Vágólapra másolva!
A wokingi istálló is bejelentette az új, MCL34-re keresztelt új autójuk bemutatójának időpontját. Már majdnem a mezőny fele elárulta a leleplezés napját.

Mozgalmas időszaknak ígérkezik február második hete az F1 világában, hiszen a McLaren is az előszezoni tesztek megkezdése előtti napokra időzítette az új, MCL34-nek nevezett új autójuk bemutatóját.

A wokingi istálló pontosan Valentin napon, vagyis február 14-én mutatja meg a nagyvilágnak az autót, ami valószínűleg továbbra is papaja-narancs színben pompázik majd, erre enged következtetni, hogy a Twitteren ilyennek ábrázolták a két stilizált sisakot, amiket egy szív ölel körül.

Februárban jön az új McLaren is Forrás: AFP/Miguel Medina

Az ünnepi szabadságról pihenten visszatérő marketingesek rövid verssel is megtoldották a bejelentést. A locsolóversre emlékeztető alkotás szabad fordításban így szól:

Egyes autók vörösek,
mások meg kékek.
Valentin napján megmutatjuk
a miénket néktek.

A McLaren a gyári istálló mellett a Renault egyedüli ügyfeleként folytatja a Forma-1-ben, céljuk, hogy a tavaly látott, gyenge formájukat javítva a középmezőny elejébe tartozhassanak. A menedzsment egy részének leváltása után a fejlesztést a veterán Pat Fry és Andrea Stella vezeti.

A döntéshozók kiléte mellett a pilótapáros is megváltozott, hiszen Fernando Alonso visszavonult az F1-től, Stoffel Vandoorne pedig a Formula E-ben folytatja, miután eltanácsolták az istállótól az újonc Lando Norris miatt. Az F2 tavalyi második helyezettje Carlos Sainz csapattársa lett.

A McLaren bejelentésével újabb elem került a helyére, és újabb csapat döntött úgy, hogy az előszezoni tesztek előtti héten mutatja be új autóját, egyelőre ismeretlen helyen és formában. A tesztelés február 18-án kezdődik, Barcelonában.

Az eddig nyilvánosságra hozott F1-es bemutatók időpontjai

Február 12. – Renault
Február 13. – Racing Point (arculat)
Február 14. – McLaren
Február 15. – Ferrari