Társoldalunk:

Versenytársa kizártnak tartja, hogy csaltak volna Mick Schumacherrel

2018.11.16. 16:12

Mick Schumacher meglepetésre az idén megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot, sikerét azonban bajnoki riválisának vádaskodása árnyékolta be. Korábbi gokartos ellenfele állítja, Schumacher autója nem volt jobb a többiekénél.

Mick Schumacher az idén szinte a semmiből robbant be a Forma-3-as Európa-bajnokság élmezőnyébe, legalábbis 2017-es bemutatkozóéve nem utalt arra, hogy egy évvel később bajnok lehet. A hétszeres Forma-1-es világbajnok fia egyik első hosszabb interjújában mesélt arról, hogy miként sikerült felnőnie a feladathoz, korábbi versenytársa pedig kijelentette, hogy a vádakkal ellentétben nem csalással segítették győzelemhez a németet, akinek csapatfőnöke úgy van vele, hogy az ellenfelek nyugodtan megóvhatták volna az eredményt.

Mick Schumacher a hétvégén új sisakfestéssel versenyez a makaói F3-as viadalonForrás: FIA F3

Az ifjú Schumacher 2017-ben, a Forma-4-es német és olasz bajnokság ezüstérmeseként lépett fel a Forma-3-ban, első idényében szerzett egy dobogós helyezést Monzában, attól eltekintve azonban többnyire a középmezőnyben versenyzett.

Második szezonja előtt már a téli teszteken javulást mutattak az eredményei, az első versenyek azonban nem a várakozásoknak megfelelően alakultak.

„A 2017-es idényben voltak hullámvölgyei és hullámhegyei, Monzában megszerezte az első dobogós helyezését, jó munkát végzett a tanulóévében, az időmérők azonban mindig egy kicsit trükkösek voltak” – nyilatkozta René Rosin, a Schumachert foglalkoztató Prema csapatfőnöke az Autosportnak.

Nagy lépés volt a Forma-4-ből váltani, mert sokkal nagyobb a leszorítóerő, 105%-on kell menni, mert ha nem, akkor az ember egy kicsit lassú lehet, ami talán velem is történt 2017-ben – ismerte be Schumacher. – Minden edzésen megpróbáltam a legjobbamat nyújtani, és talán egy kissé túlságosan is igyekeztem, ezáltal konzervatívabb voltam az időmérőkön. Ugyanakkor a versenyeken megvolt ugyanaz az érzés, mint az F4-ben vagy a gokartban. Sokat kell tanulnom és fejlődnöm.”

Hiába volt gyors az év elején, nem jöttek az eredményekForrás: Picture-Alliance/AFP

Az idei szezonban a tempója már az első versenyhétvégén, Pau-ban jobbnak tűnt a korábbinál, ezt azonban nem tudta eredményre váltani. „Már a kezdetektől fogva ez volt a helyzet, a szabadedzésen Pau-ban három tizeddel jobbak voltunk mindenkinél, majd az időmérőn eltörtem a felfüggesztést, ami megesik, Spáig azonban nem volt lehetőségünk megmutatni, hogy mi rejlik bennünk.”

A csapatfőnök szerint a rossz idénykezdet rányomta a bélyegét a folytatásra és Schumacher önbizalmára. „Minden ott kezdődött – utalt Pau-ra Rosin. – Valószínűleg a mi és az ő oldaláról is túl nagy volt a nyomás, és elkezdtünk visszamenni a »nem tudom megcsinálni az időmérőt« állapotba. Valójában azonban nem ez volt a helyzet. Sokat beszélgettünk vele, ő is hibázott, mi is hibáztunk, olykor pedig csak nem volt szerencsénk az időjárással és egyebekkel.”

