Vágólapra másolva!
Fernando Alonsónak több csapattárssal is volt már dolga pályafutása során, akik közül Stoffel Vandoorne-t meglehetősen nagyra tartja, legalábbis a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönenhez képest.

Noha az elmúlt két futamon nagyon elveszettnek tűnt, Fernando Alonso szerint Stoffel Vandoorne az egyik leggyorsabb csapattárs, akivel valaha dolga volt. A spanyol úgy véli, Vandoorne-nak nem kell bizonyítania rátermettségét, mert azt már korábban megtette azzal, hogy jobban teljesített például a 2014-es Kimi Räikkönennél.

Alonso (jobbra) elismeri Vandoorne gyorsaságát Forrás: DPPI/Antonin Vincent

A McLarennél valami nincs rendben Stoffel Vandoorne MCL33-asával, ezt az istálló is beismerte. A belgának egyszerűen nem áll a rendelkezésére annyi tapadás, mint spanyol kollégájának, ennek okait egyelőre azonban nem tudják. A nagy lemaradását látva azonban önkéntelenül is felvetődött a kérdés: mennyivel lassabb a második teljes F1-es szezonját taposó pilóta kétszeres világbajnok csapattársánál? Alonso szerint nem sokkal, bár azzal viccelődött, hogy „egy kicsit mindig mögöttem lesz, mert nehéz engem legyőzni."

– mondta Alonso. – Most ennél kisebb a különbség. Nehezen kezelhető autóba ülhetett bele az F1-be érkezve, tavaly és az idén is voltak nehézségei. De rendben van, ahogy az autónak normális lesz a teljesítménye, ő is nagyon közel lesz."

A kétszeres világbajnok spanyol nem félti csapattársát Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

„Nem igazán kell semmit sem mondanom neki. Ami a megítélését illeti, nem hiszem, hogy romlott. Csak ki kell várni a folytatást, vagy meg kell nézni a Silverstone előtti, vagy a tavalyi időmérős eredményeket. Már megmutatta a tehetségét, semmit sem kell bizonyítania" – mondta a spanyol.

Vandoorne hátránya az időmérőkön átlagosan 0,3 másodperc Alonsóhoz képest az idén úgy, hogy az elmúlt két futamon ezt rontotta, hogy átlagosan 0,8 másodperccel volt lassabb.

Alonso 2014-ben 19 futamból 16-szor végzett Räikkönen előtt az időmérőkön, az átlagos különbség kettejük között pedig fél másodperc volt a javára.

Egyedül Lewis Hamilton tudta 2007-ben csapattársként megszorongatni Alonsót pályafutása során az időmérőkön.

Amennyiben nem vesszük figyelembe a Francia Nagydíjat és az Európa Nagydíjat, valamint a hungaroringi futamot sem, a két pilóta 7-7-re végzett. Franciaországban Alonso, a Nürburgringen Hamilton nem vett részt a Q3-ban, a Magyar Nagydíjon a spanyol pedig feltartotta a britet a bokszban, így Hamilton nem tudta megkezdeni utolsó gyorskörét. Ami a lemaradást illeti, Hamilton 169 ezreddel Alonso előtt zárt ezt a 14 futamot figyelembe véve.

Hamilton (balra) újoncévében sok kellemetlenséget okozott Alonsónak Forrás: AFP/Jose Jordan

Ami a spanyol Német Nagydíjon nyújtott teljesítményét illeti, a hajrában a 14. helyen haladva, a verseny utolsó előtti körében szólt rá versenymérnöke, hogy hajtson a bokszba, fel kell adnia a futamot.

Alonso autójával szemre minden rendben volt, a tempója sem esett vissza, a kör végén azonban engedelmesen a bokszutcába vette az utat,

menet közben igen veszélyes pillanatokat okozva a Hamilton győzelmét a bokszfalról ünnepelni igyekvő Mercedes-csapattagoknak.

Alonsót vélhetően azért hívták ki, hogy a következő futamra büntetlenül cserélhessenek váltót az autójában. „Nem tudom, hogy mi volt a probléma, azt mondta a csapat, hogy állítsam le az autót, úgyhogy talán láttak valamit az adatokban" – nyilatkozta Alonso.

Végül nem így lett, teljesen száraz pályán köröztünk a köztes esőgumin, amik ettől teljesen elkoptak, úgyhogy visszajöttünk slickekért. Nem voltunk pontszerző helyen, ki kellett találnunk valamit."