Vágólapra másolva!
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem örül annak, hogy Kimi Räikkönen jövőre már nem a Ferrari pilótája lesz, ugyanakkor megérti, hogy nem vonult vissza a Forma-1-ből.

Az elmúlt években sokan kritizálták a teljesítményét, a helye is évről évre veszélyben volt a Ferrarinál, a vörösöknél töltött nyolc éve alatt pedig mindössze kétszer tudta legyőzni az aktuális csapattársát, második maranellói időszaka alatt egyszer sem. Kimi Räikkönen, a Scuderia máig utolsó világbajnoka ezzel együtt hiányozni fog Toto Wolffnak, a Mercedes csapatfőnökének, aki annak ellenére úgy érzi, hogy részben elveszíti a Forma-1 a finn pilótát, hogy Räikkönen jövőre is a mezőny tagja lesz a Sauberrel.

Räikkönen Abu-dzabi kiesésével nemcsak a Ferrari és a finn pilóta, hanem az F1 történetében is lezárult egy korszak Forrás: AFP/Luca Bruno

Kétségtelen, hogy a 2007-es világbajnok ferraris visszatérése legjobb idényét produkálta 2018-ban, több mint 5 év elteltével végre futamot nyert, és harmadik lett az összetettben, ráadásul megelőzte azt a Valtteri Bottast, aki a Mercedesnél látványos mélyrepülésbe kezdett az idény második felében.

Toto Wolffnak nem ezért, hanem az F1-re gyakorolt hatása miatt fog hiányozni Räikkönen a Ferraritól.

„Szerintem sokat változtat a Forma-1-en, hogy Kimi többé már nem Ferrarit vezet, egy olyan autót, ami képes versenyeket nyerni” – nyilatkozta az Autosportnak.

Megvannak a saját értékei, amelyekhez szintén hű, ez teszi hitelessé, a szurkolók pedig ezt imádják, úgyhogy az, hogy már nincs a Ferrarinál, mindannyiunknak nagy csapást jelent.”

Wolff úgy érzi, Alonso mellett kicsit Räikkönent is elveszítik Forrás: DPPI/Florent Gooden

Wolff azért annak örül, hogy Fernando Alonsóval ellentétben Räikkönen nem vonult vissza teljesen a Forma-1-ből, helyette átigazolt első csapatához, a Sauberhez. A Mercedes csapatfőnöke ennek ellenére úgy érzi, a svájciaknál a finn már nem lesz akkora hatással az F1 népszerűségére, mint volt a Ferrarinál.

– mondta Wolff, aki ezzel együtt megérti Räikkönen döntését. – Azt mondja, azért maradt, hogy élvezze a vezetést a Saubernél, de közben a Sauber a második vonal legjobb autója is egyben. Mindössze 40 percre van [a gyár] az otthonától, ezért mindig otthon lehet. Szerintem Fred [Vasseur, a Sauber csapatfőnöke] versenyképes csapatot hozott össze, erős a kapcsolatuk a Ferrarival, úgyhogy miért ne folytathatná, amit szeret?”

A Sauber több szempontból is illik Räikkönenhez, aki továbbra is élvezi a vezetést az F1-ben Forrás: Pirelli

Az osztrák üzletember nem tartozik azok közé, akik ítélkeznek a 2007-es világbajnok fölött amiatt, hogy gyakorlatilag lemondott a győzelmek lehetőségéről, vagy amiatt, hogy maradásával a fiatalok elől veszi el a helyet. „Az emberek túl sokat foglalkoznak azzal, hogy mit kellene tennie, el kellene-e hagynia az F1-et azért, mert már nem ülhet győzelemre esélyes autóban. Eközben azonban

úgyhogy ha a vezetés olyasmi, amit őszintén szeret, akkor joga van követni a szenvedélyét.”