Társoldalunk:

Sainz elégedett a Renault-val, Hülkenberg nem

2018.04.06. 14:27

A Renault versenyzőinek véleménye megoszlik az új autóról az első futam alapján: Carlos Sainz elégedett vele, Nico Hülkenberg viszont úgy érzi, még sokat kell csiszolni rajta.

Évek óta nem kezdte olyan jól a Forma-1-es szezont a Renault, mint idén: mindkét pilótájuk, Nico Hülkenberg és Carlos Sainz is pontot szerzett Ausztráliában, és egyelőre minden esélye megvan a csapatnak, hogy javítsanak a tavaly megszerzett 6. helyen a konstruktőri bajnokságban.

Hülkenberg abban bízott, hogy a három élcsapat mögött a Renault következhet az erősorrendben, de a relatíve jó melbourne-i szereplés ellenére nem maradéktalanul elégedett az autóval. „Nem elég jó a balansza és a teljesítménye – jelentette ki a második verseny helyszínén, Bahreinben. – Ennél jobbat akarunk, kicsit elmaradunk a várt teljesítménytől."

A Renault mindkét pilótája pontot szerzett az Ausztrál NagydíjonForrás: AFP/Paul Crock

Bár a Renault átugrotta a Force Indiát és a Williamst, lehet, hogy a Haasszal együtt új motorvásárlójuk, a McLaren őket is beelőzte. Sainz arra épít, hogy csapata többet fog javulni a szezon során, mint a mezőny bármely tagja. „A Renault készen áll arra, hogy az élen járjon idén a fejlesztésben" – mondta.

A spanyol versenyző nem tapasztalt olyan nagy problémákat az RS18-cal, mint Hülkenberg. „Ausztráliában nagyon jól éreztem magam az autóban, sokkal jobban, mint Barcelonában [a teszteken]" – nyilatkozta Sainz. – Az időmérőn a Q3-ban nem jött össze a jó kör. Barcelonában alig tudtuk elképzelni, hogy felvesszük a versenyt a Haasszal, a Q2-ben hirtelen mégis eléjük kerültem."

Tényleg jól éreztem magam az autóban és remélem, Bahreinben ugyanígy lesz."

Sainz a futamon már nem volt ilyen vidám, mert elmondása szerint a rajt előtt bekapott két falat banán rosszat tett a gyomrának, aztán folyamatosan ömlött az arcába a folyadék az elromlott italadagolóból. „Nem rakhattam arrébb a csövet, mert a rádióm mikrofonja elázott volna. A 20. körtől nem bírtam tovább, elöntött a vörös izotóniás ital. Majdnem hánytam" – mesélte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK