Társoldalunk:

Schumacher soha nem veszekedett, és nem helyezte magát a csapat elé

2018.12.15. 20:52

Rob Smedley, a Williams nemrég távozott vezető versenymérnöke visszatekintett a Ferrarinál töltött karrierjének elejére, amely alatt mély benyomást tett rá a közös munka Michael Schumacherrel.

A Williams istálló a napokban búcsúztatta el grove-i főhadiszállásán Rob Smedleyt, a csapat vezető versenymérnökét. Felipe Massa korábbi versenymérnöke a Forma-1-ben akar maradni, mert még mindig ez az élete, ugyanakkor szeretne valamivel több időt a családjával tölteni. Smedley fiatal mérnökként a Jordannél kezdte pályafutását, majd a vörösök sikerkorszakának kellős közepén a Ferrarihoz igazolt, ahol először a tesztcsapatban dolgozott, majd Massa versenymérnöke lett. A most 45 esztendős brit szakember noha közvetlenül csak a teszteken dolgozott együtt Michael Schumacherrel, így is mély nyomott hagytak benne a hétszeres világbajnokkal töltött közös évek, akihez az ő tapasztalatai szerint csak Fernando Alonso érhet fel.

A korlátlan tesztelés korában Schumacher rendszeres jelenség volt a Ferrari saját tesztpályáján FioranóbanForrás: Ferrari

A Ferrarinak nem szokás nemet mondani, Smedley azonban megtette, mert elsőre a maranellóiak nem olyan pozíciót ajánlottak neki, amilyet szeretett volna. „Akár hiszik, akár nem, a tesztcsapatban szerettem volna dolgozni, miközben a Jordannél már a versenycsapat tagja voltam – nyilatkozta az F1 hivatalos podcastjában. – Korábban is nagyon élveztem a tesztelést. Mindig is úgy éreztem, hogy túl gyorsan lépkedtem előre a ranglétrán, és nem volt meg a megfelelő alapom. A tesztelés az tisztán a mérnöki munkáról szól, nincs csillogás, protokol, a pálya kilenckor nyit, ötkor zár, az ember pedig kizárólag az autóval foglalkozhat."

Végül elérte, hogy a Ferrari szerződtesse a tesztcsapatába 2003 végén. Akkoriban még nem volt korlátozva a tesztelés, pontosabban néhány csapat önként belement abba, hogy a pénteki szabadedzéseken indíthat harmadik autót, cserébe kevesebbet tesztel, a Ferrari azonban szinte kimeríthetetlen erőforrásaival és saját tesztpályájával nem tartozott ebbe a körbe.

Smedley így kezdett együtt dolgozni Michael Schumacherrel, aki akkor hatszoros világbajnokként továbbra is amikor csak szükség volt rá, fáradhatatlanul tesztelt a versenyek között.

„Két dolog nyűgözött le Michaellel kapcsolatban. Ma ez a normális, de ő már akkor elképesztően tökéletes profi volt, minden egyes apró részletre odafigyelt, ez pedig hajtotta előre a csapatot, ő volt az egyik hajtóerő – idézte fel Smedley első benyomásait Schumacherről. – Nem feledve Jean Todtot vagy Ross Brawnt, Michael nagyon tisztán a csapat egyik motorja volt. A Forma-1-gyel élt, lélegzett, aludt. Jean egyszer nyerőgépként jellemezte az egyik csapatmegbeszélésen, és pontosan az is volt."

Smedley Alonsónál tapasztalta még, hogy vezetés közben óriási mentális tartalékai voltakForrás: DPA/AFP/Gero Breloer

Schumacher a pályán kívüli vezetői képességeknek sem volt híján, ahelyett, hogy perlekedett volna a mérnökökkel, inkább utat mutatott neki,

Smedley nem emlékszik rá, hogy egyszer is kiakadt volna valami miatt.

