Schumacher a csillag, Alonso a tökéletes egész

Forma-1, Fernando Alonso, Scuderia Ferrari, Valenciai Nagydíj 2012
2012 - Alonso karrierje egyik legemlékezetesebb győzelmeként tartja számon valenciai sikerét, amelyet a 11. helyről rajtolva ért el. Ezen a versenyen szerezte Michael Schumacher Mercedeses pályafutása egyetlen dobogós helyét, a harmadik helyen pedig a Scuderia legutóbbi világbajnoka, Kimi Räikkönen végzett
Vágólapra másolva!
A spanyol pilóta korábbi versenymérnöke jól ismeri a kétszeres világbajnokot és a Ferrari legsikeresebb alakját, Michael Schumachert is. Egykori munkatársa szerint Lewis Hamilton túltesz rajtuk.

Ritka interjút adott a BBC-nek Andrea Stella, Fernando Alonso korábbi versenymérnöke, aki a McLarenhez is követte a spanyol pilótát, és a legutóbbi átszervezés óta Pat Fry oldalán a jövő évi autó fejlesztéséért is felel. Stella az általunk már két felvonásban (itt és itt) szemlézett Alonso cikksorozat utolsó darabjában próbálta meg összehasonlítani a korszak két kiemelkedő alakja, Alonso és Michael Schumacher kvalitásait.

„Ha a képességeik halmazait vesszük, Fernando mindegyikben nagyon jó, de talán egyikben sem a legjobb. Szerintem Michael talán a legjobb volt némelyikben, de más téren gyengébb volt Fernandónál. Michael inkább volt egy csillag, míg Fernando a tökéletes egész, de nem olyan kiváló, mint más pilóták [bizonyos területeken]” – összegzett Stella a BBC-nek.

Räikkönen, Alonso, Schumacher és Stella a 2012-es Európa Nagydíjon Forrás: Ferrari

Az olasz mérnök úgy emlékezett vissza, hogy Schumacher „támadó” hozzáállású pilóta volt, először túllépte a határokat, aztán visszavett, Alonso pont fordítva élezi a teljesítményét. „Michael például hihetetlenül tudott túlkormányzott autót vezetni és uralni az autó hátulját. Ez azonban néha a gyengesége is volt, mert

„Michael esetében a mérnököknek aktív szerepük volt abban, hogy próbálják visszafogni őt, elmagyarázva, hogy több kell az autótól és kevesebb tőle. Fernando a saját határait jobban ismeri, nagyon jól átlátja, hogy mi múlik rajta és az autón. Ennek köszönhetően remekül fel tud készülni a versenyekre.”

Allison (jobbra hátul, zöld pólóban) szerint Hamilton győzne a legjobbak versenyében Forrás: Daimler AG

Stella szerint a két pilóta karaktere abban is nagyon különbözik, hogy míg Schumacher rengeteget beszélt az autó viselkedéséről, és ki kellett szűrni a mondandójából a lényeget, Alonso „visszajelzésének első három szavával 95%-ban összegzi a mondandóját”, ezért irányított kérdésekkel kell megtudni tőle a válaszokat.

Mérnöke elbeszélése alapján Alonso nehezen fogadta el, ha nem ő volt a leggyorsabb, még akkor is, ha nyíltan bevallotta, hogy esőben például nem ő a legjobb. Ez problémákat okozott a számára, amikor még nem volt elég érett ahhoz, hogy ezt kezelje.

„Emberként kell fejlődni ehhez és másokra is szükség van, hogy fel lehessen ezt dolgozni. Michaelnél láttam ezt. Őt elég szorosan körbevették, ennek része volt maga a csapat is, és szinte felszívták az ő belülről fakadó ambícióját. E téren Fernando bizonyosan nem kevesebb Michaelnél, de ez az egész másként nyilvánul meg.”

Hamilton túltesz rajtuk?

Stellához hasonlóan a Mercedes technikai igazgatója, James Allison is dolgozott egy csapatban Alonsóval és Schumacherrel, sőt, az ötszörös világbajnok Lewis Hamiltonnal is. A BBC 5 Live-nak Allison kijelentette, ha ők hárman azonos feltételek mellett minden évben megmérkőznének, szerinte általában Hamilton győzne.

– mondta a brit szakember. – Nem véletlen, hogy ő a csúcstartó a pole pozíciók terén, egyszerűen úgy gondolom, hogy jobb a tempója a többieknél. Jellemző rá, hogy tiszta, de erősen valószínűtlen előzéseket hajt végre, ami túlnő a többieken. Talán nem rendelkezik Michael szintű, gépszerű következetességgel, de az a Lewis, akit az előző két szezon során láthattunk, hibátlan.”