Vágólapra másolva!
Lábtöréssel került kórházba az a Ferrari-szerelő, akit Kimi Räikkönen elgázolt a kerékcseréje során. A Scuderia neki ajánlotta Vettel bahreini győzelmét, de a balul elsült kiállás sokba került a csapatnak.

Kimi Räikkönen a Bahreini Nagydíj 35. körében állt ki a második kerékcseréjére, de a simának induló esemény nem várt bonyodalmakkal végződött. A bal hátsó keréknél dolgozó szerelők még nem végeztek a munkával, amikor a pilóta feje fölötti jelzőlámpa zöldre váltott (Az ominózus kerékcsere itt tekinthető meg.)

Räikkönen kövér gázt adott, de

a kipörgő hátsó kerék maga alá gyűrte az egyik szerelő lábát, és a szerencsétlen ember a földre került.

Előbb a pálya ambulanciájára, onnan a manamai kórházba szállították, ahol kiderült: síp- és szárkapocscsont-törést szenvedett a bal lábán.

Räikkönen második kerékcseréje a 36. körben ekkor még sima ügynek tűnt Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Räikkönen nem csak azért lógatta az orrát, mert egy biztosnak tűnő dobogós helytől esett el, hanem a pórul járt szerelő miatt is.

– nyilatkozta a finn a Sky Sportsnak. Hozzátette: „Engem azért fizetnek, hogy a lámpa váltásakor elinduljak [a boxból]."

Több versenyző is jó kívánságait fejezte ki a futam után Francesco Cigarininek, például az eredményhirdetés után a győztes Sebastian Vettel. Lewis Hamilton és Fernando Alonso a Twitteren biztosította együttérzéséről a Ferrari emberét.

"A legfontosabb, hogy gyors felépülést kívánjak Francescónak a mai boxutcai sérülése után. Forza Ciga!" - posztolta a McLaren spanyol világbajnoka, aki korábban öt évig versenyzett a vörösöknél.

Természetesen a Scuderia elnöke, Sergio Marchionne is üzent neki a Ferrari győzelmét üdvözlő sajtóközleményében. „Mielőbbi felépülést kívánok a szerelőnknek, remélem, mielőbb újra látjuk a pályán! Seb [Vettel] ma úgy vezetett, mint egy bajnok. Nagyon sajnálom Kimit, aki a dobogón végezhetett volna. Ez a verseny megmutatta, hogy egy remek autóval, stabil csapattal és két csúcsformában lévő pilótával rendelkezünk."

A Ferrari szép gesztussal a megsérült Francesco Cigariginek ajánlotta Vettel győzelmét, amely a német 10. sikere volt maranellói színekben.

A szerelők tolták vissza Räikkönen autóját a balul sikerült boxkiállás után Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Ha nem lett volna elég fájdalom a dobogó elvesztése,

a Ferrari 50 ezer eurós pénzbüntetést is kapott az FIA-tól, veszélyes kiengedés jogcímén.

A maranellói gárda összesen 55 000 euróval (kb. 17 millió forinttal) lett szegényebb a bahreini hétvégén. Pénteken szintén Räikkönent küldték vissza úgy a pályára, hogy nem rögzítették megfelelően a jobb első kerekét, emiatt 5000 eurót kényszerült "benyelni" a csapat.