Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel sajnálja, hogy hamarosan véget ér munkakapcsolata Kimi Räikkönennel, ugyanakkor örül, hogy Charles Leclerc is megkapta a lehetőséget a bizonyításra.

Kimi Räikkönen mellett Charles Leclerc iránt is óriási volt az érdeklődés a Szingapúri Nagydíj csütörtöki médianapján. Nem is csoda, hiszen a Sauber monacói pilótája jövőre Sebastian Vettel csapattársa, nem utolsó sorban pedig a Ferrari történetének második legfiatalabb versenyzője lesz. Ennek ellenére egyáltalán nem érez nyomást, sőt, ha az autója engedi, már jövőre a világbajnoki címért szállna harcba.

Leclerc higgadtan kezeli, hogy jövőre a Ferrainál kell helytállnia Forrás: DPPI/Florent Gooden

Óriási lehetőség előtt áll Charles Leclerc, hiszen mindössze második Forma-1-es szezonjában mindjárt a mezőny egyik élcsapatában, ráadásul nem is akármelyikben bizonyíthat.

Köztudott, hogy a Ferrarinál vezetni az esetek többségében nagyobb terhet jelent, mint bármelyik másik istállóban, a fiatal monacóit elmondása szerint ez azonban egyáltalán nem rettenti meg.

„Látom, hogy sokan úgy vélik, jóval nagyobb lesz rajtam a nyomás, de hogy őszinte legyek, nem érzek nyomást – mondta Leclerc Szingapúrban. – Olyan a mentalitásom, ami minden terhet levesz rólam és úgy hiszem, ha jó munkát végzek az autóban és jól dolgozom, annak meglesz a gyümölcse."

„Azt gondolom, ha az ember egy csapatnál jó, akkor mindenhol jó. Amennyiben azonban jövőre nem lesznek elég jók az eredményeim ahhoz, hogy a Ferrarinál maradjak, akkor nem is érdemlem meg az ülést a csapatnál."

Vettel és Leclerc kapcsolata korábban is jó volt, de egymás telefonszáma azért még nincs meg nekik Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Sebastian Vettel egyáltalán nem tart attól, hogy Leclerc fiatal kora és kevés tapasztalata akadályt jelentene. „Amennyiben az ember gyors és tehetséges, nem számít a kor, egyszerűen irreleváns – nyilatkozta a Ferrari négyszeres világbajnoka. – Megérdemli, hogy az F1-ben legyen és nagyszerű, hogy megkapta a lehetőséget egy nagycsapatban. Mindent megteszünk, hogy a legjobban üdvözöljük, csapatként akarunk együtt dolgozni.

Vettel kimondottan jó viszonyt ápol az év végén távozó Räikkönennel, Leclerc elmondása alapján azonban neki is jó a kapcsolata a némettel. „Mindig nagyon kedves volt velem, minden alkalommal, amikor a szimulátorba mentem dolgozni - már a Forma-2-ben is - küldött nekem üzenetet, ami nagyszerű volt. Együtt dolgozni vele még jobb lesz, természetesen sokat kell tanulnom tőle."

A Sauber monacói pilótája jövőre a vb-címet venné célba Forrás: DPPI/Florent Gooden

A Ferrari múltja miatt a maranellóiaknál különösen sokakat foglalkoztat az első és második számú pilóta kérdésével,

Leclerc azonban bízik benne, hogy legalább a szezon elején szabadon harcolhat majd Vettellel.

„Szerintem többé-kevésbé minden csapatban ugyanaz a helyzet. A szezon kezdetén minkét pilóta azonos státuszban van, majd az idény egy pontján nyilvánvalóan elkezdenek jönni a csapatutasítások, mert csak az egyikük küzdhet a bajnoki címért, míg a másikuk nem – mondta Leclerc. – Szerintem ez normális, minden csapatban megtörténik, de

A vörösök újonca nem szerénykedett és már most kijelentette, amennyiben az autója ezt lehetővé teszi, már 2019-ben a világbajnoki cím lesz a célja. „Nem tanulni megyek a Ferrarihoz. Szerintem nagyon jó szezonom volt az idén, amely alatt a legtöbb dolgot megtanulhattam, jövőre pedig teljesítenem kell egy nagycsapatban. Ebben az évben megvan az autójuk a világbajnoki cím megnyeréséhez, ha jövőre is ez lesz a helyzet, akkor a cél ugyanez lesz."

Vettelnek hiányozni fog Räikkönen

Sebastian Vettel az ideit is beleszámítva összesen 4 szezonon át volt Kimi Räikkönen csapattársa, ezidő alatt pedig finn kollégája egyszer sem tudta őt megelőzni az év végi összesítésben.

Arra a kérdésre, hogy a finn pilóta volt-e Vettel legjobb csapattársa a Forma-1-ben, a négyszeres világbajnok határozott „abszolúttal" felelt.

Kettejük kapcsolata mindig is harmonikus volt, köszönhetően annak, hogy Räikkönen híresen kerüli a politizálást és a csapaton belüli játszmákat.

Vettel sajnálja, hogy Räikkönennek mennie kell Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Ez nyilvánvalóan nagy lehetőség Charles-nak, ugyanakkor

Még ha különbözőek is vagyunk, sok bennünk a kölcsönös tisztelet. Egy dolog az, amit a számokkal és az eredményekkel ki lehet fejezni, de szerintem nem ez a legfontosabb dolog, hanem az egymás iránti tisztelet, valamint az egymás közötti hülyeségek. Kimivel utóbbi a kezdetek óta a nullával volt egyenlő, és ez szerintem a [kapcsolatunk] végéig így is marad."