Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok nem tervezte, hogy visszavonulása után rögtön beül egy V8-as McLarenbe, majd úgy érezte, a motorzaj még mindig hiányzik a sportágból.

Rendhagyó autócserét rendezett a McLaren és a Hendrick Motorsports a kétszeres F1-es világbajnok és a hétszeres NASCAR Sprint Cup-bajnok Jimmie Johnson számára a bahreini pályán. A különleges alkalmat mindkét pilóta nagyon élvezte, Alonsót próbálják meggyőzni, hogy versenyen is próbálja ki magát a NASCAR-ban, Johnson pedig IndyCar futamokhoz kapott kedvet.

A bahreini tesztnap egyik különlegessége volt, hogy Alonso az F1-es visszavonulásának másnapján újra beült egy McLaren-Mercedes volánja mögé, pedig később elmondta, egyáltalán nem készült erre.

„Úgy volt, hogy csak a [NASCAR] autót vezetem majd, de hasznosnak tűnt, ha futok egy installációs kört, hogy kiderüljön, az autó jól működik-e – mondta Alonso. – Így aztán a visszavonulásom után, másnap délelőtt 11-kor a pilótafülkében találtam magam. Nagyon jó móka volt, még akkor is, ha az autóban ülve a zaj nem nagyon különbözik attól, mint amit a mostaniakban hallunk.”

„Kívülről viszont nagyon-nagyon különleges volt. Most nagyon sok akció elvész a mostani [halkabb] motorzaj miatt” – utalt a kétszeres világbajnok arra, hogy a 2014-es szezon óta V6-os hibrid erőforrásokat használnak az autókban, és ezek a különböző energia-visszanyerő rendszerek, elsősorban az MGU-H miatt a korábbiaknál halkabbak és alacsonyabb fordulatszámon működnek.

A teszten használt McLarenhez hasonlóan a NASCAR-ból érkező Chevrolet-ben is V8-as motor dohogott. Kaptunk egy videót a Hendrick Motorsports-tól, amelyben a zenés részletek után mindkét autó robaját jól lehet hallani.