Vágólapra másolva!
A Ferrari korábbi versenyzője elmondta, hogy a csapathoz igazoló fiatal titánnak mit kell elsajátítania az érvényesülés érdekében. Egyébként nagyon tehetségesnek tartja Leclerc-t.

A Ferrari négy szezon után változtatott a pilótafelállásán. Sebastian Vettel marad, de Kimi Räikkönen és Charles Leclerc csapatot cserél, a monacói előrelép, a finn pedig visszatér F1-es pályafutásának gyökeréhez, a Sauberhez.

Leclerc a Ferrari legfiatalabb versenyzője lesz az elmúlt több mint fél évszázadban, és

nagy kérdés, hogy gyorsaságát meg tudja-e mutatni olyan nyomás mellett,

amilyenhez eddig még csak hasonlót sem tapasztalt.

Charles Leclerc megkapta élete nagy lehetőségét Forrás: DPPI/Florent Gooden

A csapatnál 2000-től 2005-ig (zömmel Michael Schumacher vízhordójaként) versenyző Rubens Barrichello az Autosportnak azt mondta, "Sebnek is jó kihívás lesz" az érkezése", és ő maga is "izgatottan várja, mire lesz képes."

"Egyike azon fiataloknak, aki látványosan kapaszkodott fel a ranglétrán" – vélte róla.

Barrichello vakon megbízik a tehetségében, de figyelmeztette, hogy ezzel önmagában nem érvényesülhet az állandó rivaldafényben szereplő nagy múltú csapatnál.

"Az egyetlen, amire a Ferrarinál szükség van,

"Azt már tudjuk, hogy a tehetsége megvan [Leclercnek]."

A szezon második felében Leclerc azt mondta, a sajtó megnövekedett érdeklődésével és a nyomással sincs gondja.