Vágólapra másolva!
Továbbra is folyik a huzavona a Mercedes vitatott felnimegoldása körül, amelyet megóvhatnának a riválisok, az FIA szerint azonban szabályos, mégpedig a 90-es évek elején egyeduralkodó Williams csodafelfüggesztése miatt.

Az FIA versenyigazgatója korábban közölte, hogy egy technikai direktívával és szabálymódosítással igyekeznek elejét venni annak, hogy a többi csapat elkezdjen a Mercedeséhez hasonló felnimegoldással kísérletezni, és tisztázzák, hogy mit szabad ezen a területen és mit nem. A Nemzetközi Automobil Szövetség szerint szabályos a címvédő felnije, az indok pedig érdekes módon az 1990-es évek elején a Williams által tökélyre fejlesztett aktív felfüggesztésig nyúlik vissza, amellyel utoljára Alain Prost lett világbajnok 1993-ban. A szabályok tisztázásáig továbbra is nyitva áll a riválisok előtt az óvás lehetősége.

A Mercedes Japánban használta legutóbb a vitatott felnit Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A Mercedes legutóbb a Japán Nagydíjon használta a lyukacsos felnijét, mert bár Austin előtt az FIA, Mexikó előtt pedig már a sportfelügyelők is szabályosnak ítélték a megoldást, az istálló egy esetleges óvástól tartva nem akart kockáztatni. A felügyelők döntése csak a mexikói futamra szólt, így a címvédő továbbra sincs biztonságban, ha Brazíliában felteszi az autójára a különleges felniket, a Ferrari megóvhatja őket, noha a vörösök ezt korábban sem tették meg, amit Charlie Whiting sem igazán értett.

Az FIA versenyigazgatója elmondta, hogy azért van szükség a szabályok tisztázására, mert szeretnék elkerülni, hogy a csapatok tömegesen trükközni kezdjenek a felnikkel, ahogyan azt 2009-ben, a dupla diffúzor esetén tették.

„Nem tudják pontosan, hogy mit csinált a Mercedes, ez az egyik problémájuk, azonban úgy gondolják, hogy alapjaiban véve nem helyes, amit tesznek – utalt a Ferrarira Whiting. – Még ha valószínűleg nem is tudják a Mercedes megoldásának pontos működési elvét, mindig ott van előttük az óvás lehetősége."

A Brawn GP volt az egyik csapat, amely 2009-ben dupla diffúzorral kezdte a szezont Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Jens Buettner

„Ha visszamegyünk a dupla diffúzorhoz, három csapat használta azt a 2009-es szezon elején, néhány csapat pedig óvást nyújtott be, de veszített, majd fellebbeztek, és ismét veszítettek. Ez normális eljárás – mondta Whiting. – Ezután ők is elkezdték legyártani a maguk megoldását, itt is ez történhetett volna."

A felni szabályosságát arra hivatkozva kérdőjelezte meg a Ferrari, hogy szerintük az mozgó aerodinamikai elemnek minősül, ami tiltott, és nem értenek egyet az FIA nézőpontjával, aki szerint nem az.

Charlie Whiting magyarázatában kifejtette, hogy a szerkezet elsődleges célját vették figyelembe, ami a kerekek hűtése.

Mivel minden, az autón található elemnek van aerodinamikai szerepe, azok esetében is az elsődleges funkciót veszik figyelembe. Ezzel együtt a felügyelők figyelmeztettek, hogy a felni jelenlegi formájában tartják azt szabályosnak, az esetleges módosítások (nagyobb lyukak) változtathatnak az álláspontjukon.

Ennyire mozgatta meg az aktív felfüggesztés az 1993-as Williams FW15C-t, amelyet nemrég Karun Chandhok járatott be, mielőtt az azt megvásárló gyűjtőhöz került

És hogy honnan ered az a szemlélet, hogy az alapvetően nem aerodinamikai funkciót betöltő, az aerodinamikára mégis hatást gyakoroló alkatrészek esetében az elsődleges szerepet veszik figyelembe?

– mondta Charlie Whiting a Racefans-nek. Ez volt ugyanis a precedens a témában. A Williams az 1992-es és 1993-as szezonban tökélyre vitte az aktív felfüggesztést, amely menet közben, kanyarról kanyarra változtatott az autó hasmagasságán, tökéletesítve ezzel az útfekvést. Mindkét szezonban világbajnokok lettek, '92-ben Nigel Mansell, '93-ban Alain Prost hódította el a címet.

Alain Prost az 1993-as Kanadai Nagydíjon Forrás: AFP/Pierre Logwin

A riválisok már nagyban készültek lemásolni a szerkezetet, amikor az 1993-as Kanadai Nagydíj edzésén az FIA nagy megelepetésre potenciálisan szabálytalannak minősítette a berendezést.
Ezzel azt szerették volna elérni, hogy a csapatok egyezzenek bele abba, hogy a '94-es szezonra betiltsák azt a többi vezetést segítő segédeszközzel együtt.

Ezzel együtt meghozták azt a szabályt, hogy amennyiben egy alkatrész aerodinamikára gyakorolt hatása másodlagos az elsődleges szerep mögött, addig az legális.

Ez ebben az esetben a felfüggesztés volt. És hogy ki dönti el, hogy az aerodinamikai hatás másodlagos-e? Természetesen az FIA.

– mondta Whiting. – A hosszúság, magasság, szögek és a csatlakozási pontok mind le vannak fektetve a technikai szabályzatban. Ez annak a bizonyos Motorsport Világtanács által hozott döntésnek az eredménye. Ilyesmit szeretnénk elérni a felnikkel kapcsolatban is."