Vágólapra másolva!
Divatkollekciót indít a Mercedes egyik szponzorával közösen. Hol máshol, mint Kínában jelentették be az LHXTH almárkát.

Újabb szintre lépnek Lewis Hamilton vállalkozói ambíciói, miután a saját márkás energiaital és motorkerékpár mellé ősztől divatkollekció is dukál a Mercedes szponzora, a Tommy Hilfiger jóvoltából. A négyszeres világbajnok maga is részt vett a két cég közötti együttműködés kialakításában és nem kell kétszer kérni arra sem, hogy további üzleti lehetőségeket keressen.

„Micsoda nap! – írta Hamilton a nemrég újraindított Instagram-oldalán. – Egy álmom válik valóra azzal, hogy együttműködhetek a Tommy Hilfigerrel és teret adhatok a kreativitásomnak és a divat iránti szeretetemnek a hamarosan megjelenő kollekcióban. Az LHXTH logót a tetoválásaim inspirálták és kiegészíti a híres Tommy Hilfiger logót. Alig várom, hogy lássátok a kollekciómat!”

Hamilton már most is új szponzora ruháit viseli Forrás: AFP/Johannes Eisele

Mióta 2012 végén kiszabadult a McLaren szigorú előírásai alól és a Mercedes versenyzője lett, Hamilton gyakran visel extravagáns ruhákat és már a csapat jogászainak is meggyűlt vele a bajuk. Most azonban úgy tűnik, megtalálták a módját, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

– idézte Tommy Hilfigert a GQ. – Ez a kollekció nekünk, férfiaknak teljesen friss lesz és közben a Tommy Hilfiger [márka] DNS-ét is ünnepli majd. Ez csak olyan partnerekkel lehetséges, akik osztoznak velünk az értékeinken és a hajtóerőn. Tegnap este Kínában büszkén mutattuk be az exkluzív logót és a dizájn inspirációkat, várjuk már, hogy ősszel világszerte mindenkivel megosszuk a kollekciót.”

A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton) on

Hamilton mellett korábbi csapattársa, Fernando Alonso is próbálkozik a textiliparban, ő a Kimoa nevű szörf- és sportruházati márkát hozta létre és idén a McLaren „hivatalos szörfruházati partnere” lett. A logók az autón és Alonso ruházatán is több helyen feltűnnek, valószínűleg egyfajta fizetésemelés révén, mivel a McLaren ajtaja előtt továbbra sem állnak sorba a szponzorjelöltek.