Vágólapra másolva!
Maurizio Arrivabene nem vette jó néven a Mercedes technikai igazgatójától érkező vádakat, és keményen nekiment a korábban a Ferrarit erősítő szakembernek.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke meglehetősen ingerülten reagált a Brit Nagydíj után a Mercedestől érkező burkolt vádakra. A címvédő istállóból Lewis Hamilton is elejtett egy megjegyzést, James Allison, a korábban a Ferrarinál dolgozó technikai igazgató pedig arra célzott, hogy Kimi Räikkönen szándékosan ütötte ki Hamiltont a verseny első körében. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke Allison szavait tolmácsolva azt mondta, „vagy szándékosság, vagy hozzá nem értés áll az incidens mögött."

A Ferrari csapatfőnöke nem rejtette véka alá a véleményét Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Allison 2016. augusztus 1-ig volt a Ferrari alkalmazottja, ahol szintén a technikai igazgató szerepét töltötte be.

A brit szakember volt az egyike annak a két Mercedes-mérnöknek, akik az idén a Ferrari energia-visszanyerő rendszerének vizsgálatára kérték levélben az FIA-t.

A másik Lorenzo Sassi, a Scuderia korábbi motorfőnöke. Wolff akkor egyáltalán nem örült annak, hogy nyilvánosságra került a két név. Az osztrák az FIA-t okolta azért, hogy nem tudta megvédeni alkalmazottait.

Maurizio Arrivabene a brit futam Allisonnak ment neki annak kommentárja miatt.

– mondta a Ferrari csapatfőnöke a Sky Sports Italiának. – Sok évig dolgozott Maranellóban és elég sok pénzt is keresett. Az embernek elegánsnak kell lennie és tudnia kell veszíteni."

James Allison, a Ferrari korábbi, a Mercedes jelenlegi technikai igazgatója Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Ezen felül itt vagyunk Angliában, néha ők akarják megtanítani nekünk, hogy miként legyünk úriemberek. Neki kéne kezdenie.

Jacques [Villeneuve-től] el tudom fogadni, mert ő versenyző volt, de ettől az embertől [Allison] nem" – mondta dühösen Arrivabene a jelenleg a Sky Sports Italia szakértőjeként dolgozó korábbi F1-es világbajnok társaságában.

Arra a kérdésre, hogy Allison miért mondta ezt, a Ferrari csapatfőnöke tömören felelt: „mert elveszítette a hazai versenyét. Ennyi a történet."

Arrivabene szerint szándékosságról és hozzá nem értésről szó sincs. „Garantálhatom, hogy ezek egyike sem a helyzet. Mindenekelőtt [Allison] megnézhetné a telemetriát és megérthetné, hogy a pilótája sajnálatos módon rosszul rajtolt" – mondta a csapatfőnök.

Vettel Silverstone-ban Hamilton előtt ért célba Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Egyből veszített két helyet. Kimi jól rajtolt – megvannak róla a telemetriai adataink – és azonnal Hamilton mögött találta magát. Mindenkit szeretnék emlékeztetni, hogy Kínában Vettel és Verstappen között történt hasonló, de senki nem mondott semmit, minden rendben volt – folytatta Arrivabene. – Szeretnék üzenni [a Mercedesnek]. Gyönyörű csata volt, olyan, amit szerintem a közönség is értékelt. Lesznek még olyan csaták, amelyeket vélhetően a Mercedes fog megnyerni. Ez ma egy lecke nekünk, hogy maradjunk stílusosak. Ezt ma ők nem tették meg."