Vágólapra másolva!
Nico Rosberg szerint Lewis Hamilton éppen egy gyengébb időszakát éli, de biztos abban, hogy ez látványosan fog véget érni. Sebastian Vettel mérges lehet a kínai visszaesés miatt.

A tavaly októberben megrendezett USA Nagydíj óta nem nyert futamot az F1-ben a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton. A Mercedes pilótája az idénynyitó toronymagas esélyese volt, de rosszkor jött neki egy VSC-fázis és a csapata is elszámolta magát, Bahreinben elsősorban egy váltócsere vetette vissza, de Kínához hasonlóan ott is lemaradt Valtteri Bottas mögött az időmérőn.

Hamiltonra nem jellemző, hogy a nyers tempó terén kikap a csapattársától, de zsinórban két hétvégén ez történt, ráadásul Kínában a futamon is kilátástalan helyzetbe került, mert a rajt után csak az 5. helyen haladt, míg az első két nagydíjat megnyerő Sebastian Vettel vezetett. Hamilton problémái már az időmérőn elért 4. hely alkalmával is látszottak.

Hamilton fél éve nem nyert Forrás: DPPI/Antonin Vincent

„A Ferrari egyszerűen jobb. Szerintem ez a legnagyobb probléma, de amikor a dolgok nem mennek tökéletesen, ő is veszít egy kicsit a varázsából – mondta Hamiltonról volt csapattársa, Nico Rosberg. – Talán a motiváció hiányzik. Ilyenkor egy olyan időszakba kerül, amikor nem állnak össze jól a dolgai. Most is ebben van és az ellenfeleinek ezt ki kell használnia, mert ilyenkor előnybe lehet kerülni.”

Vettel akár mesterhármast is elérhetett volna, de a Ferrari eltaktikázta a versenyt, ez is közrejátszott abban, hogy Max Verstappen később kiforgathatta, így a pontverseny éllovasának előnye a növekedés helyett 12 pontra csökkent Hamiltonnal szemben. Rosberg a futam után úgy vélte, Vettel sem lehet elégedett.

Rosberg 48 órát töltött Sanghajban, vlogban örökítették meg az élményeit

„Lewis [helyzete] nem fest túl jól. Pillanatnyilag nagyon küszködik. Mindig vannak időszakai, amikor nehézségei akadnak néhány verseny során és Vettelnek ilyenkor maximalizálni kell a pontjait. Ezt nem tette meg, úgyhogy neki sem volt jó napja. Lewis vissza fog vágni, mindig visszatér és azt mindig látványosan teszi. Meglátjuk, ez mikor következik be.”

Hamilton figyelmét korábban magánéleti ügyei vagy egyéb érdekeltségei vonták el. Martin Brundle szerint akár a szerződéshosszabbítás elhúzódása is nyomaszthatja.

„Hamilton nem tűnik kifejezetten boldognak mostanában. El tudom képzelni, hogy szuperdrága lenne őt újra szerződtetni a Mercihez. Ha ezt még nem írták alá, vajon a Mercedes ráhajtana inkább a négy és fél évvel fiatalabb [Daniel] Ricciardóra? Ezt a szponzorációs megállapodások is megbonyolíthatják” – vélte a Sky Sports szakértője.