Vágólapra másolva!
Sokan aggódtak Francesco Cigariniért, akit Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője ütött el egy kerékcsere során a Bahreini Nagydíjon. Az Instagramon üzent a követőinek.

Szerencsétlen baleset történt a Bahreini Nagydíj során a Ferrarinál, amikor a második kerékcsere alkalmával Kimi Räikkönen zöld jelzést kapott, ezért elhajtott a szerelői közül az autójával, de a bal hátsó kerékkel még nem végeztek, ezért a vétlen versenyző elütötte az egyik szerelőjét, Francesco Cigarinit.

Räikkönent néhány méter után utasították, hogy álljon meg, ezzel bosszúsan kiesett a versenyből, a Ferrari tagjai pedig rögtön Cigarini segítségére siettek. Először a pályán üzemelő minikórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy az olasz szerelő síp- és szárkapocscsont-törést szenvedett a bal lábán, majd átszállították a bahreini honvédkórházba, ahol megműtötték.

Néhány órával a baleset után Cigarini már jó kedéllyel fotót posztolt az Instagram-oldalára és azt írta: „Megvolt a műtét. Köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki aggódott értem. Semmi más, csak nagyon hálás vagyok. Ölelések!”

Cigarini nem kifejezetten ismert szereplő az F1-es paddockban, de ő volt az, aki a tavalyi Spanyol Nagydíj díjátadása során a nyakába vette Thomast, a francia kisfiút, aki zokogásban tört ki, miután kedvence, Kimi Räikkönen már a rajtnál kiesett. A Ferrari gyorsan összehozott egy találkozót a később kisebb közönségkedvenccé váló kisfiúval, aki a dobogós ceremóniát is testközelből figyelhette.

A baleset keserédessé tette a Ferrari vasárnapi győzelmét, ráadásul meg is nehezítette azt, mert a boxutcában történtek miatt Sebastian Vettelt egykiállásos taktikára kellett átállítaniuk, és csupán egy hajszálon múlt, hogy meg tudta tartani a vezetést a felzárkózó Valtteri Bottasszal és Lewis Hamiltonnal szemben.

A Ferrarit 50.000 eurós büntetéssel sújtották, mivel a hétvégén ez már a második alkalom volt, hogy óvatlanul engedték ki Räikkönent a kerékcsere után. Idén váratlanul megszaporodtak a hibák, a Haas pilótái is elrontott kerékcsere miatt estek ki az Ausztrál Nagydíjról és a teszteken is több olyan felvétel készült, amikor a szerelők látványosan hibáznak a boxmunka terén.

Vizsgálat indult

A balesetet elsősorban az okozta, hogy Räikkönen zöld jelzést kapott, ezzel azt hihette, hogy a boxkiállás rendben lezajlott, holott a bal hátsó kereket még le sem vették a helyéről, így a finn pilóta (szabályellenesen) eltérő keverékű gumikkal hajtott volna el. A Ferrari vizsgálatot kezdeményezett, hogy kiderítsék a hiba okát, közben Räikkönen az Instagramon kívánt jobbulást Cigarininek.