Vágólapra másolva!
Az augusztusi tulajdonosváltás után jövőre végleg eltűnik a Force India név az F1-ből, fény derült a legtöbb új pilóta rajtszámára is.

Kiadta az FIA a Forma-1 előzetes, 2019-es nevezési listáját, ami lényeges meglepetést nem tartalmaz, néhány megerősítést azonban igen. A táblázat alapján úgy tűnik, a Force India név eltűnik a mezőnyből, miután Lawrence Stroll konzorciuma augusztusban megvette a csődbe jutott silverstone-i istálló eszközeit, és hivatalosan Racing Point Force India néven újra benevezték a csapatot.

A Force India név tehát a szezon végéig megmarad, jövőre viszont a nevezési lista szerint Racing Point F1 Team néven indulnak, az autó neve pedig szimplán Racing Point lesz. Ez önmagában csak egy formaság, de kissé csalódást keltő döntés az új tulajdonosok részéről, mivel lényegében akárminek hívhatnák a csapatot, ez viszont a jelenlegi ismereteink szerint nem jelent kifejezetten semmit.

Jövőre Racing Point néven találjuk őket Forrás: Racing Point Force India F1 Team/James Moy Photography

A csapatnevek terén apróbb változások, hogy a Ferrari hivatalos csapatnevébe is visszakerül a Philip Morris új marketingkampányának neve, így a csapat papíron a Scuderia Ferrari Mission Winnow névre hallgat majd. Hasonló a helyzet a Haasnál is, ami az új főszponzor megjelenésével Rich Energy Haas F1 Team lesz, a Williams pedig nem adott névadó szponzori jogot a lengyel PKN Orlennek.

A mezőny eddigi tagjainak rajtszámai természetesen nem változnak,

az újoncok közül Lando Norris a 4-es számot választotta, Antonio Giovinazzi a Saubernél a 99-essel indul, Robert Kubica a 88-assal, George Russell a 63-assal, Alexander Albon rajtszámát viszont egyelőre nem adták le. A további részletek az alábbi táblázatban olvashatók.

# Pilóta Cégnév Csapatnév Karosszéria Motor
44 Lewis Hamilton Mercedes-Benz Grand Prix Limited Mercedes-AMG Petronas Motorsport Mercedes Mercedes
77 Valtteri Bottas Mercedes-Benz Grand Prix Limited Mercedes-AMG Petronas Motorsport Mercedes Mercedes
5 Sebastian Vettel Ferrari S.p.A Scuderia Ferrari Mission Winnow Ferrari Ferrari
16 Charles Leclerc Ferrari S.p.A Scuderia Ferrari Mission Winnow Ferrari Ferrari
33 Max Verstappen Red Bull Racing Limited Aston Martin Red Bull Racing Red Bull Racing Honda
10 Pierre Gasly Red Bull Racing Limited Aston Martin Red Bull Racing Red Bull Racing Honda
3 Daniel Ricciardo Renault Sport Racing Limited Renault F1 Team Renault Renault
27 Nicolas Hülkenberg Renault Sport Racing Limited Renault F1 Team Renault Renault
8 Romain Grosjean Haas Formula LLC Rich Energy Haas F1 Team Haas Ferrari
20 Kevin Magnussen Haas Formula LLC Rich Energy Haas F1 Team Haas Ferrari
55 Carlos Sainz Jr. McLaren Racing Limited McLaren F1 Team McLaren Renault
4 Lando Norris McLaren Racing Limited McLaren F1 Team McLaren Renault
11 Sergio Pérez Mendoza Racing Point UK Limited Racing Point F1 Team Racing Point Mercedes
18 Lance Stroll Racing Point UK Limited Racing Point F1 Team Racing Point Mercedes
7 Kimi Räikkönen Sauber Motorsport AG Alfa Romeo Sauber F1 Team Sauber Ferrari
99 Antonio Giovinazzi Sauber Motorsport AG Alfa Romeo Sauber F1 Team Sauber Ferrari
26 Danyiil Kvjat Scuderia Toro Rosso S.p.A Red Bull Toro Rosso Honda Scuderia Toro Rosso (STR14) Honda
? Alexander Albon Scuderia Toro Rosso S.p.A Red Bull Toro Rosso Honda Scuderia Toro Rosso (STR14) Honda
63 George Russell Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Racing Williams Mercedes
88 Robert Kubica Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Racing Williams Mercedes