A csapatfőnök a zandvoorti versenyhétvégén beszélt Schumacherrel, és elmondta neki, hogy versenyről versenyre haladjon, ne törődjön a bajnoksággal, majd a szezon végén értékelnek. Elkezdtünk változást tapasztalni, majd a következő, spái versenytől kezdve megértette, és magabiztossá vált – mondta Rosin. – Semmilyen varázslat nem történt, csupán elkezdte megtenni azt, amire már az első futamtól kezdve ott volt benne a képesség.”

Spában, a Schumacherek kedvenc pályáján jött az első győzelemForrás: Thomas Suer / suer.photo/(c) FIA F3 / Suer/Thomas Suer

„Minden Spában kezdődött – mondta Schumacher. – Az egy nagyon különleges hely nekem és a családomnak, onnantól kezdve képesek voltunk konstans jó teljesítményre. Ez mindenkinek fontos volt, de az biztos, hogy ennél már korábban meg kellett volna történnie.

A spái győzelmet Silverstone-ban még egy, majd Misanóban egy újabb követte, a Nürburgringen pedig beindult a Schumacher-henger, mindhárom versenyen a Prema pilótáját intették le elsőnek,

a Red Bull Ringen aratott két diadalával pedig zsinórban öt versenyt nyert,

és átvette a vezetést a pontversenyben. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a bajnoki cím is az övé lesz, a hirtelen jött formajavulással azonban a dicséretek mellé a negatív hangok is megérkeztek.

Dan Ticktum, a bajnokságot addig vezető Red Bull-támogatott gyakorlatilag csalással vádolta meg Schumachert és a Prema istállót, mondván nem lehet véletlen, hogy riválisa egyik pillanatról a másikra ilyen jó lett. „A pletykák egyáltalán nem segítettek, de nem szeretnék neveket mondani és vitát kezdeményezni, mert a Prema nem viselkedik így – mondta a csapatfőnök. Ha valakinek kétségei vannak az autóinkkal kapcsolatban, akkor óvnia kell. Erről nincs mit mondani. Ha csaltunk volna az idén, akkor ezt kellett tennünk az előző nyolc évben is. Elég sokszor ellenőriztek minket.”

A Red Bull Ringen az élre állt a pontversenyben, ahonnan már nem is tudta letaszítani senkiForrás: Thomas Suer

Enaam Ahmed, Schumacher Hitech GP-nél versenyző korábbi gokartos ellenfele a Red Bull Ringen rendezett versenyhétvége kapcsán megvédte a németet. Megkapjuk az adatait, azok alapján pedig garantálhatom, hogy nem erősebb az autója az enyémnél. Egyszerűen nagyon jól vezet. Az utolsó kanyaron 180 fokos ellenkormányzással megy át, mi egyszerűen nem tudjuk ezt megtenni.”

Schumachernek eleinte nehéz volt megszoknia, hogy a pole-ból rajtolva neki kell diktálnia a tempót, de ebben is sokat fejlődött. „Most már időmérőként fogom fel a versenyeket, amelyen le kell tennem az aszfaltra azt, amire képes vagyok. Ha növelnem kell az előnyömet, akkor növelni fogom, mert olyan sok tartalék van bennem, hogy képes vagyok erre.”

Makaóban is a győzelemre hajt, de nem lesz könnyű dolgaForrás: FIA F3

„Az eltökéltsége, a koncentrációja, a képessége, hogy menedzselje a versenyeket nagyon erőssé teszi – mondta róla René Rosin. – Képes mindig a jó helyen lenni a jó időben. Mindenben jó, ha pedig valamiben mégsem, akkor megpróbál fejlődni azzal, hogy beszél a mérnökökkel és elemzi az adatokat.”

Schumachernek minden bizonnyal utolsó Forma-3-as versenyhétvégéjét teljesíti a napokban a híres makaói világkupa-versenyen. Az első két szabadedzést az élen zárta, az első időmérőn a harmadik helyet érte el, a másodikon azonban hibázott, és csak a 9. rajtkockát szerezte meg az időmérő futamra, ami a vasárnapi főverseny rajtsorrendjéről dönt. A pole pozícióból a tavalyi győztes Dan Ticktum indulhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK