Hivatalos: 2019 után is a Pirelli marad az F1 gumiszállítója

Forma-1, Abu-dzabi Nagydíj, Pirelli
YAS MARINA CIRCUIT, UNITED ARAB EMIRATES - NOVEMBER 22: Pirelli tyres during the Abu Dhabi GP at Yas Marina Circuit on November 22, 2018 in Yas Marina Circuit, United Arab Emirates. (Photo by Mark Sutton / Sutton Images)
Vágólapra másolva!
A Pirelli 2011-ben vált a Forma-1 hivatalos gumiszállítójává, új szerződésével pedig biztossá vált, hogy legalább 2023 végéig az is marad.

Már az Abu-dzabi Nagydíj szombati napjának délelőttjén is pletykáltak róla, vasárnapra azonban a hivatalos bejelentés is megérkezett, amely szerint 2020-tól is a Pirelli marad a Forma-1 hivatalos gumiszállítója. A verseny a koreai Hankook és az olasz cég között folyt, az F1 tulajdonosai pedig végül utóbbi mellett döntöttek. A Pirelli elnöke és vezérigazgatója péntek este érkezett meg a szezonzáró helyszínére, hogy lefolytassa az utolsó megbeszéléseket a Liberty Mediával, az FIA képviselőivel és a csapatokkal.

2023 végéig biztosan ez a felirat lesz az F1-es gumikon Forrás: Mark Sutton / Sutton Images

Nem csak ebből lehetett azonban következtetni arra, hogy megszületett a megállapodás, hanem abból is, hogy Mario Isola, a Pirelli autósportért felelős vezetője már mindenfajta óvatosság és ellentmondás nélkül beszélt sajtótájékoztatóján a 2020 utáni időszakról. A bejelentés vasárnap délelőtt történt meg, ennek értelmében

a Pirelli lesz az F1 hivatalos gumiszállítója legalább a 2023-as szezon végéig.

„A Pirelli fontos és értékes partnere a Forma-1-nek 2011 óta, vezetők az innovatív technológiák terén. Prémium márkáról van szó, amely egyértelműen vezető szerepet tölt be a motorsportban, a kapcsolatunk velük pedig annak a bizonyítéka, hogy az F1-ben a motorsport legjobbjait szeretnénk felsorakoztatni" – mondta Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója.

A Pirelli sok kritikát kapott az évek során, de mindig együttműködő volt a csapatokkal Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A Pirelli 2011-ben tért vissza, mint kizárólagos gumiszállító, de már az F1 első, 1950-es szezonjában is szerepelt a sorozatban egészen 1958-ig. Ezután 1981-ben tértek vissza egy rövidebb, 1986-ig tartó etap erejéig, majd 1989-től 1991-ig szintén szállítottak gumit néhány csapatnak. Az utóbbi években rengeteg kritika érte őket, ezek többsége azonban nem volt teljesen megalapozott, a Pirelli ugyanis mindig az F1 és a csapatok által mutatott irányt követte.

Az idén a Ferrari is élesen kritizálta őket a három futamra bevezetett vékonyabb futófelületű gumik miatt, legutóbb azonban azt mondták, nem örülnének a Hankook érkezésének,

mivel a Pirellivel már hosszú kapcsolatra tekintenek vissza.

Marketingszempontból is fontos az F1 a Pirellinek Forrás: Motorsport Images

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke is kiemelte, hogy ez az olaszok mellett szólt. „Boldog vagyok, hogy a Pirellit újabb időszakra megbízták, mint az F1 hivatalos gumiszállítója.

Tudjuk, hogy milyen kritikus és nehéz egy gumiszállító helyzete, különösen a Forma-1-ben."

Marco Tronchetti Provera, a Pirelli alelnöke és vezérigazgatója elmondta, hogy a Forma-1 a tökéletes környezet a gyártónak, mivel az mindig is úgy tekintett a száguldó cirkuszra, mint a technológiai kutatásainak laboratóriumára. „A Forma-1 remek kirakatként szolgál az extrán magas teljesítményű utcai gumijainknak, amelyekkel a világ legvonzóbb prémium autóit szerelik fel, hogy biztosítsák a legmagasabb minőséget, fenntarthatóságot és biztonságot."