Vágólapra másolva!
A britek kedvencük sikerét várták, helyette Sebastian Vettel és a Ferrari győzelmét nézhették végig. A német csapata stratégiáját dicsérte, még ha így be is kellett vállalnia egy előzést a pályán.

Sebastian Vettel rögtön a rajtnál az élre állt a silverstone-i Brit Nagydíjon, miután sokkal jobban rugaszkodott el a pole pozícióból induló Hamiltonnál. A német ezután kényelmes előnyt épített ki Valtteri Bottasszal szemben, a kerékcserék után, majd főként a Safety Car megjelenésével azonban gondba került, és végül a pályán kellett előznie a győzelemért.

A Forma-1-es Brit Nagydíj, paddock, szurkolók, motorhome-ok
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lance Stroll
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Jackie Stewart
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Brit Nagydíj, lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes

A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber

A Forma-1-es Brit Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull

A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes

A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen

A futam előtt sem lehettek nyugodtak Vettel és a Ferrari drukkerei, hiszen a németen továbbra is látható jelei voltak annak, hogy nincs minden rendben a nyakával. A futamra a csapat külön bélést is helyezett fejtámaszának belső részére, végül azonban nem jelentett gondot a kényes sérülés.

– mondta a Sky Sportsnak a német.

Ennek ellenére nem volt könnyű dolga a versenyen már az első etapban sem, amelynek végére Bottas gyorsabbá vált nála. "Keményen hajtottam, de azt hittem, közben óvom a gumikat is. Nyilván nem annyira tettem, [mint Bottas]. A bal első jelentett problémát, egy elfékezés is jelezte, hogy eljött a kerékcsere ideje" – nyilatkozta Vettel.

A Forma-1-es Brit Nagydíj, paddock, szurkolók, motorhome-ok
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lance Stroll
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Jackie Stewart
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Brit Nagydíj, lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
A Forma-1-es Brit Nagydíj, paddock, szurkolók, motorhome-ok
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lance Stroll
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Jackie Stewart
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Brit Nagydíj, lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
A Forma-1-es Brit Nagydíj, paddock, szurkolók, motorhome-ok
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lance Stroll
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Jackie Stewart
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Brit Nagydíj, lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen

„Valtteri erősebb volt az első etap végén, a második elején viszont kontrolláltam a tempót, mert enyém volt a jobb pozíció és nem terveztünk több kiállást. Közelebb jött, de előzni mindig más. Biztosra akartam menni, hogy a verseny végére elegendő gumim maradjon" – mondta a német.

A pályára hajtó Safety Car azonban áthúzta a Ferrari és Vettel számításait, aki a bokszba hajtott új lágy gumikért, Bottas azonban kint maradt a közepeseken.

„Láttam, hogy a Mercedes szerelői készen állnak, és biztos voltam benne, hogy ha mi nem megyünk ki, ők megteszik. Helyesen léptünk, hogy feltettük a friss lágy gumikat, még ha emiatt meg is kellett előznöm [Bottast]" – mondta Vettel.

A Ferrari pilótája körökön át kergette a finnt, míg végül az első DRS-zónában, a Brooklands kanyar féktávján szúrt be mellé.

– idézte fel Vettel. – Már az újraindítást követő körökben megszimatoltam az esélyt a négyes kanyarból kijövet, a hatos kanyar felé a Wellington egyenesben. Végül megleptem, szerintem nem számított rá, hogy be merek vetődni mellé a féktávon.

A Forma-1-es Brit Nagydíj, paddock, szurkolók, motorhome-ok
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lance Stroll
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Jackie Stewart
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Brit Nagydíj, lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
A Forma-1-es Brit Nagydíj, paddock, szurkolók, motorhome-ok
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lance Stroll
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Jackie Stewart
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Brit Nagydíj, lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
A Forma-1-es Brit Nagydíj, paddock, szurkolók, motorhome-ok
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lance Stroll
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Jackie Stewart
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, légibemutató
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Brit Nagydíj, lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen

„Az előző kanyar kijáratánál szerettem volna közelebb lenni, de így is hittem, hogy elég jó lehetőségem van a támadásra.

Vettel a levezető körében olaszul annak örült a csapatrádióban, hogy a Mercedest hazai futamán sikerült legyőzniük.

Maurizio Arrivabene azt mondta a Sky Sportsnak: pilótájából az adrenalin beszélt és óvatosan kell bánniuk az ilyen kijelentésekkel, mert Monzában, a Ferrari hazai futamán könnyen visszaüthetnek.

Kimi Räikkönennek kevésbé alakult jól a verseny, a rajt után kiütötte Hamiltont, amiért tíz másodperces büntetést kapott és beszorult a Red Bullok mögé. A Safety Car és a kerékcsere azonban neki is jól jött, az új gumikkal egészen a harmadik helyig zárkózott fel. „Nyilvánvalóan az első kör nem volt ideális, megbüntettek érte, utána pedig mentem, ahogy tudtam és kihoztam a legtöbbet a versenyből. Ez van, történt, ami történt, nem lehet változtatni rajta, úgyhogy nem is igazán foglalkozom ezzel" – nyilatkozta a Ferrari finnje.