Vágólapra másolva!
A brit pilóta nem ért egyet a sportfelügyelőkkel, miután nem büntették Sebastian Vettelt az Orosz Nagydíjon tanúsított kemény védekezése miatt.

Majdnem ütközés lett a világbajnoki címért küzdő Lewis Hamilton és Sebastian Vettel legutóbbi csatájából, az Orosz Nagydíj során, miután a Ferrari versenyzője védekezés közben a fal felé kezdte szorítani a Mercedes pilótáját és közben két kormánymozdulatot is tett. A Sky Sports szakértői, Johnny Herbert és Paul di Resta eltekintett volna a retorzióktól, és így tettek a sportfelügyelők is.

Az ominózus pillanat Szocsiban Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Hamilton már a verseny közben is szabálytalannak tartotta Vettel védekezését és a futam után is kifogásolta a helyzetet, majd a Japán Nagydíj helyszínére érkezve is beszélt arról, hogy szerinte a sportfelügyelők kettős mércét alkalmaztak.

– mondta burkoltan. – Amennyire én tudom, amikor az egyenesben haladok, nem mozdulhatok kétszer. Vannak azonban pilóták, akik tényleg kétszer mozdulnak, és semmi sem történik velük. Aztán persze, lehet, hogy vannak, akik kétszer mozdulnak és lett valami – folytatta. – Amikor megnéztem a visszajátszást, nagyon meglepett, mert nagyon nyilvánvaló volt, hogy [Vettel] két lépésben mozdult.”

Hamilton kijelentette, 300 km/h feletti sebességnél azt gondolta, hogy össze fognak ütközni.

„Sokkolt, hogy amikor kiszabadultam onnan, az autó egyben maradt, eljutottunk a 2-es kanyarig, és tulajdonképpen csodálatos verseny lett. Abban a pillanatban viszont azt gondoltam, hogy a szárnyamnak biztosan annyi lesz, én meg a levegőbe fogok repülni” – emlékezett vissza a brit pilóta az oroszországi eseményekre.

A négyszeres világbajnok Japánban azt mondta, szerinte az idén szerepel a legjobban a pályafutása során. Ehhez nem volt szüksége arra, hogy változtasson a módszerein, de a hozzáállása finomodott az év során. Elismerte, már nem aggódik annyira a győzelmek miatt, mint a szezon korábbi versenyein, de ugyanúgy összpontosít, mert az előnye egy hiba vagy kiesés esetén könnyen elillanhat.

Az előző versenyt csapatutasítással megnyerő Hamilton csodálkozik, hogy a Ferrarik eddig nem játszottak össze.

„Akadtak alkalmak, amikor Valtteri [Bottas] például nem volt a legjobb 5 között, a Ferrarik meg én igen, és a Ferrarik összedolgoztak, kihívták az egyik autójukat, aztán nekem is ki kellett mennem a bokszba. Az év bizonyos szakaszaiban csapatként dolgoztak, de kulcsfontosságú alkalmakkor, például Monzában nem tették. Ez valóban meglepő, mert korábban megtették, és miért változtatnának. Ez azonban nem az én problémám.”