Räikkönen tudja, hogy a Saubernél nem fog győzelmekért küzdeni

Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Ferrari's Finnish driver Kimi Raikkonen arrives ahead of the Italian Formula One Grand Prix at the Autodromo Nazionale circuit in Monza on September 2, 2018. / AFP PHOTO / Andrej ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
Steve Robertson, Räikkönen menedzsere elmondta, hogy a 2007-es világbajnok miért akart a száguldó cirkuszban maradni, valamint azt is, hogy ő már most aláírná a hetedik helyet a finn pilóta következő két F1-es szezonjában.

Szinte a teljes F1-es közvélemény meglepődött, amikor Kimi Räikkönen bejelentette, hogy visszavonulás helyett 2019-ben és 2020-ban első F1-es csapatánál fog versenyezni. Az emberekben természetesen felvetődött a kérdés a finn pilóta motivációjával kapcsolatban, azt ugyanis szinte biztosan ki lehet jelenteni, hogy a Saubernél maximum a pontszerző helyekért csatázhat. Steve Robertson, Räikkönen menedzsere most elmagyarázta, mi áll védence F1-ben maradásának hátterében.

Räikkönen egyszerűen csak az F1 szeretete miatt marad Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Räikkönen 2001-ben, a Sauber versenyzőjeként mutatkozott be az F1-ben. Kezdőként remek hely volt a svájci istálló a tanulásra, egy évvel később azonban már a McLarenben találta magát a fiatal pilóta. Azóta a wokingiakon kívül csak a Ferrarinak és a Lotusnak vezetett, utóbbinak akkor, amikor a ralis kitérője után visszatért az F1-be.

Jelenleg a Ferrarin kívül a Mercedes és a Red Bull rendelkezik csupán futamgyőzelemre alkalmas autóval, sokaknak ezért érthetetlen, mi motiválta Räikkönent abban, hogy a Sauberhez menjen.

„Kimi F1-es autót akar vezetni, egyszerűen imádja – mondta Steve Robertson, Räikkönen menedzsere. – Az emberek meglepődtek, mert azok után, hogy olyan sok évig vezetett a Ferrarinak, arra számítottak, hogy vissza fog vonulni, elüldögél a jachtján, és élvezi a hátralevő életét.

Ha nem ezt csinálja, akkor motokrosszozni akar, de számára az F1 a csúcs.”

2001-ben, a Sauber pilótájaként Forrás: AFP/Pierre Verdy

Robertson szavaiból kiderül, hogy azért Räikkönennek sem volt teljesen mindegy, hol vezet jövőre. A Saubert az idei évre felkarolta az Alfa Romeo, amely az istálló névadó szponzora is lett, így a megnövekedett költségvetés lehetővé tette, hogy elmozduljanak a rajtrács végéről.

Hogy két évvel ezelőtt is odament volna? Először is, a csapat nem is engedhette volna meg őt magának, másodszor akkor az éppen egy süllyedő hajó volt. Most leigazolták Kimit, egy A-listás pilótát, egy világbajnokot, ez pedig mutatja a szándékaikat arról, hogy hol akarnak lenni. Választhattak volna olyat is, aki pénzt hoz. Kimi és a Sauber is ugyanazt akarja, Kimi pedig segíteni szeretne nekik.”

A győzelmekről Robertson szerint azonban kár is álmodozni, azzal ugyanis Räikkönen is tisztában van, hogy hacsak nem történik valami csoda, a Saubernél nem fog futamot nyerni.

Attól azonban menedzsere nem tart, hogy ez rányomná a bélyegét a finn pilóta teljesítményére, és elveszítené a motivációját.

A hátralevő 6 versenyen, ha nem nyer a Ferrarival, könnyen lehet, hogy a 2013-as Ausztrál Nagydíjon aratott siker marad Räikkönen utolsó F1-es futamgyőzelme Forrás: AFP/WILLIAM WEST/William West

„Személy szerint nem hiszem, hogy ez megtörténne. Nem kötelező ezt tennie, azért teszi, mert segíteni akar a csapatnak. Szerintem ebben a helyzetben az embernek más a hozzáállása, mivel nagyobb lett a csapatok közötti különbség.

„Az embernek realistának kell maradnia, Kimit pedig büszkévé tenné, ha segíthetne a csapatnak növekedni. Tisztában vele, hogy hacsak nem lesz egy őrült verseny, nem fog nyerni. A fejlesztések terén azonban sokat adhat a Saubernek. Tudja, hogy más lesz, mint a Ferrarinál. A tudása igazán segítheti őket abban, hogy sokkal gyorsabban elérjék, amit akarnak.”

A tanulóévet tekintve a Lotusnál 2012-ben és 2013-ban eltöltött két év volt az, amikor Räikkönen nem egy élcsapatnak vezetett, ami menedzsere szerint meg is látszott rajta, pozitív értelemben.

„Az emberek azt mondják, úgy érezték, hogy Kimi akkor volt a legnyugodtabb. Emlékszem, Eric Boullier [a Lotus akkori csapatfőnöke] egyszer azt mondta, »nem teszünk nagy terhet Kimire, felismerjük, hogy mi teszi boldoggá, és mi nem.« Úgy érezte, hogy jobban önmaga lehet. A Ferrarinál inkább a nagyvállalatokra jellemző struktúra van, az más.”

Az üléspróbán is túlvan

A finn világbajnok eközben ellátogatott a Sauber svájci Hinwilben található gyárába, hogy üléspróbán vegyen részt. Räikkönen Svájcban lakik, így logikus volt, hogy még a szezon tengerentúli futamokból álló hajrája előtt találkozzon a vezetéssel.

Az üléspróba azoknak a találgatásoknak is táptalajt biztosít, amelyek szerint a Ferrari versenyzője már a Mexikói Nagydíj után, a Pirelli gumitesztjén vezetheti a C38-at.