Társoldalunk:

Verstappennek bejött a Formula-E-ben végzett közmunka

2019.01.14. 09:36

Sam Bird, a Formula-E-ben versenyző Virgin-csapat pilótája szerint a sorozatra nézve igazságtalan volt, hogy az FIA oda küldte közmunkára Verstappent.

Az FIA a Formula-E marrákesi futamát jelölte ki Max Verstappennek arra, hogy letöltse a rá a tavalyi Brazil Nagydíjon kiszabott kétnapos közmunka első napját. A holland pilótát az Esteban Oconnal történt futam utáni lökdösődés miatt büntették meg, Marokkóban pedig az elektromos szériában szolgálatot teljesítő sportfelügyelők munkájának megfigyelése volt a célja. A sorozat egyik élmenője szerint ez igazságtalan volt a Fomrula-E-re nézve, Verstappen azonban hasznosnak találta a büntetés ily módon történő letöltését.

Verstappennek tetszett, amit látott a közmunkája soránForrás: 2018 Getty Images/Mark Thompson

Verstappen eddigi négyéves F1-es pályafutása alatt rengetegszer került már összetűzésbe a felügyelőkkel, többször kritizálta a büntetéseket kiszabó testület munkáját, amelynek rendszeresen volt dolga az általa elkövetett kihágásokkal. A Red Bull holland versenyzője mégsem a pályán, hanem az azon kívül elkövetett vétségéért kapott közmunkát, amelynek első napját az FIA határozata szerint a Formula-E 2018/19-es szezonjának második futamán kellett letöltenie. Mindez nem nyerte el a sorozatban tavaly 3. helyen végző Sam Bird, a Virgin csapat pilótájának tetszését, aki meg is jegyezte, szerinte a Formula-E-re nézve kissé igazságtalan volt odaküldeni Verstappent a közmunka letöltésére.

Verstappen a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon leszögezte, hogy nem fog belemenni olyan közmunkába, amitől „idiótának" tűnne. A jelek szerint a Formula-E-ben dolgozó felügyelők megfigyelésétől nem érezte magát annak, élvezte a marokkói versenyt.

„Érdekes volt a másik oldalról látni a dolgokat. Normál esetben az ember nem tud egy teljes napot eltölteni a felügyelőkkel, mindenki végzi a saját dolgát egy versenyhétvége alatt” – állt az FIA közleményében. 

Nem volt hiány látványos manőverekből a Formula E marokkói futamánForrás: Joe Portlock / LAT Images

„Jó látni, hogy mi kell ezeknek a fontos döntéseknek a meghozatalához – mondta a holland. – Néha egy döntés nem jó egy adott versenyzőre nézve, de mégis meg kell azt hozni, követni kell a szabályokat. Jó dolog megtapasztalni más dolgokat is a versenyzésben az autóban ülés mellett, konstruktív volt idejönnöm és ezt a fajta munkát végeznem."

Az utóbbi időben több F1-es pilóta is szkeptikusan nyilatkozott a Formula-E-ről, többek között Sebastian Vettel sem tartja túl érdekesnek a sorozatot. Az FIA egyelőre nem közölte, hogy Verstappennek milyen módon kell letöltenie közmunkája második napját.A Red Bull hollandjának tetszett, amit az ex-F1-es Jérome d'Ambrosio győzelmével záruló marrákesi versenyen látott, vélhetően szívesen közmunkázna ismét a Formula-E-ben, ha már valahol úgyis muszáj lesz neki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK