Vágólapra másolva!
Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója úgy van vele, hogy inkább jövőre jöjjenek rá, hogy a csapatok miként játsszák ki az előzést segítő módosításokat, 2021-re pedig már hatékony szabályokat alkossanak.

A 2019-es szezon előtti tesztekig, de leginkább az első versenyekig nem fogunk pontos képet kapni arról, hogy a jövőre érkező új, előzést segítő aerodinamikai szabályok elérték-e a céljukat, Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója azonban látszólag már kicsit elébe próbál menni a dolgoknak. A brit szakember amondó, hogy akkor sem történik tragédia, ha a változtatások nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, a cél ugyanis valójában az, hogy 2021-re olyan autókat építhessenek a csapatok, amelyek képesek közelről követni egymást.

A szélesebb első szárnyakból már az idei hungaroringi teszt szolgáltatott egy kis ízelítőt Forrás: Hungaroring

A jövő évi módosítások legnagyobb mértékben az első szárnyakat érintik, amelyek jóval egyszerűbbek és szélesebbek lesznek a korábban látottaknál, de az autók oldalsó légterelőire, valamint a hátsó szárnyra is más szabályok vonatkoznak 2019-től, utóbbi magasabb és szélesebb lesz. Sokan attól tartanak, hogy a csapatok mérnökei már év közben visszaszerzik az elveszített leszorítóerőt és visszaáll az eddig látott helyzet, azaz ugyanolyan nehéz lesz követni az elöl haladót, mint korábban.

Brawn szerint amennyiben így lesz, az sem tragédia, mert ezzel a szabályalkotók pontosabb képet kaphatnak arról, hogy mire van szükség 2021-től.

„Amit ebből a módosításból tanulunk, az nagyon fontos lesz a következő, nagyobb lépés szempontjából 2021-ben – nyilatkozta Brawn az F1 hivatalos honlapjának. – A lényeges pont, hogy ez nem csak egy egyszeri megoldás, hanem egy filozófia.

Ezt jelenleg nem tudják. Hasznos lesz, ha azt látjuk, hogy a csapatok új irányokat találnak ki, mert erre nem 2021-ben szeretnénk rájönni."

Robert Kubicának is van már tapasztalata 2019-es első szárnnyal Forrás: Hungaroring

Könnyen lehet, hogy az előrejelzett javulás, azaz, hogy mennyivel lesz könnyebb követni az elöl haladó autót, már a szezon elején sem valósul meg, vagy a későbbiekben fog csökkeni ez a szám.

A negyedénél tartunk annak az útnak, amit szerintünk képesek vagyunk megtenni, de ez nem úgy működik, hogy az ember kitalál valamit, majd többet hozzá sem nyúl."

A 2021-es szabályoknál sok múlik a csapatokon

A Motorsport Világtanács a legutóbbi ülésén elrendelte, hogy a csapatok korlátlanul használhatják számítógépes szimulációikat a 2021-es szezonra készülve.

Az FIA-nak és az F1-nek azonban ezen a téren sincs könnyű dolga, mert bár nagy segítséget jelent nekik az istállók kifinomult infrastruktúrája, azt nem szeretnék, hogy bárki előnyre tegyen szert a riválisával szemben.

„Az FIA és mi elmondtuk, hogy nagyjából milyenek lehetnek a 2021-es autók, majd minden csapatot más terület vizsgálatával bíztunk meg” – magyarázta Brawn.

Nem szeretnénk, hogy a jelentős erőforrásokkal bíró csapatok előnybe kerüljenek a szerényebb lehetőségekkel rendelkezőkkel szemben, de nehéz megtalálni az egyensúlyt, mert minél később kapják meg az információt, az annál jobb helyzetbe hozza a komoly erőforrásokkal rendelkező csapatokat. Az istállóknak nagyjából egy éve lesz dolgozni a 2021-es autókon, amint elkészültek a 2020-as autókkal, képesek kell legyenek 2021-re koncentrálni."

Az F1 az idén már publikált néhány látványtervet a 2021-es elképzelésekről Forrás: F1

Átfogó szabályváltozások esetén általában az aktuális erőviszonyok is legalább részben felborulnak, ezt legutóbb a hibrid-korszak kezdetén a Mercedes előretörése bizonyította, de maga Ross Brawn is volt hasonló helyzetben. A 2008-as szezonban a Honda csapatfőnökeként mindenkinél korábban helyezte át a hangsúlyt 2009-re, miközben a Ferrari és a McLaren a szezon végéig ádáz küzdelmet folytatott a fejlesztési versenyben a világbajnoki győzelemért. A Brawn GP a Honda kiszállása ellenére olyan előnybe került a 2009-es szezonra, hogy a többiek hiába érték utol a szezon közben, így is megnyerte mindkét világbajnoki címet.

elfogadva, hogy az adott szezon talán nem lesz a legjobb, de előreléphet utána oda, ahol az azutáni évben lenni szeretne" – mondta Brawn.