Vágólapra másolva!
Három pozícióval hátrébb sorolják a rajtrácson Ocont, mert az utolsó szuzukai edzésen túl gyorsan ment a piros zászló idején. Ebből Vettel is profitál.

A Force India versenyzője, Esteban Ocon a 8. helyen végzett a Japán Nagydíj időmérőjén, de csak a 11.-ről rajtolhat az utolsó edzésen elkövetett szabálytalanságának folyományaként. Azért büntették meg, mert

amikor Nico Hülkenberg balesetet szenvedett és piros zászlóval megszakították a gyakorlást, nem lassított le eléggé.

A sportfelügyelők indoklása szerint először kellő mértékben lecsökkentette a tempóját, de a 4-es kanyar után csipogást hallott a rádiójában, ami azt jelezte, hogy mehet gyorsabban, ám miközben így tett, a pálya három részegységén 1,68 másodperccel gyorsabban haladt át az engedélyezettnél.

A testület szerint a francia hiába ismerte el a kihágást, a zavart nem fogadták el mentségként arra tekintettel, hogy milyen fontos betartani a sebességkorlátozást a veszélyes szituáció idején – ráadásul

mindez pont Japánban történt, ahol négy éve Jules Bianchi pont azért szenvedett halálos balesetet, mert túl gyorsan ment a Safety Car mögött.

Ocon hátrasorolásából Sebastian Vettel, Sergio Pérez és Charles Leclerc profitál a rajtrácson. A francia két büntetőpontot is kapott a jogosítványába, ám ennek egyelőre nincs sok jelentősége, mert jelenleg csak ez a kettő van neki.

A rajtsorrend:

#PilótaCsapat
1.HamiltonMercedes
2.BottasMercedes
3.VerstappenRed Bull
4.RäikkönenFerrari
5.GrosjeanHaas
6.HartleyToro Rosso
7.GaslyToro Rosso
8.VettelFerrari
9.PérezForce India
10.LeclercSauber
11.Ocon*Force India
12.MagnussenHaas
13.SainzRenault
14.StrollWilliams
15.RicciardoRed Bull
16.HülkenbergRenault
17.SzirotkinWilliams
18.AlonsoMcLaren
19.VandoorneMcLaren
20.EricssonSauber

* 3 rajthelyes büntetés, amiért a harmadik edzésen túl gyorsan ment a piros zászló alatt