Alonso átül a hétszeres NASCAR-bajnok autójába

Forma-1, Fernando Alonso, McLaren Racing
Motorsports: FIA Formula One World Championship; 2018; Grand Prix; United States, FORMULA 1 PIRELLI 2018 UNITED STATES GRAND PRIX , Circuit of The Americas#14 Fernando Alonso (ESP, McLaren-Renault), 21.10.2018. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
Fernando Alonso újabb versenysorozat autójában teszi próbára magát, közvetlenül az F1-es szezonzáró után a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnson gépét fogja nyúzni egy teljes napig, miközben Johnson a McLarenbe ül át.

Fény derült arra, hogy mire készül Fernando Alonso és a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnson. A két klasszis még szeptemberben posztolt közösségi oldalaira egy rejtélyes videót, amelyben egymással telefonálnak arról, hogy mindkettejüknél igen klassz elfoglaltságok akadnak.

Már akkor sejteni lehetett, hogy a korábban már Lewis Hamilton és Tony Stewart, valamint Juan Pablo Montoya és Jeff Gordon által ellőtt autócserére készülnek, azaz mindketten átülnek a másik járgányába pár kör erejéig. Most kiderült, hogy ennél kicsit többről van szó, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után Alonso Bahreinbe veszi az irányt, hogy ott találkozzon Johnsonnal, és egy teljes napon át vezethesse a NASCAR-t, miközben Johnson az MCL33-ast fogja terelgetni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#JJxALO @jimmiejohnson

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

Alonso és Johnson vicces videóban leplezte le, hogy mire is készülnek

„Ember, mondtam, hogy ne hívj a munkahelyemen” – mondja Alonso a videó elején, mire Johnson közli, hogy egy ideje gondolkodik valamin. „Nem kell kimondanod, nekem is hasonlóak az érzéseim” – válaszolja Alonso. Az ezt követő képsorok inkább egy kibontakozó szerelmi vallomást idéznek, amelynek a végén a két bajnok úgy dönt, hogy egyszerre mondják ki, amire gondolnak.

– hangzik el a kérdés a videó végén mindkettejüktől egyszerre.

A november 26-i eseménynek valamivel nagyobb csinnadrattát csapnak, mint amilyen az említett korábbi két autócsere volt,

a hétszeres NASCAR-bajnok ugyanis saját november 18-i szezonzárója után a McLaren főhadiszállására utazik, hogy a csapat szimulátorban tréningezzen.

A Hendrick Motorsports szerelői napokkal a bahreini esemény előtt találkoznak Alonso szerelőivel, nemcsak a két pilótának, hanem a két csapatnak is lesz tehát alkalma megismerni egymást. Johnson 48-as számú Chevrolet-je már el is indult hajón Bahreinbe.

Alonso ötlete volt

A két pilóta januárban, a NASCAR éves médianapján találkozott először, ahol Alonso a daytonai 24 órás verseny miatt vett részt. A kétszeres világbajnok már ott elmondta, hogy mindig is lenyűgözte a NASCAR, és élvezettel nézi a versenyeket, egyszer pedig egy autót is szívesen kipróbálna, noha a sorozatban szerinte már nem lenne versenyképes, mivel évekbe telne elsajátítani annak minden csínját-bínját.

Johnson és a 48-as rajtszámú Chevy, amelyet Alonso vezetni fog Forrás: AFP/2018 Getty Images/Robert Laberge

Johnson most elárulta, emlékei szerint Alonsótól származik az ötlet az autócserére, neki pedig nem kellett kétszer mondani.

azonnal elkezdtem szervezkedni, nem hagytam, hogy egy múló megjegyzés lelassítson."

A korábbi két autócsere csak amolyan rövid bemutató volt,

Johnson és Alonso azonban egy teljes napot akart, hogy mindketten rendesen kiismerhessék a másik munkaeszközét.

Johnson elmondta, hogy csapata jól telepakolta a versenyautóját tartalmazó konténert gumikkal és egyéb felszereléssel, hogy Alonso olyan sokat körözhessen, amilyen sokat akar, és kiélvezhesse a tesztet.

Alonso mindenféle előzetes gyakorlás nélkül vág bele NASCAR-os kalandjába Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Ők is biztosítják nekem ugyanezt – mondta Johnson. – Mi is felajánlottuk Alonsónak, hogy üljön be a Chevy szimulátorába, de az időbeosztása ezt nem tette lehetővé.

Felajánlotta, hogy menjek el a McLarenhez, látogassam meg a boltot és a várost, én pedig úgy voltam vele, hogy »Ó igen, mindent elfogadok. Miért ne? Ez életem lehetősége, mindenben benne vagyok, amit megengednek.«"

Johnson el tudja képzelni Alonsót a NASCAR-ban

A spanyol többször hangot adott neki, hogy valódi univerzális pilóta szeretne lenni, aki az F1-en kívül más sorozatokban is bizonyít, ahogyan az Indianapolis 500-on és a sportautó-világbajnokságon ezt már meg is tette.

Johnson megérti kollégája törekvéseit, és a régi nagyok példáját hozta fel, valamint kifejtette, hogy szerinte a jövőben egyre jobban vissza fog térni ez a hozzáállás a motorsportba.

„A vágyai hasonlóak A.J. Foyt, Mario Andretti vagy Parnelli Joneséhoz, akik mindennel versenyeztek. Fernando olyan helyzetbe hozza magát, hogy képes legyen ezt megtenni az IndyCarban, az F1-ben, a sportautóban és ki tudja, mikor fogja utolérni a NASCAR-os lehetőség" – mondta Johnson.

Alonso az utóbbi időben több sorozat autóját is kipróbálta Forrás: IndyCar

„Beszélgettem a többiekkel és szerintem sokunknak hiányzik az a korszak, amikor Jones a világ bármely pontján feltűnhetett egy versenyen, Andretti is mindenhol ott volt. Úgy érzem, van rá esély, hogy ez visszatérjen.

Amikor befejezem a NASCAR-ban, akkor sem fogom abbahagyni a versenyzést" – mondta a 45 éves Johnson.