Társoldalunk:

Räikkönen nem neheztel Verstappenre a koccanás miatt

2018.07.01. 18:37

A pohár félig teli a Ferrarinál, mert a pilóták szerint jó volt a tempójuk, a győzelem mégsem jött össze, viszont profitáltak a Mercedesek kieséseiből.

Akkor még nem tudhattuk, de a győzelem sorsa már az 1. körben eldőlt a később igen változatossá váló Osztrák Nagydíjon, mivel Kimi Räikkönen hiába rajtolt kiválóan, Lewis Hamilton támadása közben Max Verstappen egy koccanással együtt elé tudott kerülni és a Ferrari pilótája később sem tudta befogni az ifjú holland versenyzőt.

Räikkönen a futam utáni sajtótájékoztatón nem neheztelt Verstappenre az eset miatt, amit a sportfelügyelők is vizsgáltak, de végül nem avatkoztak bele a futam alakulásába. A finn pilóta elárulta, kicsit megcsúszott a 6-os kanyarban, ezért kerülhetett közel hozzá a Red Bull, a koccanást pedig annak tudta be, hogy a pályának azon a tempós részén nehéz egymás mellett haladni.

Räikkönen Bottast támadta, Verstappen ezt használta ki - Galéria!Forrás: Red Bull Content Pool

„Az előttem lévő Mercedes miatt lecsökkent a leszorítóerő. Próbáltam a külső íven maradni, de összeértünk és elvesztettem a pozíciót. A lehető legjobban kezeltük a helyzetet, nem ütöttük ki egymást és egy olyan kanyarban is küzdöttünk, ahol nem könnyű egymás mellett haladni. Ez néha így alakul,

 

nem ideális a számomra, de fair volt.”

A 2007-es világbajnok később az utolsó pillanatig igyekezett, a legutolsó alkalommal a verseny leggyorsabb körét is elérte, de végül meg kellett elégednie a 2. hellyel, ami így is az utóbbi idők legjobb eredménye a részéről. A verseny után úgy vélte, néhány körrel később utolérhette volna Verstappent, de rá jellemzően ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget.

Vettelnek nem alakult jól a futam, de a szerencse kissé mellé szegődött - Galéria!Forrás: GEPA pictures/ Andreas Pranter

„Utólag már könnyű azt mondani, hogy mi lett volna, ha. Alapvetően jó volt a tempó, különösen a végén. A második etap eleje kissé trükkös volt, de amikor elkezdtek működni a gumik, már minden rendben ment. A csapatnak ez nagyszerű eredmény, de nekem kissé elkeserítő. Sok pontot szereztünk a világbajnoki ellenfelünk ellen, nekik elég rémes napjuk volt.”

Ebből a szempontból jó, de mi nyerni akarunk és a tempónk ehhez meg is volt, de ma mégsem sikerült.”  

Bár a győzelemről lemaradtak, a Ferrari szempontjából a pohár csak félig üres, hiszen Hamilton kiesése miatt Sebastian Vettel a 3. hellyel is átvette a vezetést az egyéni pontversenyben. Räikkönen és Vettel kiválóan menedzselte az abroncsaikat, az egész mezőnyből ők voltak az egyetlenek, akik a korai, VSC-fázis alatt végrehajtott kerékcseréik ellenére ultralágy-lágy leosztással, gondok nélkül teljesíteni tudták a versenytávot.

Vettel viszont kissé bosszús volt, mert úgy érezte, „jó volt a tempó, elégedett vagyok a versennyel, de még jobb is lehetett volna, ezért nem vagyok teljesen boldog.” 

Kiemelte, a verseny elején nehezére esett az abroncsok beosztása, mert természetesen akkor még nem tudhatták, hogy miként alakulnak a későbbi események. Szerinte gyorsabban is mehetett volna, a számára kedvezőtlenül alakuló kettős kerékcserét viszont helyes döntésnek tartotta a Ferrari részéről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK