Vágólapra másolva!
A Red Bull pilótáját a körszám terén is csak Hamilton előzte meg a barcelonai teszt első napján. A Mercedesre érdekes szárnyakat és lámpákat szereltek.

Látványos újdonságokkal jelent meg a Mercedes a Spanyol Nagydíj utáni kétnapos teszten Barcelonában. Az autót kedden a vasárnapi futam győztese, Lewis Hamilton vezette, ő próbálta ki a McLaren megoldására emlékeztető apró szárnyacskákat, amik légáramlatokat kavarnak az oldaldobozokon és rá hárult a feladat, hogy új helyzetjelző lámpákkal is pályára lépjen.

A lámpák a hátsó szárny tartólapjaira kerültek fel a megszokott fényforráson túl. Az FIA egyelőre csak teszteli a kialakítást, ami LMP1-es autókon bevált már, formulaautókon viszont még nem vetették be őket. Hamilton csak későn, mindössze 25 perccel a délelőtti félidő vége előtt teljesítette első mért körét, végül a 6. helyen rangsorolták.

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Robert Kubica szurkolói
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Nicholas Latifi, Force India
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Nicholas Latifi, George Russell, Force India
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Oliver Rowland, Williams Racing
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Pirelli gumik

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Sauber
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Stoffel Vandoorne, McLaren Racing

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Jake Dennis, Red Bull Racing
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Max Verstappen, Red Bull Racing, Aston Martin logo

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Franz Tost, Scuderia Toro Rosso
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, George Russell, Force India

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Oliver Turvey, McLaren Racing

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Guillaume Rocquelin, Red Bull Racing

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Max Verstappen, Red Bull Racing, Carlos Sainz, Renault Sport Racing

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Carlos Sainz, Renault Sport Racing
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Romain Grosjean, Haas F1 Team

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, esőlámpa

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Carlos Sainz, Renault Sport Racing, paraffin, flow-vis

Forma-1-es szezonközi teszt, Barcelona, 1. nap, Jack Aitken, Renault Sport Racing

A címvédő „viszonylag érdekesnek” nevezte a tesztnapot, Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke pedig elárulta, hogy a gumik megértésére használták a kilométereket a hideg délelőtti pályán pedig aerodinamikai adatokat gyűjtöttek. Shovlin szerint kedden

olyan vizsgálatokat is el tudtak végezni, amikre egyébként nincs idejük egy versenyhétvégén.

Lewis jól ráérzett a beállítások változásaira és ez remélhetőleg segít majd nekünk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk az autóból a további versenyeken. Holnap Valtteri [Bottas] ül majd az autóban és újabb mozgalmas napunk lesz.

A Mercedes a McLarenről másolt légterelőket Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Délelőtt a Haas pilótája, Romain Grosjean volt a leggyorsabb, egyben ő teljesített először mért kört a tesztelésen. A francia versenyző már a Spanyol Nagydíj első körében kiesett, most szuperlágy abroncsokkal kezdett, később hiperlággyal futotta meg a nap végén a 4. helyét érő körét. A napot az élen záró Max Verstappen délelőtt még csak a 3. helyezett volt közepes gumikkal,

a Spanyol Nagydíj 3. helyezettje és 2016-os győztese délután szuperlággyal vette át a vezetést.

Jeff Calam projektmérnök szerint Verstappennek nem volt izgalmas napja, nekik viszont jól telt, hiszen elvégezték a keddre tervezett feladataikat. A holland pilóta hozzátette, az volt a céljuk, hogy még jobban megismerjék az autót, a gumikat. Elárulta, ha a mai az idei első tesztnap lett volna, fáradtan szállt volna ki az autóból, de a két versenytáv ma már nem okoz gondot neki.

A McLarennél kedden két autó is futott, Stoffel Vandoorne a brit istálló tesztprogramján dolgozott, Lando Norris pedig a Pirelli részére végzett munkát jelöletlen abroncsokon. Ezt egy kicsúszás kissé magzavarta, de az autója nem sérült meg, így folytatni tudta a napját. A Force India is két pilótával lépett pályára, a gumitesztelő autót a Mercedes protezsáltja, George Russell vezette.

