Hamilton: Vettel ellen agresszívabb lettem volna

Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Scuderia Ferrari, Mercedes-AMG Petronas
AUSTIN, TX - OCTOBER 20: Second place qualifier Sebastian Vettel of Germany and Ferrari and pole position qualifier Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP pose for a photo in parc ferme during qualifying for the United States Formula One Grand Prix at Circuit of The Americas on October 20, 2018 in Austin, United States. Charles Coates/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton inkább a világbajnoki címet tartotta szem előtt az USA Nagydíjon, ezért nem vállalt felesleges kockázatot Max Verstappen ellen, ám Sebastian Vettellel nem lett volna óvatos.

Lewis Hamilton természetesen nem örült annak, hogy a pole pozícióból rajtolva a harmadik helyen fejezte be az USA Nagydíjat, és szerinte nemcsak a versenyen, hanem már az időmérő második szakaszában rosszul döntött a csapata, ennek ellenére elégedett azzal, hogy nem vállalt felesleges kockázatot a Max Verstappen elleni csatában, és növelni tudta az előnyét Sebastian Vettel előtt, akivel egészen máshogy küzdött volna meg a pályán, mint a Red Bull pilótájával tette.

Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas

Forma-1, USA Nagydíj, versenyzői parádé

Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari

Forma-1, USA Nagydíj, Pierre Gasly, Toro Rosso

Forma-1, USA Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes

Hamilton a verseny második szakaszában frissebb gumikon vette üldözőbe az élen haladó Kimi Räikkönent és a második helyen autózó Verstappent, de hiába érte utol őket, előzni már nem tudott. Verstappent ugyan sikerült megtámadnia, a holland azonban visszaverte a rohamot, a 18-as kanyarban a külső ívre kényszerítette Hamiltont, aki ezáltal lesodródott a bukótérbe.

A Mercedes világbajnoka a verseny után kifejtette, nagyon óvatos volt a tét nélkül küzdő Verstappen ellen, viszont ha Vettel lett volna a holland helyében, agresszívabban harcolt volna.

„Őszintén mondom, meg akartam nyerni a versenyt, de az előttem végző két srác nem harcol a világbajnoki címért, ezért nagyon-nagyon óvatosnak kellett lennem, hogy miként manőverezek körülöttük” – mondta Hamilton.

Bőven túl sok helyet hagytam [Verstappennek], hogy biztos legyek abban, hogy nem üt ki, mert nem tudtam, hogy esetleg alulkormányzottá vagy agresszívvá válik-e. Ha mondjuk Seb ellen csatáztam volna, sokkal kevesebb helyet hagyok és agresszívabban versenyzem, ha a bajnoki cím a tét, de most nem volt erre szükség. Nyerni akartunk, két helyet visszaesni nem jó eredmény, de nem lehet az összes futamot az első helyen zárni."

Hamilton és Verstappen párharca

Hamilton elégedett volt azzal, hogy képes volt visszafogni magát és nem mindenáron a győzelemért küzdeni, mivel így nem veszített pontokat Vettellel szemben. „Valószínűleg a többiek is pont annyira szeretnének nyerni, mint én, de ők többet hajlandóak kockáztatni érte.

Ha agresszív lettem volna Maxszal, Seb a harmadik vagy a második helyen is végezhetett volna, ami miatt pontokat veszítek, úgyhogy szerintem jól döntöttem."

A brit négyszeres világbajnok nem volt kibékülve a Mercedes taktikájával, de beismerte, hogy egyértelműen akkor sem lett volna több esélye a győzelemre, ha Räikkönent követi, mivel akkor ugyanolyan állapotú gumikon vonatozhattak volna a célig. Ugyanakkor

nemcsak a stratégiában, hanem az időmérőn alkalmazott gumiválasztásban is látta a vereség okát,

mivel ő a szuperlágyakon rajtolt, a finn a jobban tapadó ultarlágyon pedig már a rajtnál meg tudta előzni.

Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, versenyzői parádé
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Pierre Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, versenyzői parádé
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Pierre Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, versenyzői parádé
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Pierre Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen

„Már a Q2-ben kezdődött, szerintem nem a jó gumikon rajtoltunk. Már korábban is láthattuk, azt hiszem Ausztriában, hogy a rajtnál nagy a különbség az eltérő keverékek között, mégis olyasmi mellett döntöttünk, amiről tudtuk, hogy valószínűleg nem a megfelelő választás. Ezután pozíciót veszítettünk, majd nem tudtuk tartani a lépést Kimivel, mivel szabad volt előtte az út és jobb gumikon ment. Tanultunk a leckéből."

Vettel könnyed győzelmet arathatott volna

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az „én előre szóltam" attitűdöt vette fel a futam után, mondván a sajtó hiába adta oda előre nekik a világbajnoki címet, ő mindig is figyelmeztetett, hogy senki ne írja le a Ferrarit. „Ez eddig a legnehezebb szezonunk, amelyben zsinórban két-három verseny a mi szánk íze szerint alakul, majd a Ferrari ismét nagyon erős, utána újra mi következünk, most pedig megint a Ferrarinak volt nagyon jó hétvégéje."

Wolff ugyanakkor elismerte, hogy Hamiltonnak így is alig akad miért izgulnia, ők azonban a konstruktőri címet is szeretnék megnyerni, ami még egyáltalán nincs lefutva. Ami az austini tempójukat illeti,

a Mercedes csapatfőnöke amondó, hogy Vettel a futamgyőzelmet dobta el az első körös hibájával.

„Elképzelhetőnek tartom, hogy ha Sebastian nem pördül meg az első körben, akkor valószínűleg könnyedén megnyerte volna a versenyt."

Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, versenyzői parádé
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Pierre Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, versenyzői parádé
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Pierre Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, versenyzői parádé
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Pierre Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Lewis Hamilton, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, füst, megpördülés
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen

„A pilóták világbajnokságában jó helyzetben vagyunk, de mindig azt mondtam, hogy nem szabad eladnunk a labdát – élt futballhasonlattal a Mercedes csapatfőnöke. – A múltban más csapatok esetében is láthattuk már ezt. A konstruktőri világbajnoki cím nagyon fontos a csapatnak, még semmi sem dőlt el, 66 pont az előnyünk, és 129-et lehet még szerezni. Ez jó előny, de nincs okunk azt gondolni, hogy már a kezünkben van a trófea, mivel még nincsen."

Wolff egy kicsit a sajtónak is odaszúrt, amiért hetekkel ezelőtt odaadta a világbajnoki címet Hamiltonnak és a Mercedesnek, és kifejtette, kezdi már egy kicsit fárasztani, hogy mindig olyasmiről kell beszélnie, amit még nem nyertek meg.

A Forma-1 azonban nem így működik, hanem ciklikusan. Az embernek van egy jó időszaka, nyer egy, kettő vagy három futamot, majd ez visszaüt, ahogyan az velünk történt most. Erre azonban mindig is számítottunk, és őszintén mondom, hogy fárasztó folyamatosan a trófeákról beszélni, miközben azt a francos trófeát még senki sem nyerte meg."