Vágólapra másolva!
A McLarennél gondok vannak a szélcsatornás tesztekkel, az autó lassú, a Francia Nagydíj időmérőjén a Q2-be sem jutott be. Fernando Alonso ennek ellenére pozitív, és úgy érzi, a jó irányba tartanak.

Jókora gödörbe került Fernando Alonso és a McLaren a Francia Nagydíjon. Az istálló idei leggyengébb időmérő edzését teljesítette, majd a futamon is reménytelenül lassú volt. A spanyol verseny közben látszólag nehezen viselte a megpróbáltatásokat, utána azonban igyekezett bizakodó maradni. Kérdés, hogy meddig tart ki a türelme és jövőre is a Forma-1-ben folytatja-e. A csapatnál bíznak benne, hogy igen.

A hondás időszakra emlékeztetett Alonso francia futama Forrás: Steven Tee/McLaren

Nem is volt olyan régen, amikor Fernando Alonso rendszeresen a Q1-es továbbjutásért küzdött a gyengélkedő Honda motorral az autója hátuljában. Az idei szezonra a csapat azonban végleg maga mögött hagyni látszott a rajtrács hátsó régióját, mígnem Franciaországban – az idén először – ismét kiesett az időmérő első szakaszában. A spanyol a 16. rajtkockát szerezte meg, csapattársa, Stoffel Vandoorne egy hellyel mögötte végzett.

Alonso a saját teljesítményével elégedett volt, ami azonban aggasztó lehet a McLarennek, hogy az autóval sem volt gondja, egyszerűen nem tudott vele gyorsabban menni.

„Azt hiszem, jelenleg én vagyok az egyetlen, aki nyolc-nullára áll a GP3-as és GP2-es bajnok ellen – utalt Vandoorne-ra, aki egyébként soha nem versenyzett a GP3-ban. – Mind a négy köröm jó volt, két tizeddel jobb a csapattársamnál, aki már számos versenyt nyert itt. Az autóból azonban hiányzott a teljesítmény, a tapadás, a sebesség, a tempó."

Vandoorne (balra) és Alonso Forrás: Steven Tee/McLaren

Hogy mi lehet a McLaren MCL33-as lassúságának oka, arra Zak Brown, a csapat ügyvezetője próbált magyarázatot adni.

– mondta Brown. – Meghatároztuk a problémás területeket, amelyeket egyszerűen nem tudunk előidézni a szélcsatornában. Tudjuk, hogy mivel állunk szemben, de egyelőre nincs rá megoldásunk."

Az ügyvezető leszögezte: nem a Toyota kölni berendezésében (ezt használja a McLaren) van a hiba, de a csapatnak a pályán kell elvégeznie az új aerodinamikai elemek összehasonlítását.

Brown azt is elmondta, hogy az istálló nem áll át a jövő évi autójának fejlesztésére, mielőtt megoldaná az ideivel felmerült gondokat.

Az időmérő után a versenyen sem volt sokkal jobb a csapat helyzete, Alonso ráadásul be sem tudta fejezni a viadalt, az utolsó körben a hátsó felfüggesztés hibája miatt kiállni kényszerült a 16. helyről. Vandoorne körhátrányban a 12. lett. A spanyol a verseny közben és után sem rejtette véka alá frusztrációját.

Frustration personified . #FrenchGP #F1 #Formula1 #Alonso

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Alonso frusztrált rádióüzenete a futam közben. „Haver, nincsenek fékjeim, nincsenek gumijaim, kicsúsztunk a pontszerző helyekről. Csináljatok amit akartok, nem érdekel túlzottan."

„A rádióban a csapat egyértelműen túlságosan izgatott volt és az ötödik, hatodik helyezetthez képest mondta a fülemre a különbséget – mondta a leintés után a spanyol. – Utolsó voltam a biztonsági autó után, gondjaim voltak a fékek túlmelegedésével, az egész versenyen egy szett gumit használtam miután az első körben a lágyakra váltottunk, úgyhogy szerintem védekező futamot teljesítettünk."

Alonsót az első körben történt balesetek is hátráltatták, szerinte sokan előnyt nyertek vele szemben a pálya levágásával, utána azonban senkit sem büntettek. A hármas kanyarban Esteban Ocon és Pierre Gasly ütközése az orra előtt történt, jócskán le kellett lassítania, hogy ne rohanjon bele a két franciába.

Alonso a WTCR-ben használatos joker-körhöz hasonlította az első körös pályalevágásokat. A képen jól látszik, ahogy a spanyol éppen Gasly összetört autója mellett megy el a pályán, miközben a két Williams és Vandoorne a bukótéren át igyekszk vissza az aszfaltcsíkra.

Alonso az újraindítás után ráadásul megpördült a hármas kanyarban, miután a mezőny végéről felzárkózó Vettel megelőzte. Alonso szerint a német nem hagyott neki elég helyet, a rádióban később be is szólt a csapatnak azt remélve, hogy Vettel autója legalább megsérült az incidensben. „Ezúttal jól jött ki belőle, de máskor nem fog ennyire" – mondta Alonso a verseny után.

Megy, vagy marad?

A spanyol továbbra sem döntötte el, hogy hol folytatja pályafutását jövőre. Természetesen a Francia Nagydíj hétvégéje alatt is ez a téma foglalkoztatta leginkább vele kapcsolatban az újságírókat. Arra a kérdésre, hogy nehéz volt-e megemésztenie a kontrasztot az egy héttel korábbi Le Mans-i győzelme és az F1-es futam között, nemmel felelt.

– nyilatkozta Alonso a Racefansnek. – Meg vagyok lepődve, hogy milyen negatívak [az újságírók] és olyanokat kérdeznek, hogy miként tudok pozitív maradni, hogyan tudok mosolyogni, lélegezni, enni. Köszönöm, elég jól. Igen, nagyon-nagyon rosszak vagyunk, de hetedik helyen állunk a pontversenyben, úgyhogy valami mégis történik."

Alonso köszöni, továbbra is képes mosolyogni Forrás: Steven Tee/McLaren

„Minden nagyon pesszimistának tűnik, de a valóság más – mondta Alonso. – Mindenki teljes erővel dolgozik, minden a helyes irányba halad, az eredmények nem mutatják meg az érzéseinket. Érthető, hogy nem tudjuk eltüntetni a hátrányunkat egyik hétről a másikra."

A McLaren a hírek szerint az Andretti Autosport, vagy a Rahal Letterman Lanigan Racing oldalán a beszállást tervezi az IndyCarba, ami pont kapóra jöhet a spanyolnak ahhoz, hogy az Indianapolis 500 megnyerésével teljesítse a Triple Crown elhódításáról szőtt álmát.

– mondta Zak Brown. – Még döntést kell hoznia [a jövőjéről], ami első sorban azon alapszik, hogy hol és mivel versenyzik a csapat, valamint, hogy miként fejlesztjük a Forma-1-es autónkat. Optimista vagyok, hogy Fernando a McLaren-családban, az F1-es autóban marad. Amíg úgy érzi, hogy előreléphetünk, azt hiszem, folytatni szeretné."

A McLaren ügyvezetője szerint ha Alonso fejlődést lát a csapaton, akkor jövőre is az F1-ben marad Forrás: Motorsport Images/Steven Tee

Brown korábban kifejtette: amennyiben a McLaren indul az IndyCar-ban, örömmel dolgozna együtt ismét a Hondával. Jamamoto Maszasi, a japánok motorsportért felelős igazgatója nem zárkózott el a közös munka elől a Hondát az elmúlt években számtalanszor élesen kritizáló Alonsóval, a döntésért azonban nem ő felel.

– mondta Jamamoto. – Ami az IndyCart illeti, én csak tanácsadó vagyok, mindenben a Honda America dönt. Mindössze ajánlani tudom nekik Alonsót, szerintem mesés pilóta."

Amennyiben az IndyCart választja, ismét Honda motorral versenyezhet Forrás: AFP/2017 Getty Images/Jared C. Tilton

Alonso döntését csak bonyolíthatja, hogy a jelek szerint a McLaren háza táján sincs minden rendben, legalábbis erre utal, hogy néhány alkalmazott nemrég élesen kritizálta a csapatnál uralkodó légkört, többen pedig állítólag Eric Boullier versenyigazgató távozását szeretnék.

Zak Brown Franciaországban azonban leszögezte: senki nem megy sehova.

„Megerősíthetem, hogy a versenycsapat minden tagja ott lesz Abu-dzabiban, [az idényzárón] – mondta az ügyvezető. – Nem fogok belemenni a személyes változásokba egy hét-nyolcszáz emberből álló csapattal kapcsolatban. Eric értékes tagja az istállónak."