„Soha nem veszekedett, egyszerűen mindenki számára felállította a viszonyítási alapot, megmondta, hogy ez most így lesz, utána pedig el is várta, hogy az emberek teljesítsék azt. Tökéletes rangidős vezető volt, mellette azonban hihetetlenül gyorsan volt képes versenyautót vezetni és óriási szabad kapacitása maradt mással is foglalkozni a pilótafülkében."

Smedleyre az tette az egyik legnagyobb benyomást Schumacherrel kapcsolatban, hogy milyen sok tartaléka maradt vezetés közben amellett, hogy az utolsó századokat is kisajtolta az autóból. A Fernando Alonso teljes ferraris pályafutását a garázs másik feléből, Massa versenymérnökeként végigkísérő szakember egyedül a kétszeres világbajnokot tartja ezen a téren hasonlónak Schumacherhez. „Dolgoztam olyanokkal, akik voltak olyan gyorsak, mint Michael, de senki nem volt annyira teljes értékű versenyző. Szerintem jól dokumentált, hogy nem mindig, minden nap ő volt a leggyorsabb pilóta, de nem minden a sebességről szól, a Forma-1-ben már mindenki gyors. Ő azonban következetesen gyors volt, mentálisan erős, a pilótafülkében ülve a szabad kapacitását pedig egyszerűen nem lehetett elhinni. Az egyetlen versenyző, akivel dolgoztam és ezen a téren megközelíti őt, az Fernando. Michael azonban mindennek tetejébe képes volt felvillanyozni ezer embert, azokat is, akik Rubens [Barrichello, Schumacher csapattársa 2000-től 2005-ig], majd később Felipe autóján dolgoztak."

Rob Smedley Schumacher távozása után is maradt, 2013 végéig dolgozott a FerrarinálForrás: Ferrari

Schumachernek sokan és sokszor a fejéhez vágták már, hogy arrogáns, többen azok közül az emberek közül is annak tartották, akik később együtt dolgozhattak vele. Bennük közös, hogy szinte egytől egyig belátták, hogy tévesen ítélték meg a német pilótát, aki

Smedley szerint Schumacher soha nem helyezte magát a csapat elé. „Az előítéletes emberek kívülről arrogánsnak tartották, engem pedig meglepett, hogy valójában a szöges ellentéte volt ennek. Mindenkinél többet nyert, mégis hihetetlenül alázatos volt. Senkivel nem találkoztam, aki annyira bízott volna a csapatmunkában és hajlandó lett volna a csapatot előtérbe helyezni a saját fontossági sorrendjében. Ő mindenek előtt a csapatot tartotta fontosnak, utána következett ő, megtiszteltetésnek vette, hogy a csapat része lehet, még akkor is, ha vezető szerepet töltött be, és még akkor is, ha – legyünk őszinték – nélküle az egész nem jöhetett volna létre."

Nem újkeletű tény, hogy Schumacher soha nem kritizálta nyilvánosan a csapatát, miközben a versenymérnöktől a szerelőkön át a takarítókig mindenkihez volt egy-két kedves szava. Smedley testközelből élte át a hétszeres világbajnoknak ezt az oldalát még akkor is, ha a tesztcsapat tagjaként nem volt ott a versenyen, vagy később Massa mérnökeként nem Schumacher autóján dolgozott.

Szoros kapcsolatban volt a szerelőkkelForrás: AFP/Mark Ralston

„Minket [a csapattagokat] helyezett előtérbe, miközben persze hajtott is, a versenyek után azonban soha nem felejtett el egyesével kezet fogni mindenkivel és megköszönni az erőfeszítéseinket. Nem csak azokét, akik az ő autóján dolgoztak, hanem mindenkiét. Én is a másik autón dolgoztam Felipével, vagy előtte a tesztcsapatban gyakran két nappal az adott verseny után láttam először, de a teszten is az volt az első dolga egy olyan futam után, amit fölényesen megnyert, hogy mindenkivel egyenként kezet fogott. Beszélgetett velünk, megköszönte a munkánkat, azt mondta, »igazán segített, amit a múlt héten próbáltunk ki, tökéletesen igazad volt ezzel vagy azzal kapcsolatban«. Remek srác, akivel jó volt együtt dolgozni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK