Vágólapra másolva!
A Renault a Forma-1-es Kanadai Nagydíjra ígérte az első nagyobb fejlesztési csomagot a motorjaihoz, most azonban úgy néz ki, azokat nem minden csapat kaphatja meg.

Christian Horner nemrég kifejtette, hogy főként az időmérőkön kellene javulnia a Red Bullnak ahhoz, hogy vasárnaponként felvehesse a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel. A bikások csapatfőnöke nagy reményeket fűzött a Renault montreali, teljesítménynövelést célzó motorfejlesztéséhez, most azonban úgy tűnik, hogy azt a Red Bull egyelőre nem kapja meg.

Hiába számított több lóerőre a Red Bull Montrealban? Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hogy a 6 Renault-motort használó versenyző közül kik tudhatják majd autójukban a franciák ráncfelvarrott erőforrását, azt a pilóták eddig felhasznált erőforráselemei határozzák meg. Max Verstappen és Daniel Ricciardo nem állnak jól ezen a téren, utóbbi Kínában például minden elemből megkapta a másodikat.

Az ausztrál monacói MGU-K hibája azt jelenti, hogy amint a harmadik kinetikus motorgenerátor bekerül az autójába, automatikusan 10 helyes rajtbüntetést kap, míg a harmadik akkumulátor és energiatároló beszerelése 5-5 hellyel vetné hátra a rajtrácson.

A Mclarenes Stoffel Vandoorne is veszélyeztetett, ő vezérlőelektronikából tart a másodiknál. Ezzel szemben a két gyári Renault-pilótának, Nico Hülkenbergnek és Carlos Sainznak kevésbé kell aggódnia, mivel csak MGU-H-ból használtak eddig kettőt, abból az elemből azonban csak a negyedik beszerelése von maga után büntetést. Ugyanez a helyzet Fernando Alonsóval is, aki turbóból fogyasztott kettőt.

– nyilatkozta Cyril Abiteboul, a francia gyártó sportprogramjának igazgatója az Autosportnak. – Meglátjuk, hogy pontosan hol és mikor vetjük be a fejlesztést. Azt hiszem, hogy hat motor áll a rendelkezésünkre, legalábbis a gyártósor legutóbbi információi szerint."

A Renault szerint nem lenne ideális, ha a Red Bull Montrealban megkapná a fejlesztéseket Forrás: DPPI/Florent Gooden

Abiteboul szeretné, ha mind a hat Renault-motoros autó egyszerre kapná meg az új motort, de nem valószínű, hogy ez így lesz.

– mondta a francia. – Meg kell vizsgálnunk ezt. Mindig együttműködünk a csapatokkal és a szezon egészére nézve legjobb megoldást próbáljuk szem előtt tartani."

A Renault sportprogramjának igazgatója hozzátette, hogy a fejlesztés főként a belső égésű motort érinti, ugyanakkor nem számít nagy teljesítménybeli előrelépésre. A Red Bullnak viszont minden apró javulás kulcsfontosságú. „Reménykedünk egy megbízható MGU-K-ban. Kisebb fejlesztést kapunk Montrealra, jelenleg azonban minden apróságra szükségünk van" – nyilatkozta Horner.

A motorkérdés fontosabb Ricciardo szerződésénél

Az energiaitalosoknak az év végén lejár a motorpartneri megállapodása a Renault-val. A franciák korábban május végéig adtak haladékot ügyfelüknek arra, hogy eldöntsék, a jövőben is folytatni szeretnék-e az együttműködést, valamint elégedetlenségüket fejezték ki a Red Bull tétovázása miatt.

Christian Horner azonban először szeretné összehasonlítani a Renault motorjait a Toro Rosso által használt Honda erőforrásokkal, mielőtt döntene a Red Bull jövőbeni motorpartneréről.

„Minden az adatokon fog múlni, a végső döntés pedig remélhetőleg egyértelmű lesz. Izgatottan várjuk, hogy milyen lesz a két gyártó teljesítménye egymáshoz képest Montrealban – nyilatkozta a csapatfőnök a Monacói Nagydíj alatt. – Nagyjából egy hónapra vagyunk a döntéstől, korábban is a június végi, július eleji időszakról jelöltük meg."

Ricciardo döntését befolyásolhatja, hogy a Red Bull milyen motorokkal megy jövőre Forrás: DPPI/Marc De Mattia

Hornernek nem csak a motor, hanem pilótája, Daniel Ricciardo miatt is főhet a feje. Az ausztrál szerződése szintén lejár az év végén, maradása pedig nagyban függ a Red Bull versenyképességétől. A csapatfőnök szeretné megtartani pilótáját, jelenleg azonban fontosabb kérdésekben kell döntenie.

– nyilatkozta Horner. – A monacói győzelem növelte az értékét, ugyanakkor minket is erősebb pozícióba hozott az ő szemében."