Mindkét gumitesztelő pilóta lassabb volt márkatársaiknál, de ez természetesen csak tájékoztató jellegű információ, hiszen a jelöletlen gumik esetében még ők sem tudják pontosan, hogy milyen programot futnak. A gumitaktikák egyébként élesen elváltak egymástól, az első három helyezett pilóta háromféle gumival teljesítette a legjobb mért körét.

Sebastian Vettel például a lágy abroncsokkal volt a leggyorsabb, ezzel a délelőtt még 4. helyezett Carlos Sainz mögött a 3. helyet érte el.

A Ferrari továbbra is használja a Monacói Nagydíjtól már szabálytalannak minősített tükörszárnyakat, feltehetőleg egyelőre nem volt elég idő az új alkatrész bevetésére. Lehetőséget kapott a bizonyításra a Scuderia tesztpilótája, Antonio Giovinazzi is, az olasz pilóta ezúttal a Saubert vezethette és 135 körével Hamilton és Verstappen mögött a 3. legszorgosabb versenyző lett, viszont ő okozta a nap egyetlen piros zászlóját.

Nem alakult jól a Toro Rosso napja, mivel egy „karosszériával kapcsolatos hiba” miatt elővigyázatosságból motort kellett cserélniük, így tesztpilótájuk, Sean Gelael kénytelen volt majdnem két órán keresztül a boxban rostokolni.

A Williams és a Force India is új pilótákat köszönthetett.

A grove-i istállónál most mutatkozott be élesben is az F2-ben versenyző Oliver Rowland, a silverstone-i egyletnél pedig a szintén F2-es Nicholas Latifi kapott lehetőséget. Mindketten a Renault holdudvarából kerültek mostani istállóikhoz.

„Nicholas nagyon szépen teljesített az autóban töltött első napján. A programunk részeként extra mérőeszközökkel vizsgáltuk az aerodinamikát, ez lehetővé tette a számára, hogy megismerje, hogyan működtetjük a VJM11-et – mondta Tom McCullough, a Force India vezető versenymérnöke. – Rögtön rá tudtunk térni különböző alkatrészek tesztelésére és elértük a legfőbb célkitűzéseket."

Vettel gumikat hasonlított össze

A múlt hétvége egyik slágertémája volt a Ferrari tempójának visszaesése, miután a Pirelli változtatott az abroncsok szerkezetén. Sebastian Vettel az élmezőny többi tagjával ellentétben kénytelen volt kétszer kereket cserélni és a tempója is gyenge volt, de a korábbi és az aktuális gumispecifikációt összehasonlítva elismerte, a régi változattal még nagyobb bajban lettek volna.

Vettel kipróbálta azt a gumiszerkezetet, amit a Pirelli leváltott a Spanyol Nagydíjra, úgy tűnik, ezzel még rosszabb lett volna a helyzet

„Nekem ez elég nyilvánvalónak tűnik. Normális esetben nem lehet visszaigazolni ezeket a döntéseket, de most megadatott és úgy gondolom, hogy a normális gumikkal vasárnap még rosszabb lett volna a helyzetünk. Ezért úgy tartom, hogy a helyes döntés született meg és a mi hibánk volt, hogy a gumik tartóssága és élettartama nem volt olyan jó, mint másoké” – jelentette ki.

F1 teszt, Barcelona - az 1. nap végeredménye

#versenyzőcsapattípusköridőgumikör
1.Max VerstappenRed BullRB141:17.528szuperlágy148
2.Carlos SainzRenaultRS181:17.562hiperlágy119
3.Sebastian VettelFerrariSF71H1:17.659lágy136
4.Romain GrosjeanHaas VF-18 1:18.449 hiperlágy129
5.Nicholas LatifiForce India VJM111:18.530hiperlágy107
6.Lewis HamiltonMercedesW091:18.543szuperlágy151
7.Stoffel VandoorneMcLarenMCL33 1:18.981szuperlágy85
8.Antonio GiovinazziSauber C371:19.693 közepes 135
9.Oliver RowlandWilliams FW41 1:20.009 közepes 121
10.Lando NorrisMcLarenMCL331:20.997kemény76
11.George RussellForce IndiaVJM111:21.478közepes123
12.Sean GelaelToro RossoSTR131:21.935közepes50
13.Oliver TurveyMcLarenMCL331:23.070hiperlágy58