Vágólapra másolva!
A Forma-2-ben sem aratott osztatlan sikert a glória idei bevezetése, a sorozat barcelonai sprintfutama után azonban könnyen lehet, hogy többen is átértékelik a szerkezetről alkotott véleményüket. A japán Makino Tadaszuke már megtette, miután lehet, hogy az életét mentette meg a fejvédő.

A Forma-1 mellett a nagyrészt a száguldó cirkusz versenyhétvégéin, annak betétfutamaként szereplő Forma-2 az a sorozat, amelyben az idei évtől kötelezővé tették a glóriát. Akárcsak a nagytestvér esetében, itt sem aratott osztatlan sikert a kinézete, a barcelonai sprintversenyen azonban nagy valószínűséggel komoly sérüléstől mentette meg Makino Tadaszukét.

A Makino autójáról a verseny után készült képeken jól látszanak Fukuzumi Ardenjének keréknyomai

A Russian Time japán versenyzője Fukuzumi Nirei-el ütközött a pálya négyes kanyarjában, az Arden-pilóta autója pedig szó szerint felmászott a Honda-támogatott Makino versenygépére. A kamerák jórészt lemaradtak az esetről, Makino azonban a verseny után posztolt néhány képet autójáról, jól látszik, hogy az oldaldobozok és a fedélzeti kamera megsérültek, a glórián pedig jókora nyomok keletkeztek.

Makino sértetlenül úszta meg a balesetet, szerinte ebben nagy szerepe volt a fejvédőnek.

– nyilatkozta a japán. – Amikor először teszteltem az autót, nem tetszett a glória, mert nehéz tőle látni, de ma segített. Nagyon fontos a szerepe. Most már értem, hogyan működik. Meglepődtem, hogy mennyit jelentett."

A balesetről készült sorozatfelvételen mintapéldáját láthatjuk a glória hatékony működésének

Charlie Whiting, az F1-es hétvégék versenyigazgatója szerint csúnya vége is lehetett volna a bukásnak.

– nyilatkozta Whiting a Reutersnek. – Ez az előzetes megállapítás. A keréknyomok alapján az egyik autó a másikra került, de nem igazán láttam, hogy mindez hogyan történt. Mindenesetre ahol a nyomok elkezdődnek a glórián, az pontosan az a terület, ahol a tesztek során terhelik az eszközt, úgyhogy még ha konkrétan nem is az életét mentette meg, a szerkezet nélkül igen csúnya következményei lehettek volna a balesetnek."

A balesetet látva Jean Todt, az FIA elnöke a Twitteren megjegyezte, a biztonság az autóversenyzésben is mindenek felett áll, pont az ilyen esetek miatt tették kötelezővé a glóriát.

Az IndyCarban az agyrázkódás felismerése a téma

Az IndyCarban mindeközben az esetleges fejsérülések felismerésére vezettek be nagy előrelépést jelentő tesztet. Az Egyesült Államok elsőszámú formaautós sorozatának orvosi csapata által forradalminak minősített újítás a balesetek okozta agyrázkódás következményeit vizsgálja.

Az IndyCar oválpályáin betonfalak között, hatalmas sebességgel köröznek, egyelőre bármilyen fejvédő rendszer nélkül, bár ők is tesztelnek már szélvédőt Forrás: AFP/2018 Getty Images/Christian Petersen

Az I-PAS rendszer lényege, hogy objektív mérésekkel támasztja alá az orvosok klinikai gyanúját a balesetek után. A teszt egy virtuális szemüveghez hasonló eszköz segítségével a szem motoros funkcióit és az alany reakcióidejét méri, változást vagy abnormális működést keresve a pilóta idegrendszerében.

– nyilatkozta Dr. Terry Trammemell, az IndyCar biztonsági tanácsadója. – Korábban az orvosok meg tudták hallgatni a páciens mellkasát sztetoszkóppal, hallották a szívverést és a szívritmust, az EKG-val azonban már objektív méréseket is végezhettek, amelyeket nem befolyásolt az alany viselkedése."