Vágólapra másolva!
A váratlan győzelem megszépítette a Red Bull hétvégéjét és feledtette, hogy ismét fokozódik a feszültség a csapat és a Renault között. A motorokon múlhat Ricciardo jövője.

Az ünneplés vette át a feszült igyekezet helyét szombatról vasárnapra a Red Bull háza táján, mivel ügyes és szerencsés stratégiával, Daniel Ricciardo remek szereplésével és a szerelők kiváló munkájával megnyerték a Kínai Nagydíjat, amit a szombat délelőtti turbóhiba és a kényszerű motorcsere miatt szó szerint a sírból hoztak vissza.

Noha Max Verstappen is harcban volt a győzelemért, az eredményt Ricciardo hozta. Tűpontos előzésekkel hívta fel magára a figyelmet. Olyannyira, hogy az újságírók rögtön a jövőjéről kezdték faggatni és a Sky Sports szakértője, Nico Rosberg is azt mondta, korábbi ellenfele helyében ő átigazolna a Ferrarihoz.

Ricciardo (balra) nagy döntés előtt áll, a pletykák szerint átveheti Räikkönen helyét a Ferrarinál Forrás: AFP/Johannes Eisele

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban lebeszélné erről a pilótáját, látva, hogy a Ferrarinál idén már többször is igen mostohán bántak Kimi Räikkönennel, aki egyre nyilvánvalóbban csupán Sebastian Vettel vízhordója. „Nézzék meg Kimi versenyét. Nos, én nem értettem azt a stratégiát. Szerintem Daniel boldog ebben a környezetben.

– tette fel a kérdést Horner. – Abszolút csúcsformában van és igazából már évek óta hozza ezt. A tapasztalat és a tempó nála összhangban van. Az egyik legjobb az előzések terén, kifogástalanul felismeri a távolságokat, ami az autó lelassításához és befordításához szükséges” – méltatta pilótáját a brit szakember.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Räikkönen nem bánta, hogy nem jutott neki pezsgő Ricciardo cipőjéből

„Nagyon gyors autónk van. Fej-fej mellett mentünk a Mercedesszel, pedig egykilométeres itt az egyenes – utalt a Kínai Nagydíjra. – Ez is egy erőpálya. Ha folytatni tudjuk a fejlesztést és a Renault is kicsit többet bead a közösbe… Van két remek pilótánk és további lehetőségeink adódnak majd” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

A siker időlegesen megédesítette a keserűséget,

amit a csapat átélt, amikor a Bahreini Nagydíjon tapasztalt akkumulátorhiba után a Kínai Nagydíj hétvégéjén a komplett erőforrást ki kellett cserélni Ricciardo autójában a harmadik szabadedzés és az időmérő között. Az általában vidám versenyző ezúttal sem vesztette el a fejét és tartózkodott a motorszállító ócsárolásától.

– mondta a Renault-val kapcsolatban. – Próbálom egyelőre kerülni, hogy elvárásokat támasszak és csak úszom az árral, aztán remélhetőleg minden jóra fordul. Ha nem, azt úgyis nehéz lesz elviselni, de sajnos ez már ismerős helyzet lesz. Az elmúlt néhány év hullámzó volt, úgyhogy ez nem újdonság nekem.”

Elkerülhetetlennek tűnnek a későbbi rajtbüntetések a motorhibák miatt Forrás: AFP/Johannes Eisele

A Red Bull már korábban is célozgatott arra, hogy Ricciardót a motorszállító miatt veszíthetik el egy másik csapat javára, hiszen a szezon végén lejár a szerződése. „Néhány verseny után meglátjuk. Európában sok minden rendeződni fog az autó teljesítménye terén, talán trendek is kirajzolódnak” – felelte az ausztrál versenyző arra, hogy jövőre elkerülhető-e a motorszállító lecserélése a Red Bullnál.

A Red Bull a testvércsapatát, a Toro Rossót figyeli, hogy használható szintre fejlődik-e a Honda erőforrás.

Horner tartózkodott attól, hogy bírálja a Renault-t, a Racefans úgy tartja, hogy ettől el is tiltották az istálló képviselőit. Verstappen a harmadik szabadedzés során mégis káromkodva szidta a rádión az erőforrást, hasonlóan ahhoz, ahogy tavalyig Fernando Alonso tette ezt a Hondával, miközben a McLaren csak burkoltan elégedetlenkedett a japánok munkája miatt.

Jobb gumikkal és DRS-sel fel tudták venni a versenyt a Ferrarival is Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hz

Verstappen a kigyorsításokra panaszkodott a rádión, úgy érezte, hogy a motor veszít az erejéből, amikor a fordulatszám-tartomány határához közelít. A mérnökének azt mondta, Bakuban tapasztalt hasonlót a tavalyi verseny során, később az újságíróknak úgy vélte, szerinte baj lenne, ha a helyzet nem bosszantaná.

Elismerte, hogy nyomást akart gyakorolni a Renault-ra a rádióüzenettel, de „nem nyilvánosan, mert ez nem a külvilágra tartozik, hanem a srácokra, akik hallgatják a rádiómat.” Hozzátette, hogy „a mi oldalunkon is finomhangolásra van szükség” de úgy vélte „az üzemmódok nem kiválók” és „akadnak dolgok, amik egyszerűen nem igazán működnek, például a felváltás meg ilyenek.”

Verstappen elsősorban azon csodálkozott, hogy az edzések során a sanghaji egyenesben a Renault motorral hajtott Red Bull mennyire lemaradt az ellenfelekhez képest.

Ricciardo egyelőre nem folyamodott a csapattársáéhoz hasonló taktikázáshoz, de elárulta, meglepi, hogy megint gond volt a megbízhatósággal, mert ebből a szempontból „a téli tesztelés ennél sokkal pozitívabban alakult.”