Vágólapra másolva!
Látványos, de szerencsés kimenetelű balesettel kezdődött az F1-es szezon utolsó futama, Nico Hülkenberg fejjel lefelé parkolt rá Renault-jával a védőkorlátra.

Alighogy útjára indult az F1 idei szezonjának utolsó futama, Nico Hülkenbergnek már véget is ért, a Renault német versenyzője fejjel a védőkorlátban fejezte be a 2018-as idényt. Elsőre sokaknak elakadt a lélegzete, hiszen glória ide vagy oda, a versenyzők feje még mindig a legsérülékenyebb pontjuk egy formaautóban ülve. Szerencsére hamar megnyugodhatott mindenki, Hülkenberg ugyanis jelezte a rádión, hogy jól van, csak lóg az autóban, mint „egy tehén", ezért jó lenne, ha kiszabadítanák a lángra kapott roncsból.

Hülkenberg szerencsésen megúszta a látványos borulást

A balesetet az idézte elő, hogy a Renault versenyzője bevetődött a belső íven Romain Grosjean mellé az első DRS-zónában, a Haas azonban mellette maradt az ezutáni jobbkanyarra is. Hülkenberg befordult, Grosjean bal első kereke hozzáért a Renault jobb hátsójához, és már kész is volt a baj. A francia azonnal érdeklődött a csapatánál kollégájáról, majd

elnézést kért, mondván nem volt hova mennie.

Hülkenberget a pályakórházban megvizsgálták, szerencsére nem esett baja. A felügyelők vizsgálták az esetet, de senkit nem büntettek meg.

Kockáról kockára Hülkenberg repülése

„Minden rendben, csak csalódott vagyok, mint aki az első körben kiesett – nyilatkozta Hülkenberg a Sky Sportsnak. – Mindenki keményen dolgozott, egyszerűen rossz érzés, de versenybaleset volt, azt hittem, hogy Romain már lefutott a pályáról, és az enyém a kanyar, de még mindig ott volt.

Nem tudom, hogy a glória meggátolt-e abban, hogy kiszálljak, először álltam fejre autóval, minden fejjel lefelé van, ilyenkor nem könnyű felmérni, hogy mi merre van. A pályabírók gyorsan reagáltak.”