Társoldalunk:

Vettel: Schumacher szelleme még mindig ott lebeg Maranellóban

2018.12.10. 09:33

Sebastian Vettel továbbra sem árulja el, hogy milyen belső feszültségek nehezíthették az idei szezonját a Ferrarinál, de azt továbbra is tartja, hogy Michael Schumacher hasznos tanácsokkal láthatná el mostani helyzetében.

Sebastian Vettel a Szentpéterváron rendezett FIA díjátadó gálán talán utoljára volt kénytelen a Ferrari és saját balul sikerült szezonjára vonatkozó kérdésekre válaszolni. A svájci Blick által készített interjúban kifejtette többek között, hogy miért jelentene neki nagy segítséget, ha beszélgethetne Michael Schumacherrel, valamint arra is kitért, hogy miért viselte talán a korábbiaknál nyugodtabban az újabb kudarcot.

Vettel így érkezett az FIA év végi díjátadójáraForrás: Sputnik/Alexei Danichev

Többen, köztük Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke is azon a véleményen vannak, hogy Lewis Hamilton az idén a vörösök autójával is világbajnok tudott volna lenni.

Vettelnek feltették a kérdést fordítva, azaz ő meg tudta-e volna nyerni a vb-t a Mercedesszel?

„Ezt nem tudom, mivel soha nem ültem a Mercedesben, valamint a Ferrarival sem nyertem meg a címet – adott kitérő választ a négyszeres világbajnok, aki újra elmondta, hogy egyáltalán nem voltak akkor sem fölényben, amikor kívülről az ő autójuk tűnt gyorsabbnak. – A nyári szünet után azonos szinten álltunk a Mercedesszel, de

miközben az emberek Belgiumban vörös uralomról beszéltek, belülről ez másképp érződött, gyakran nem voltunk annyira erősek, mint az kívülről tűnt. 

„A nyári szünet után gyakran nem volt meg a sebességünk a győzelemhez. A fejlesztési lépcsőnkkel történt valami, ami miatt vissza kellett térnünk a monzai specifikációra. A határon az ember természetesen mindent megpróbál kifacsarni a fejlesztésekből, mi eközben hibát követtünk el, ezt azonban nem vettük észre azonnal, úgyhogy egy ideig a rossz irányba haladtunk.”

Sebastian Vettel és Michael SchumacherForrás: AFP/Patrik Stollarz

Vettel beismerte, hogy nemcsak az elmaradó eredmények, hanem a színfalak mögött történt dolgok is nehezítették mentálisan az idényét. Köztudott, hogy a Ferrarinál jóval nagyobb nyomás nehezedik a versenyzőkre a hatalmas elvárások miatt, Vettel ezért tartaná különösen hasznosnak, ha beszélhetne barátjával és mentorával, a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel, aki több mint 10 évet töltött el a csapatnál. „Igen, [még mindig azt gondolom, hogy hasznos tanácsokat adhatna]” – utalt Vettel egy korábbi nyilatkozatára. Michael sok évet töltött el Maranellóban, a szelleme pedig még ott lebeg a csapat körül. Michaellel a versenyzők, és nem a mérnökök nyelvén tudnék beszélni, ezért lenne hihetetlenül nagy segítség, ha ezt megtehetném. Mindig is nagyszerű kapcsolatom volt vele, és igen, hiányzik.”

Vettel azt állítja, nem látogatta meg SchumachertForrás: AFP

Többen, például Jean Todt FIA-elnök is köztudottan rendszeresen látogatja az agysérülése miatt feltehetően beszéd- és járásképtelen Schumachert, míg sok korábbi barát, például Willi Weber, a hétszeres bajnok menedzsere nem kapott bebocsátást a svájci villába.

Arra a kérdésre, hogy meglátogatta-e valaha a 2013-as síbalesete után otthon lábadozó legendát, Vettel némi hezitálás után nemmel felelt.

Arra viszont bővebb választ adott, hogy korábbi éveiben nem egyszer kelt ki magából már a csapatrádióban, vagy ha nem ott, a futam után közölte a sajtóval kendőzetlen véleményét arról, ami éppen bosszantotta, az újabb vereség ellenére az idén azonban mintha mégis nyugodtabb lenne.

Szerinte ennek az az oka, hogy tanult a korábbiakból.

„Ha az ember szenvedélyes a sportág iránt, számítania kell rá, hogy az inga mindkét oldalra kileng, úgyhogy nem csak az ünneplés a része a dolognak, nem lehet mindig nyerni, az első pillanatban pedig gyakran előtörnek az érzelmek. Talán tanultam a múltban elkövetett hibáimból.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK