Felhagy a McLaren a rangos tehetségkutató támogatásával

Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Belga Nagydíj 2018
NORRIS Lando (tbr), Test & Reserve driver McLaren Renault MCL33, portrait during the 2018 Formula One World Championship, Belgium Grand Prix from August 23 to 26 in Spa -Francorchamps, Belgium - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
A McLaren a továbbiakban nem vesz részt a 30 évvel ezelőtt életre hívott, brit tehetségeket kiemelő programban, de a szervezők azt ígérik, hamarosan új partnert jelentenek be.

A jelenlegi formájában nem folytatódik tovább a Brit Autóversenyzők Klubja (BRDC) és a McLaren által 30 évvel ezelőtt, 1989-ben létrehozott McLaren BRDC Award, ami évente egy fiatal brit tehetséget díjazott, ennek részeként F1-es tesztlehetőséget is biztosított a számára. A kezdeményezés Ron Dennis és Peter Foubister nevéhez fűződött.

A program hatása jelentős, példának okáért az F1 mezőnyének két idei újonca, a McLarennél bemutatkozó Lando Norris, valamint a Mercedes támogatását élvező, és a Williamsnél debütáló George Russell is megnyerte korábban a díjat, így tesztelhettek is a McLarennél. A brit istálló az elmúlt évek során egyéb téren, például fitnesz vagy adatelemzés terén is segítette a győzteseket.

Egyebek mellett Lando Norris is a díj győztese volt Forrás: DPPI/Florent Gooden

A díj első győztese David Coulthard volt, aki később, 1995 és 2004 között a McLaren versenyzője is lett, de az illusztris listán szerepel a háromszoros Indy 500-győztes Dario Franchitti (1992), a 2009-es F1-es világbajnok és McLaren-pilóta, Jenson Button (1998), a WEC-bajnok Anthony Davidson, valamint a DTM-es Gary Paffett és Paul di Resta is.

– magyarázta Derek Warwick, a BRDC elnöke. – Számomra az év egyik fénypontja, amikor láthatom, hogy az előző évi győztes beül a McLaren F1-es autójába, miközben a következő évi döntősök és családjaik figyelik őt. A McLaren nagyon elkötelezett volt a következő brit sztárok megtalálása mellett, nélkülük mára ez nem válhatott volna az egyik legpatinásabb elismeréssé a brit motorsportban.”

A McLaren döntése kissé meglepő abból a szempontból, hogy a csapatfőnök, Zak Brown az Autosportot is működtető Motorsport Network elnöke is, de a díj ettől még nem szűnik meg, a BRDC azt ígérte, hogy hamarosan új partnert jelentenek be, és Brown is azt nyilatkozta, hogy „új mecénásra ruházzuk a díj lenyűgöző örökségét.”

Az amerikai üzletember szerint a McLaren számára „hatalmas büszkeség”, hogy az első 30 év során támogathatták a díjat, ami 1989-ban „úttörő volt az iparágban, és rivaldafényt biztosított számos, felfedezetlen tehetségnek.”