Vágólapra másolva!
Folytatódik az F1 és a közösségi média összefonódása, ezúttal a Twitteren indul élő showműsor a futamok leintése után. Végleg megváltozik az interjúk időpontja is. 

A szemfüles nézők megfigyelhették, hogy a múlt hétvégén megrendezett Azeri Nagydíj leintése után a dobogós helyezetteket nem a díjátadás után a pódiumon, hanem rögtön az autóból kiszállva, a Parc Fermében kérdezték a tapasztalataikról. Az FIA bejelentette, hogy ez a továbbiakban is így marad, többé nem lesznek dobogós interjúk.

A döntés ismét felkorbácsolta az indulatokat, mert a helyszíni szurkolók ezrei láthatták így a dobogósokat szinte testközelből, sokszor olyan hangulat alakult ki, mint amikor egy koncerten a fellépők a rajongóikhoz szólnak. Erre a továbbiakban várhatóan kevesebb lehetőségük lesz, de az otthoni szurkolók örülhetnek, hiszen a leintés után az F1 új showműsorral jelentkezik a Twitteren.

Rosberg az RTL és a Sky Sports után az F1 hivatalos műsorában is megjelenik Forrás: DPPI/Florent Gooden

Kedden jelentették be, hogy az F1 és a Twitter együttműködésre lépett, ennek részeként a 2018-as szezon további 10 helyszínéről élő showműsort sugároznak majd a közösségi oldalon működő hivatalos F1-es csatornán, kezdve a jövő hétvégén zajló Spanyol Nagydíjjal. A műsorban az NBC korábbi riportere, Will Buxton készít majd interjúkat pilótákkal, csapatfőnökökkel és mérnökökkel,

a vendégek között pedig a 2016-os világbajnok Nico Rosberg is látható, hallható lesz.

„Jó látni, hogy az F1 új iránt vett a digitális csatornák terén, ez kulcsfontosságú a sport meglévő és jövőbeli szurkolóinak megszólítása terén – vélte Rosberg. – Örömmel csatlakoztam a programhoz, amikor az F1 felkért a részvételre. Imádom az F1-et és hiszem, hogy a digitális tartalmak révén fejleszteni tudjuk a sportágat. Az élő Twitter-show borzasztó nagy lépés előre."

Arról nem esett szó, hogy ez érinti-e az alkalomszerű élő bejelentkezéseket a Facebookon, azt viszont ismét kiemelték, hogy a Spanyol Nagydíjon már tényleg elindul az előfizetéses F1 TV Pro szolgáltatás, ami egyebek mellett az összes edzést, futamot és az F1 versenyarchívumát is
elérhetővé teszi Magyarországon is, várhatóan havi 8-12 dolláros áron.

Az F1-nek 3,5 millió követője van a Twitteren, a Facebookon 5,6 millió, de az F1 Broadcasting blog azt gyanítja, hogy utóbbi nem hivatalos F1-es oldalak beolvasztásával vagy botok révén növekedett ekkorára, mert az Ausztrál és a Kínai Nagydíj között 1,3 millió fővel gyarapodott a követőbázis.