Társoldalunk:

Vettelt verő körrel mutatkozott be Leclerc a Ferrarinál

2018.11.28. 15:51

A Ferrari új üdvöskéje jó köridővel tette le a névjegyét, de az eredményekből nehéz következtetést levonni. Gasly, Sainz és Kvjat is bemutatkozott új helyükön. 

Hivatalosan is bemutatkozott a Ferrari pilótájaként Charles Leclerc, miután Sebastian Vettel mellett a Scuderia őt hívta tesztelni Abu-Dzabiba. A csapatok elsődleges feladata ma is az volt, hogy összehasonlítsák az idei és a jövő évi gumikeverékeket, tapasztalatokat szerezzenek és ezeket is felhasználják majd a következő szezon első versenyeire érvényes gumirendelések alkalmával.

Emellett természetesen a legtöbb istálló arra is kihasználta a kétnapos gyakorlást, hogy összebarátkozzanak új pilótáikkal. Már kedden megindult a vándorlás, és szerdán is folytatódott, egyebek mellett az egyik legígéretesebb szereplő, Leclerc is lehetőséget kapott, hogy immáron a Ferrari versenyzőjeként üljön autóba.

Gasly már a Red Bullt erősítette - Galéria!Forrás: James Bearne/Getty Images

Leclerc nem is vesztegetett sok időt, már a délelőtt folyamán komoly tempót diktált, és gyorsabban ment Vettel tegnapi legjobbjánál, koradélután pedig 1:36.450-nel megfutotta a mai leggyorsabb kört is. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez 1,7 másodperccel gyengébb Lewis Hamilton múlt szombati pole körénél, és Vettel tegnap egy baleset miatt időt vesztett, így

a köridők önmagukban nem alkalmasak arra, hogy a pilóták teljesítményeit összehasonlítsuk.  

„Eljutottunk a programunk végéig, ami az idei és a jövő évi gumik összehasonlítása körül forgott. Számomra ez fontos volt, mert a csapatot is jobban megismertem, noha sokak már nem voltak idegenek a számomra a Ferrari Driver Academy óta. A következő hetek során azon dolgozom majd, hogy a lehető legjobb formába kerüljek, és a csapatban mindenkitől tanuljak” – összegzett.  

Leclerc a Ferrarival - GalériaForrás: Mark Sutton / Sutton Images/Motorsport Images

A Red Bullnál bemutatkozó Pierre Gasly az első napján szintén gyorsabb volt (igaz, csak pár századdal) leendő csapattársánál, Max Verstappennél, ezzel a mai 2. helyre ért oda Lance Stroll előtt, aki ma is a Force Indiát hajtotta, de néhány századdal lassabb volt a keddi eredményénél. A 4. helyre a mercedeses Valtteri Bottas ért oda, majdnem három versenytávot levezetve.

Az összes 2019-es keveréket kipróbáltuk a legkeményebbtől a leglágyabbig 

– mondta Bottas. – Közepes és hosszú etapokra összpontosítottunk, elég sok adatot gyűjtöttünk be, és alig várjuk, hogy a tél során beleássuk magunkat” – nyilatkozta. Andrew Shovlin vezető versenymérnök szerint Bottasszal két „produktív” napot zártak, mindketten köszönetet mondtak a kemény munkáért.  

Kvjat mellett csapattársa, Alex Albon is felbukkant, de nem ült autóba - Galéria!Forrás: James Bearne/Getty Images

Szorgalomból nem volt hiány a mezőny többi részében sem: Az 5. helyezett Carlos Sainz 150 kört tett bele új autójába, a McLarenbe, a Toro Rossóhoz visszatérő Danyiil Kvjat ennél is többet, 155 alkalommal fordult, de a Renault-nál vendégeskedő Artyom Markelov és a williamses George Russell mögé szorult.

A Toro Rossónál azonban így sem voltak csalódottak, mert Kvjat elmondása szerint gyorsan visszarázódott az F1-es kerékvágásba, 

Franz Tost csapatfőnök pedig kiemelte, hogy összesen 305 kört, vagyis 1694 kilométert tettek meg a két nap alatt Sean Gelael és Kvjat révén, ami új rekord a Hondával. A Williamsnél az újonc Russell ma rákapcsolt, jó 4 tizedmásodperccel felülírta Robert Kubica tegnapi legjobb eredményét, de a lengyel pilóta ma láthatóan nem a köridőt hajszolta, 1:44-es körrel csak a lista aljára ért oda.

Sainz is átült a McLarenbe - GalériaForrás: Joe Portlock / LAT Images/Motorsport Images

Nem hajtotta szét az autót a Sauber új versenyzője, Antonio Giovinazzi sem, egy piros zászlót viszont okozott, amikor az autójával megállt a bokszutca kijáratánál, ezt leszámítva azonban zavartalanul zajlott az idei utolsó F1-es tesztnap. A mezőny most februárig pihenni megy, várhatóan csak néhány utcai bemutatón és zártkörű bejáratáson bőgnek majd fel a motorok.  

# Versenyző Csapat Köridő Kör
1. Charles Leclerc Ferrari 1:36.450 135
2. Pierre Gasly Red Bull 1:37.916 129
3. Lance Stroll Force India 1:38.044 122
4. Valtteri Bottas Mercedes 1:38.448 143
5. Carlos Sainz McLaren 1:38.547 150
6. Artyom Markelov Renault 1:38.590 129
7. George Russell Williams 1:38.802 55
8. Danyiil Kvjat Toro Rosso 1:38.862 155
9. Louis Deletraz Haas 1:39.069 117
10. Antonio Giovinazzi Sauber 1:40.435 129
11. Robert Kubica Williams 1:44.208 39

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK