Vágólapra másolva!
Még el sem kezdődött a Monacói Nagydíj hétvégéje, Lewis Hamilton máris magyarázkodni kényszerült a verseny előtti sajtótájékoztatón tett kijelentése miatt. A brit tetszését egyébként nem nyerte el a futam, úgyhogy átrajzolná a legendás pálya vonalvezetését.

Lewis Hamiltonnak nem volt könnyű hétvégéje Monacóban, hiszen nem tudta felvenni a versenyt a Red Bullokkal, valamint Sebastian Vettel Ferrarijával, a futamon végig a gumikkal küszködve, 17 másodperces hátránnyal a 3. helyen intették le. A négyszeres világbajnok „megpróbáltatásai" azonban már szerdán elkezdődtek, amikor a Monacóra visszatérő grid girlökről kérdezték.

Hamilton a rajtrácson állva szívesebben néz grid girlöket Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A Liberty Media az idei szezonra száműzte a futamok rajtrácsáról a versenyzők tábláit tartó hoszteszeket a nők egyenjogúságának jegyében, a monacói szervezők azonban nem álltak be a sorba és továbbra is alkalmaztak grid girlöket.

A hétvége előtti sajtótájékoztatón Sebastian Vettel mellett Hamilton is alapvetően pozitívan nyilatkozott amiatt, hogy a hercegségben újra lányok tartották a táblákat.

„Szerintem a nők a legszebbek a világon. Amikor felállunk a rajtrácsra és gyönyörű nők vannak ott, az a Monacói Nagydíj, ez imádnivaló" – nyilatkozta a brit pilóta.

Nem tudni, hogy Hamilton a Mercedes, vagy más nyomására, de később a közösségi médiában igyekezett tisztázni a kijelentését.

„Azt gondolom, hogy amit a nők manapság elérnek, az rendkívül inspiráló, szeretem és támogatom a nőket szerte a világban. Azt hiszem, hogy ők a legokosabb faj, az egyenlőségük pedig kulcs a világ jövőjének szempontjából. Amikor azt mondtam, hogy gyönyörűek, csupán a tényeket közöltem. Elképesztően vonzónak találom a gyönyörű, intelligens, ambiciózus nőket" – írta a brit, majd „tények" hashtaggel zárta a bejegyzést.

Grid Girl és Grid Boy a monacói rajtrácson Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a monacói rajtrácson nem az eddigi években megszokott szerepükben láthattuk a grid girlöket, akik a verseny egyik szponzorát képviselve a pilótáknak szóló közösségi média üzeneteket tartottak a versenyzők tábláin, és azokkal fotózkodtak.

Hamilton nem csak a grid girlök miatt szereti Monacót

Noha verseny után Hamilton meglehetősen unalmasnak nevezte a 78 körös Monacói Nagydíjat, amelyen csak körbe-körbe poroszkáltak, a hétvége többi részével kimondottan elégedett volt.

– nyilatkozta a négyszeres világbajnok a Sky Sportsnak. – Az időmérő elképesztő, de az edzéseken sincs ehhez fogható, a versenyen azonban egyszerűen nem nyomtuk a gázt. Nem emlékszem, hogy valaha is ennél kevésbé nyomtuk volna. Egy ponton konfliktusba kerültem a csapattal, mert már tíz másodperces hátrányban voltam, de még mindig meg akartam nyerni a versenyt, ők azonban azt mondták, hogy csak vigyem el a célig az autót. Egyszerűen csak imádok versenyezni."

Hamilton a pálya átépítésével tenné izgalmasabbá a Monacói Nagydíjat Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A Mercedes versenyzője ezután feltette a költői kérdést: vajon mit lehetne tenni, hogy jobbak legyenek a monacói versenyek? Korábban Albert herceg már felvetette, hogy a miniállam területét 2025-re 6 hektárral bővítik a Földközi-tenger visszaszorításával, akkor pedig akár az új városrész használatán is el lehet gondolkodni. Ez a pálya nyomvonalának megváltoztatását jelentené.

– vetette fel a herceg korábbi öletét Hamilton is. – Vannak még itt utak, úgyhogy talán megváltoztathatnánk ezt a nagyszerű pályát és még jobbá tehetnénk. Vagy talán a lebonyolításban kellene változtatni és nem engedni, hogy egy kerékcserével teljesítsük a versenyt, vagy talán két futam kellene. Mindenesetre ez volt életem leghosszabb 78 köre."