Kubica jövőre a Williams versenyzője lesz

Forma-1, Robert Kubica, Williams
KUBICA Robert (pol), Williams F1 Mercedes FW41, portrait during the 2018 Formula One World Championship, Grand Prix of England from july 5 to 8, in Silverstone, Great Britain - Photo DPPI
Vágólapra másolva!
A hivatalos bejelentés várhatóan még az Abu-dzabi Nagydíj előtt megérkezik arról, hogy Robert Kubica jövőre a Williams pilótája lesz, George Russell csapattársaként.

Egy szép tündérmese valósul meg jövőre az F1-es mezőnyben, mivel a mértékadó Autosport információja szerint Robert Kubica a Williams versenyzőjeként folytathatja a pályafutását. A lengyel pilóta a 2006-os Magyar Nagydíjon mutatkozott be a BMW Sauber színeiben, a 2008-as Kanadai Nagydíjon győzni tudott, a 2011-es szezon előtt azonban életveszélyes ralibalesetet szenvedett.

Úgy tűnt, hogy Kubica F1-es álmainak vége, hiszen hosszú évekig nem tudott formulaautót vezetni, a jobb kezének funkcionalitása továbbra is korlátozott. A lengyel pilótát generációja egyik legjobbjának tartották, 2012-től a Ferrarinál versenyezhetett volna Fernando Alonso csapattársaként, azonban tavalyig úgy nézett ki, hogy erről le kell mondania.

Kubica ismét a mezőny tagja lesz Forrás: DPPI/Dppi

Kubica mérsékelten sikeres ralis pályafutás után tavaly ismét F1-es autókat kezdett tesztelni, a Renault több lehetőséget is adott neki, egyebek mellett a Hungaroringen egy 2017-es modellt is kipróbálhatott, azonban versenyzői ülést nem adtak neki. A lengyel pilóta a Williamsnél kötött ki, de ott is csak teszt- és tartalékpilóta lett Lance Stroll és Szergej Szirotkin árnyékában.

A Williams néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy a Mercedes tehetsége, George Russell lesz az egyik 2019-es versenyzőjük, és úgy tűnik, Kubica csatlakozhat hozzá.

Ezzel lényegében biztossá válik, hogy Stroll a Force Indiához kerül Esteban Ocon helyére, akinek így (Szirotkinhoz hasonlóan) nem marad ülés a 2019-es rajtrácson, mivel már csak a Toro Rossónál keresnek pilótát Danyiil Kvjat mellé. Nem valószínű, hogy Brendon Hartley megtarthatja az állását, Alexander Albon vagy Dan Ticktum kerülhet a csapathoz, ha az utóbbi össze tud szedni a télen elég pontot a szuperlicenc kiváltásához.

Kubica a Hungaroringen többször is tesztelt a Williamsnél Forrás: Hungaroring

A lengyel RMF FM a Kubicával kapcsolatos információt már tényként közölte, úgy tudják, hogy a helyi olajtársaság, a PKN Orlen is beszáll a csapathoz szponzorként. A Williams a Brazil Nagydíjon lezárta az együttműködését a Martinival, és Stroll valamint Szirotkin távozása is lyukat üt a költségvetésükön. Az idei mezőny utolsó helyezettjeként a jogdíjbevételük is elmarad a várakozásoktól.

Kubicának lehetősége lett volna arra, hogy a Ferrari szimulátorpilótája legyen,

az Autosportnak viszont korábban azt nyilatkozta, hogy „talán a vezetés iránti vágy és az F1-es visszatérés [lehetősége] erősebb lesz egy hosszútávú projektnél. Sokat adok a személyes benyomásaimra. Amikor döntést kellett hoznom, az arról is szólt, hogy mihez akarok kezdeni a jövőben. Nem csak a következő három hónapra vagy egy évre tervezek, ez a megérzésem.”