Vágólapra másolva!
A Ferrari és a Mercedes is beveti az idei harmadik motorváltozatát a szezon egyik erőpályáján, Spában. Bottas csak büntetés árán kaphatja meg az új fejlesztést.

Spában és a jövő hétvégén Monzában elszabadulhatnak a lóerők az F1-es autókban, mivel a szezon két leggyorsabb helyszínén folytatódik a világbajnokság. Erre készülve a Ferrari és a Mercedes is beveti az idei harmadik motorváltozatát, új fejlesztésekkel próbálják maximalizálni a teljesítményüket és az esélyüket a győzelemre.

„Természetesen minden fejlesztési lehetőség fontos – nyilatkozta Lewis Hamilton. – A következő két hétvégén jön a két nagy erőpálya, itt nagy hatást gyakorolhat a motorteljesítmény. Ezen a hétvégén azt hiszem, [a Ferrarinak] és nekünk is új erőforrásunk lesz, úgyhogy érdekes lesz látni, hogyan állunk majd egymáshoz képest, de én nagyon magabiztos vagyok.”

Munkában a Ferrari szerelői Forrás: DPPI/Florent Gooden

Sebastian Vettel is megerősítette, hogy új fejlesztésű motort kap, az viszont egyelőre nem világos, hogy Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen is használhatja-e a továbbfejlesztett változatot. Räikkönen esetében ez valószínű, mert a Spanyol Nagydíj óta már 7 hétvégét teljesített a bent lévő, még az első változatból való egységgel. Bottasnál is csak idő kérdése a csere, de

mindkét pilóta rajtbüntetésre számíthat, ha mindenből alkatrészeket szerelnek az autójukba.

A péntek esti állapot egyelőre nem tükrözi a cseréket (az eddig felhasznált elemek számát táblázatunkban olvashatja), Bottas azt mondta, várhatóan pénteken reggel döntik el, hogy mihez kezdjenek. „Ha új motort kapok, büntetés is lesz, ezt majd ki kell találnunk. Bárhogy is lesz, szerintem Spa az egyik legjobb hely erre, mert itt könnyebb előzni.”

Pilóta Motor Turbó MGU-H MGU-K Akku Vez. elektr.
Hamilton 2 2 2 1 2 2
Bottas 3 3 3 2 2 2
Vettel 2 2 2 2 2 2
Räikkönen 2 3 2 2 2 2

Az már pénteken biztos volt, hogy Nico Hülkenberg a mezőny végéről indul, mert a Renault egy teljesen új példányt szerel be már a meglévő specifikációjú erőforrásból. A Red Bull új üzemanyagot vet be, de Max Verstappen egy fanyar mosollyal megjegyezte, ez nem lesz elég a Ferrari és a Mercedes ellen.

„Szerintem nagyon nehéz dolgom lesz, különösen itt és Monzában – mondta Hülkenberg, amikor a felzárkózási esélyeiről kérdezték. – Két nagyon kalandos hétvége vár ránk, és ha a mezőny végéről indulunk, akkor még nehezebb dolgunk lesz. Nem akarok negatívan hangzani, majd meglátjuk, mi lesz. Mindent bele fogunk adni.”

Bottast megbüntették Räikkönent egyelőre nem

A pénteki első szabadedzés során eldőlt, hogy a Mercedes teljesen új erőforrást szerelt be Bottas autójába, így a finn pilóta indul az utolsó rajtkockából. A gyári istállóhoz hasonlóan ügyfeleik, a Williams és a Force India versenyzői is megkapták az újítást, ők viszont büntetlenül használhatják, míg Bottas az ausztriai hidraulikus hiba miatt bűnhődik.

A Ferrarinál Vettel és Räikkönen is megkapta az új belső égésű motort, a német versenyző új turbót és MGU-H-t is használhat, így egyelőre Räikkönen elkerüli a büntetést. Hülkenberghez hasonlóan Carlos Sainz is új belső égésű motort kap, de korábbi specifikációból. Ugyanez a helyzet Stoffel Vandoorne-nál is, ő MGU-H-t és turbót is hajszolhat.