Vágólapra másolva!
Christian Horner leszögezte, nem azért fizetik a pilótáikat, hogy összetörjék egymás autóját, de nem változtatnak a filozófiájukon. Verstappen és Ricciardo csak sopánkodott Bakuban.

Az előző három futam alatt másodszor távozik nulla ponttal a helyszínről a Red Bull csapata, miután Daniel Ricciardo nekiment csapattársa, Max Verstappen autójának az Azeri Nagydíjon, így mindketten a bukótérben fejezték be a versenyt. A két pilóta többször is összeért a futamon, de a 41. körben már nem volt menekvés, mindketten kiestek.

A futamot Ricciardo kezdhette előrébb, de Verstappen már a verseny elején megszerezte tőle a 4. helyet és bár az ausztrál pilóta többször is támadta őt, kemény csatában sokáig maga mögött tudta tartani az ellenfelét. Ricciardo végül az elhalasztott kerékcseréjük előtt Verstappen elé került, így hamarabb ultralágy gumikat kaphatott, a boxkiállás után Verstappen mégis újra előrébb járt nála.

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo
Forma-1, Azeri Nagydíj, címlap, rajt
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Brendon Hartley, Toro Rosso
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, címlapi
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Safety Car
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Sergio Pérez, Force India

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Force India
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Force India

A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Massimo Rivola, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Frederic Vasseur, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Claire Williams, Williams Racing
A Forma-1-es Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Ricciardo viszont újra támadott, de a célegyenes végén nekiment Verstappennek, így mindkettejük versenye befejeződött. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke eleinte nem is akart nyilatkozni az esetről a Sky Sportsnak, később azonban megértően beszélt az esetről a sajtónak.

„Mindketten elismerik, hogy ezt ma elszúrták és a csapat minden tagjától bocsánatot fognak kérni – mondta Horner. – Engedjük őket versenyezni, akár kerék a kerék ellen is. Beszéltünk velük arról, hogy hagyjanak helyet egymásnak, ez a vége annak, ha a két srác a saját kezébe veszi a dolgokat, és ennek nem lett volna szabad megtörténnie.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Horner elárulta, már az első csörték után figyelmeztették a pilótákat, hogy nyugodjanak le, de nem akartak beavatkozni a versenybe. Mindkettejüket egyszerre hibáztatta a kiesések miatt, de kijelentette, ezután is engedik küzdeni a pilótáikat. „Emlékeztettük őket arra, hogy elég jól fizetjük őket és a csapat érdekeit kell a szívükön viselniük. Ezt világosan a tudtukra adtuk.”

A dorgálást valószínűleg felfogták a versenyzők is, mert mindketten a csapatot ért veszteség miatt keseregtek és nem kezdték el egymásra hárítani a felelősséget. „Nagyon erős volt a szélárnyék, a tempónk igen hasonló volt és mindig is nagyon közel voltunk egymáshoz. Előtte keményen, de sportszerűen küzdöttünk” – vélte Verstappen.

Több ütközet is volt a célegyenes végén Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Nem jó, ami utána történt. Volt már ilyen, az ember tanul ebből és próbálkozik, hogy ne ismétlődjön meg. Megbeszéljük, aztán majd meglátjuk, mi lesz” – összegzett és leszögezte, hogy nincs baja Ricciardóval. „A versenyzők minden centiért megküzdenek. Nagyon fair módon kezeljük egymást, rögtön megbeszéltük a történteket.”

A két pilóta csörtéje az első Safety Car utáni újraindítás óta tartott, Ricciardo ekkor veszítette el a pozícióját Verstappennel szemben. Itt kezdődtek a gondjai, elismerte, hogy nem volt elégedett a helyezkedésével, mert túl sok helyet hagyott Verstappennek, hogy megelőzze őt, később ezért sem tudott ideális tempót autózni.

A futam elején a Renault-val is meggyűlt a bajuk Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Amikor végre megelőztem Maxot, a tiszta pályán elég gyorsak voltunk – mondta. – A szuperlágy borzalmas volt az újraindításnál, de utána egész jól működött, de sohasem volt eléggé szabad a pálya előttünk. A boxba bevezető köröm során forgalomba kerültem, aztán Max mögénk vágott és megint ugyanaz volt a helyzet, mint előtte. Átnézzük, hogy tudnánk-e valamit másként csinálni.

A balesettel kapcsolatban hozzátette: „Úgy gondoltam, hogy lesz hely a belső íven, és amikor elszántam magam, már ott kellett maradnom.” Ezzel részben az FIA is egyetértett, de Ricciardót sem mentették fel teljesen a felelősség alól. Mindkét Red Bull-pilóta figyelmeztetést kapott.

„Mindkét pilóta hozzájárul a balesethez – áll az FIA közleményében. – A 33-as autó vezetője [Verstappen] két kormánymozdulatot is tett, mindkettő viszonylag csekély volt. A 3-as [Ricciardo] elismerte, hogy túl későre hagyta a balra megkezdett előzési manőverét. A sportfelügyelőknek nyilvánvaló, hogy bár a baleset a 33-as autó mozgásából fakadt, a 3-as is hozzátett a helyzethez.”