Társoldalunk:

Közös csapattársuk Schumacherhez hasonlítja Alonsót

2018.08.15. 12:27

Felipe Massa szerint Fernando Alonso ugyanolyan tehetséges, mint Michael Schumacher, de kiemelte, hogy nehéz vele együtt dolgozni. A Schumacher előtti utolsó Ferrari-világbajnok úgy véli, ezért nem is lehet összehasonlítani a német és a spanyol pilótát.

Özönleni kezdtek a reakciók Fernando Alonso F1-ből való távozása hírére. A legtöbb természetesen méltatja a kétszeres világbajnokot, de sok esetben felmerül az is, hogy Alonso nyerhetett volna többet is a 2001 óta tartó F1-es pályafutása során. Noha 2005-ben és 2006-ban világbajnok lett, a 32 futamgyőzelme és a 99 dobogós helye a sport történetében nem kiemelkedő eredmény.

Alonsót ennek ellenére a közvélemény a generációja legjobbjaként és a sportág történetének egyik legtehetségesebb versenyzőjeként tartja számon, a Ferrari 1979-es világbajnoka, Jody Scheckter azonban a BBC Radio 5 Live-nak azt mondta, szerinte az emberek túlértékelik Alonso jelentőségét és pályafutását.

Forma-1, Fernando Alonso, Michael Schumacher, Renault, Brazil Nagydíj, 2006Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

„Az az egyik baja, hogy felbosszantja maga körül a csapatokat és mindenkit, aki körülveszi őt. Így nem lehet világbajnokságokat nyerni. Keményen kell dolgozni a csapattal és akkor az ember vezetővé válhat” – nyilatkozta a dél-afrikai expilóta, aki Michael Schumacher sikersorozatáig a Ferrari utolsó világbajnoka volt.

Alonso bejelentése előtt nem sokkal korábbi csapattársa, Felipe Massa azt mondta, a spanyol pilóta ugyanolyan tehetséges, mint Michael Schumacher.

„Könnyedén átlátja a verseny alakulását és hihetetlenül gyors. Nagyon intelligens pilóta és rendkívül képzett is, ezt Michaelről is elmondhatnám. El kell ismernem, nem volt könnyű [Alonso] mellett létezni. Michaellel szoros kapcsolatot ápoltam, fiatalabb voltam és kész voltam magamba szívni egy hétszeres világbajnok összes tudását. Schumacher nagyon jó volt hozzám.”

Alonso 2009 végén igazolt a Ferrarihoz, ahol 2013 végéig Massa volt a csapattársaForrás: Ferrari

„Fernandóval viszont más formában kellett megbirkóznom. Az autón kívül semmi problémám nem volt Alonsóval, mindig egészséges munkakapcsolatban voltunk. Amikor viszont lehúzza a sisakrostélyát, más ember lesz belőle. Megosztja a csapatot, ezt számos versenyistállónál láthattuk, ahol szerepelt.”

Ezt a tulajdonságát korábban több csapat, köztük a Mercedes és a Red Bull főnökei és a 2016-os világbajnok Nico Rosberg is felrótta neki. 

A Massa által elmondottakra reagálva Scheckter a BBC-nek leszögezte, számára egyáltalán nincs egy szinten Schumacher és Alonso. „Schumachert a valaha volt legjobb pilótaként kell értékelni, nem hiszem, hogy Alonso ebben a kategóriában lenne. Nem mondom, hogy nem jó versenyző. Most az élpilóták egyike.”

Alonso számára lényegében nem maradt versenyképes csapat az F1-benForrás: AFP/Andrej Isakovic

Martin Brundle, a Sky Sports veterán szakértője azt írta a Twitteren: „Szüksége lett volna valakire, aki erősebb nála és kordában tartja őt a romboló pillanatokban, amik megakadályozták, hogy bármelyik csapat is őt válassza, de nem biztos, hogy létezik ilyen ember” – utalt arra, hogy Alonsót még Flavio Briatore vagy Ron Dennis sem tudta féken tartani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK