Társoldalunk:

Halovány volt a Ferrari, Vettel a pályát sem találta

2018.06.22. 18:41

Nem teljesítettek kiemelkedően a vörösök a Francia Nagydíj pénteki napján, Räikkönen gyorsabb volt Vettelnél, aki saját elmondása szerint sem érzett még rá a pályára.

A Kanadai Nagydíjon aratott győzelme után kicsit félve érkezhetett Franciaországba a Ferrari, hiszen Barcelona után a Pirelli itt veti be másodszor a vörösökkel korábban igencsak kibabráló, vékonyabb futófelületű gumijait. Az eredmények alapján a Scuderia aggodalma nem lehet alaptalan, ugyanakkor a korábbi futamokon is jellemző volt rájuk a visszafogottabb teljesítmény pénteken.

Räikkönen volt a gyorsabb a két Ferrari közül - GalériaForrás: AFP/Gerard Julien

Az első edzést a mezőny nagy részéhez hasonlóan a pálya feltérképezésével töltötte Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel, mert bár mindketten teszteltek már a Paul Ricardon, a számos konfigurációban használható aszfaltcsík jelenlegi vonalvezetését ők sem ismerik.

Vettelen ki is fogott a hátsó egyenes előtti féktáv, és kis híján egy „kijárattal" előbb befordította Ferrariját, míg Räikkönen a számos áldozatot szedő hatos kanyarban pördült meg.

A finn a délelőtti és a délutáni edzést is közvetlenül csapattársa előtt zárta, mindkétszer negyedik lett. Ted Kravitz, a Sky Sports riportere a délutáni tréning után ennek ellenére nem tudott a szokottnál többet kiszedni belőle. „A körülmények elég nehezek voltak délután, de jó volt egy új helyszínre jönni. Mármint versenyzés szempontjából, nyilvánvalóan voltam már itt korábban. Úgyhogy jó volt" – értékelt szűkszavúan a Ferrari finnje.

Vettelt megzavarta a kerékvető-rengeteg, de végül megtalálta a helyes utat

Ami Sebastian Vettel napját illeti, a német délelőtt meglehetősen lassan lendült bele, egy időre pedig a garázsba is kényszerült, mialatt a Ferrari az autója első felfüggesztését cserélte. Räikkönenhez hasonlóan ő is hibázgatott mindkét edzésen, hátránya az első tréningen 9 tized, a délutánin pedig több, mint egy másodperc volt Hamiltonhoz képest.

Azt hiszem, az autó gyors, csak én nem voltam képes vele ma gyorsan menni, ilyen egyszerű. Néha van ilyen napja az embernek – nyilatkozta önkritikusan Vettel a Sky Sportsnak. – A pálya trükkös, nem könnyű mindent jól csinálni az elejétől a végéig, néhány kanyart igen nehéz megfelelően elsajátítani. A hosszú etapon tudtam kicsit játszadozni az ívekkel és jobban megértettem a pályát. Holnap remélhetőleg innen tudom folytatni és megtalálom a ritmust. Az autóval is fejlődhetünk, még nem olyan, amilyennek lennie kellene."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK