Vágólapra másolva!
Vettel nem bánja, hogy egy merész manőverrel megpróbálta visszavenni Valtteri Bottastól az 1. helyet Azerbajdzsánban. Kimi Räikkönen szerencsésnek érzi magát, hogy 2. lehetett, miután egyszer teljes sebességgel súrolta a palánkot.

A Kínai Nagydíj után Azerbajdzsánban sem tudta győzelemre váltani kiváló tempóját Sebastian Vettel és a Ferrari, mert rosszul jöttek ki a Safety Car másodszori pályára küldéséből. A német több mint 8 másodperces előnyt épített ki a 2. Lewis Hamiltonnal szemben, mire ellenfele megnyitotta a kerékcserék sorát az élmezőnyben, Vettelnek a 30. körben volt esedékes ez a művelet.

Természetesen a címvédő előtt folytatta a versenyt, és normál esetben az első etapját rendkívül hosszúra nyújtó Valtteri Bottas sem térhetett volna vissza elé, csakhogy a finnek szerencséje volt a biztonsági autóval, mert eltűnt a hátránya.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az új ultralágy gumin valószínűleg gyorsan lehagyta volna a két fokozattal keményebb és kopottabb lágy keveréken köröző németet, a Ferrari viszont behívta őt a boxba,

így riválisával egyforma feltételekkel, de a 2. helyre visszaesve folytathatta a küzdelmet.

Vettel az újraindítánál rögtön elszánta magát a támadásra, de túl mélyen esett be a kanyarba a célegyenes végén a belső íven. Ezzel a dobogója is elúszott, mert Hamilton és Kimi Räikkönen elment mellette, Sergio Pérez pedig később hagyta le. A világbajnoki tabellán Hamilton mögé csúszó pilóta így sem bánja, hogy bevállalta a kockázatos manővert.

"Örülök, hogy megpróbáltam, de annak nem, hogy nem jártam sikerrel. De meg kellett próbálnom. Nem hiszem, hogy túl optimista lettem volna – mondta. – Nem volt más választásom, mert tőlem jobbra Lewis haladt, nem zárhattam rá az ajtót. Valtteri viszont hagyott egy kis helyet."

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo
Forma-1, Azeri Nagydíj, címlap, rajt
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Brendon Hartley, Toro Rosso
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, címlapi
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Safety Car
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Sergio Pérez, Force India

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Force India

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Massimo Rivola, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Frederic Vasseur, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Claire Williams, Williams Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

"A kerekek blokkolása nélkül bevehettem volna a kanyart, ugyanott fékeztem, ahol máskor."

Elmondása szerint jelentősen megnehezítette a feladatát, hogy nem az ideális íven közelítette meg az első kanyart. "Kicsit csapdába estem" – magyarázta.

"Természetesen láttam a kanyart, de a viszonyítási pontjaink a pálya jobb oldalán vannak, a rázókő, a feliratok a falon. A bal oldalon alig van valami a viszonyításhoz, a fal és a kerítés végig egyforma."

Miután Bottas defekttel kiesett, Vettel visszakapott egy pozíciót és a 4. helyen ért célba.

Räikkönennek mázlija volt

A győztes Hamilton mögött Räikkönen futott be, akinek pedig nagyon rosszul indult a versenye: az időmérőn elkövetett hibája után csak a 6. helyről rajtolhatott, és ezt a pozíciót foggal-körömmel próbálta védeni Esteban Ocontól, akivel összeütköztek a harmadik kanyarban.

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo
Forma-1, Azeri Nagydíj, címlap, rajt
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Brendon Hartley, Toro Rosso
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, címlapi
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Safety Car
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Massimo Rivola, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Frederic Vasseur, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Claire Williams, Williams Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo
Forma-1, Azeri Nagydíj, címlap, rajt
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Brendon Hartley, Toro Rosso
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, címlapi
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Safety Car
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Massimo Rivola, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Frederic Vasseur, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Claire Williams, Williams Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo
Forma-1, Azeri Nagydíj, címlap, rajt
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Brendon Hartley, Toro Rosso
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, címlapi
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Safety Car
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Massimo Rivola, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Frederic Vasseur, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Claire Williams, Williams Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

"Azt hiszem, Ocon nem látott engem a belső íven. Egyszerűen elfordult, miközben én mellette voltam – vélte a finn.

Ocon ugyanis kiesett, ám Räikkönen sem járt sokkal jobban, mert be kellett mennie a boxba új első szárnyért, ami a 12. helyre vetette vissza. Néhány előzéssel gyorsabb fentebb tornázta magát, de küzdött a gumik melegen tartásával, és a 6. helynél valószínűleg nem kapaszkodott volna fentebb a csetepaték nélkül.

Mint kiderült, vasárnap a szerencsével sem állt hadilábon. "Az újraindítást követő első körben teljes sebességgel súroltam a belső oldali falat az egyenesben az enyhe törésnél. Mázlim van, hogy nem szakadt le az első kerék. Azt hittem, le fog törni – ismerte el. – Sok necces pillanatom volt. Néhány kör nagyon jó volt, némelyikben meg azért küzdöttem, hogy elkerüljem a palánkot."