Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton visszatalált a helyes ösvényre és Melbourne óta először pole pozícióba kormányozta a Mercedest. A pole pozíció az ő malmára hajtja a vizet, de a csapat nehéz versenyre számít.

Már pénteken úgy tűnt, hogy a Spanyol Nagydíj a világbajnoki címvédő hétvégéje lehet, miután a Mercedes autói mindkét edzésen a leggyorsabbak voltak. Ennek ellenére Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is óvatosan fogalmazott a szabadedzések után, már csak azért is, mert a brit pilóta szerint a Ferrari altatott és nem fedte fel valódi tempóját. Mindezek után a szombati gyakorlást is az élen zárta, csapattársa pedig a 2. helyen végzett: Minden adott volt a Mercedes jó időmérős szerepléséhez.

Hamilton Melbourne után ismét az élről várghat neki egy versenynek Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A kvalifikáció első két szakaszában eleinte beigazolódni látszott Hamilton feltételezése, miszerint a vörösök szándékosan nem lőtték el a puskaporukat a szabadedzéseken. Vettel a Q1-ben és a Q2-ben is a leggyorsabb volt, de Räikkönen is mindkétszer az Ezüstnyilak előtt végzett, sőt, a Q1-ben a Red Bullok is beférkőztek a Mercedesek elé.

A mindent eldöntő harmadik etapban azonban Hamilton begyújtotta a rakétákat, és két nagyon erős kört is összerakott a szuperlágy gumikon, mindez pedig elegendő volt ahhoz, hogy megszerezze pályafutása 74. rajtelsőségét.

– nyilatkozta felszabadultan Hamilton, miután köszönetet mondott a csapat erőfeszítéseiért. – A Ferrari egészen ma délutánig altatott, Valtteri pedig kivételesen jól vezetett, remek dolog a csapatnak, hogy mindketten az első sorból rajtolunk. Az időmérő mindig is az erősségeim közé tartozott, de Melbourne óta volt néhány trükkös edzésem, úgyhogy elégedett vagyok amiért újra jó helyen végeztem."

„Folyamatosan tanultunk valamit arról hogy miként fogjuk működésre bírni a gumikat ebben a szűk tartományban míg végül sikerült. Még rengeteg tennivalónk lesz holnap, de ez mindenképpen jó kezdet" – összegzett a négyszeres világbajnok.

Bottas és Hamilton kivérelte az első sort Barcelonában Forrás: AFP/Lluis Gene

Valtteri Bottas mindössze 4 századmásodperccel maradt le Hamiltontól. A finn a szezon eddigi részében is jó eredményeket ért el, a balszerencse azonban olykor megakadályozta a jó eredmény elérésében.

– értékelt a finn, aki szintén szót ejtett a gumikról. – A szuperlágyon ma jobb volt az autó, úgyhogy ezen a területen fejlődtünk péntekhez képest. Igazán jól érzem magam a kocsiban, úgyhogy várom már a holnapot, szerintem erős lesz a versenytempóm. A pontok tekintetében van mit behoznom, ennek tudatában fogok versenyezni."

Holnap sok múlhat a kerékcseréken Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Andrew Shovlin vezető versenymérnök elmondta, a hideggel is meggyűlt a bajuk, hiszen nem számítottak arra, hogy ennyire lehűl az idő. „Jól működött az autó, a harmadik edzésen a versenyzők jól alkalmazkodtak az éjszaka elvégzett változtatásokhoz. Az időmérőre már nem sokban különbözött a pálya hőmérséklete a téli teszteken tapasztalttól, de így sem volt könnyű a legtöbbet kihozni a gumikból, nehezen tudtuk eldönteni, hogy melyik keverék a gyorsabb. A Q3-ban végül azért döntöttünk a szuperlágy mellett, mert korábban jó volt vele az autó egyensúlya és ebből a keverékből könnyebben ki tudták sajtolni a pilóták az extra tapadást."

Shovlin nem számít könnyű versenyre, éjszakára ugyanis esőt várnak Barcelonába, vasárnapra pedig a péntekinél hűvösebb körülményeket.

Toto Wolff osztja mérnöke nézeteit. „A versenyszimulációkon a Ferrari nagyon versenyképes volt és a Red Bull sem volt gyenge, úgyhogy nehéz versenyünk lesz. Elsőként meg kell tartanunk az első két helyet a rajt után, utána pedig minden lehetőséget ki kell használnunk a versenyen" – vázolta a győzelemhez vezető forgatókönyvet a csapatvezető

Niki Lauda, a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnöke szerint a Spanyol Nagydíj hétvégéje vízválasztó lesz.

„Visszatértünk, ez fantasztikus! – lelkendezett a háromszoros világbajnok a Sky Sportsnak. – Mindkét autónk ott van az első sorban, nem végezhettünk volna jobb munkát. Nekünk ez a mindent eldöntő verseny. Kiderül, hogy újra mi vagyunk-e az élen vagy sem. Hála istennek, az időmérőn mi voltunk. A holnapi futam izgalmas lesz, mert ha itt nyerünk, az jó kiindulási alap a következő versenyekre."