a Ferrari elnöke, John Elkann. – Néhány hónapja már foglalkozom a Ferrari ügyeivel – tette hozzá, majd kitérő választ adott arra, hogy ezennel lezárulnak-e a személycserék a csapatnál.

Meglátjuk. Olyan jövőt akarunk építeni, ami méltó a győztes múlthoz, és a lehető leghamarabb meg akarjuk nyerni a világbajnokságot, ami már túl régóta várat magára.

Kedden a BBC is úgy értesült, hogy Mick Schumacher csatlakozik a Ferrari pilótaakadémiájához, és tesztlehetőségeket is kap a fiatal pilóták számára fenntartott napokon, de Elkann ezt egyelőre nem erősítette meg. „Nem látok rá a döntésekre, amelyeket a következő hónapok során hoznak meg a Scuderiánál. Én csak a pillanatnyi helyzetről tudok beszélni” – felelte.

Arrivabene ment, Binotto feljebb lépettForrás: Picture-Alliance/AFP/Hz

A BBC és az Autosport is megkereste a Schumacher család menedzserét, Sabine Kehmet, de hivatalos megerősítést egyelőre ők sem kaptak arról, hogy az idén a Forma-2-ben induló F3-as Európa-bajnok valóban édesapja, a korábbi hétszeres világbajnok nyomdokaiba lép-e. Arrivabene tavaly szeptemberben kijelentette, a Ferrari ajtaja „mindig nyitva áll” Schumacher számára. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK