Vágólapra másolva!
Amerikában tárt karokkal fogadnák az F1-et elhagyó kétszeres világbajnokot. Az IndyCar szerint a McLaren továbbra is csapatot indítana Alonsónak.

Fernando Alonso és a McLaren kedden bejelentette, hogy a kétszeres világbajnok a szezon végén elhagyja az F1 mezőnyét. Alonso a későbbi F1-es visszatérést nem zárta ki, és nem részletezte, hogy jövőre (az FIA WEC mellett) hol fog versenyezni, de valószínűleg az Indianapolis 500-ra célozgatott azzal, hogy személyes hangvételű videójában azt mondta, az F1-nél nagyobb kihívások várják.

Alonso az F1-es Monacói Nagydíj és a Le Mans-i 24 órás verseny után az Indy 500-at is megnyerné, ezzel Graham Hill után az autósport történetének második pilótája lenne, akinek sikerül az ún. tripla korona elhódítása. A spanyol versenyző 2017-ben már szerencsét próbált Indianapolisban, vezette is a futamot, de motorhiba miatt kiesett.

Alonso a 2017-es Indy 500-on Forrás: AFP/2017 Getty Images/Jared C. Tilton

Kedden a McLaren sok sikert kívánt Alonso jövőbeli kalandjaihoz, de Mark Miles, az IndyCart működtető Hulman & Company ügyvezetője elmondta, továbbra sem került le a napirendről, hogy a wokingi vállalat csapatot indítson a korábbi kétszeres világbajnok számára az amerikai sorozatban.

– mondta Miles. Az Autosport úgy tudja, Alonso mellett a McLaren a többszörös bajnok Scott Dixont is szívesen leigazolta volna, ő viszont inkább a tengerentúlon nagyon sikeres Ganassi-csapatot választotta. Az IndyCarban szereplő brit Carlin-csapat korábban úgy vélte, a McLaren már lekéste a jövő évi kezdést, de az Andretti vagy az RLL-csapattal együttműködésben ez még összejöhet.

Indianapolis a tripla koronára csábítja Alonsót

Alonso bejelentése után az IndyCarban versenyző James Hinchcliffe azzal viccelt, hogy most biztosan a világ összes csapatfőnöke felhívja a spanyol pilótát, Alonso tavalyi indianapolisi csapattársa, Ryan Hunter-Reay pedig azt mondta, szerinte nagyszerű lenne, ha Alonso csatlakozna az IndyCar mezőnyéhez.

– nyilatkozta. – Nem lehet előre megmondani, hogy ki fogja nyerni a futamokat. Nincsenek esélyesek. A győztesek sora hosszú, még az idén is. A bajnokság nagyon szoros. Az ő helyében nekem ez vonzó lenne. Eltöltöttem némi időt vele csapattársként, és olyan éhes a sikerre, mint mindig. Szerintem az IndyCar nagyszerű sport és ezért növekszik az ismertsége is."

Az IndyCar mellett az USA-ban még népszerűbb NASCAR is tárt karokkal fogadná Alonsót, a Twitteren azt írták neki: „A Monster Energy NASCAR Cup Series felkéri Önt megtisztelő részvételére a Daytona 500-on, 2019. február 17-én, vasárnap” – a képaláírásban pedig hozzátették: „Új kihívás várja. Reméljük, örömmel elfogadja.”

Alonso idén januárban már járt Daytonában, a 24 órás sportautó-versenyen, akkor a Cup Series-legenda Jeff Gordonnak azt mondta, nem gondolkodik a NASCAR-részvételen.

„Pillanatnyilag nem – nevetett akkor. – Szerintem az teljesen más. Szívesen kipróbálnék egy autót, de a versenyzés az igyekezet és a stratégia miatt nagy tapasztalatot és tudást igényel, már nagyon fiatal kortól, és ez nekem nincs meg. A tesztelés egy dolog, de a NASCAR-ban versenyezni nagy feladat” – mondta, mire Gordon azzal felelt, hogy ezt tiszteletben tartja.