Vágólapra másolva!
Másfélszeresére, 60 millió dollára nőhet az éves alapbére a Mercedesnél az új szerződésével, amivel sokat léphet előre a legjobban fizetett sportolók listáján. Toto Wolff szerint már csak formalitás a megállapodás megkötése.

A Mercedes hivatalosan még nem állapodott meg Lewis Hamiltonnal arról, hogy a négyszeres világbajnok náluk folytassa a pályafutását az idei szezont követően, de a felek nyilatkozatai alapján ez már pusztán formalitásnak tűnik. Rövidesen pont kerülhet az ügy és szignók a szerződés végére, hiszen valószínűleg Hamilton is inkább már a világbajnoki küzdelemre szeretné fordítani a figyelmét.

Toto Wolff azt mondta, a megállapodást lényegében „késznek tekinthetjük."

Hamilton azt nyilatkozta Bahreinben, hogy "nagyon nyugodt", ő és a Mercedes sem stresszel a szerződéshosszabbítás miatt.

Ahogy annak idején Senna és Ron Dennis, úgy Hamilton és Toto Wolff sem ragaszkodik ahhoz, hogy a szezon első versenyére aláírt szerződésük legyen Forrás: AFP/Glenn Nicholls

"Egyre többet számít, milyen hosszú időre kötelezem el magam a Forma-1 mellett, mivel a karrierem vége felé járok – tette hozzá. – Nem kapkodom el a döntést, nem is sürgetnek. Minden információra szükségem van a döntéshez." Az egyik összetevő az lehet az egyenletben, hogyan alakulnak a Forma-1 szabályai 2021-től.

A Sport Bild tudni véli, hogy Hamilton a 2021-es szezon végéig ír alá a Mercedeshez, és a német lap információja szerint

évente 60 millió dollárt, azaz több mint 15 milliárd forintot kereshet,

vagyis több mint másfélszeresére nő (a szponzori juttatásokat még nem is tartalmazó) az alapbére, ami a becslések alapján az előző szerződésében alulról súrolta a 40 millió dollárt. Azzal Hamilton eddig nagyjából egy szinten állt Sebastian Vettellel.

A Forbes számításai szerint a legjobban fizetett sportolók listáján Hamilton 2017-ben a 10. helyet foglalta el 46 millió dolláros (a szponzori bevételeket is tartalmazó) keresetével.

Az új szerződésével a 4. helyre léphet előre,

ha a többi klasszis fizetése változatlan marad. Ezzel megelőzné Roger Federert, de Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és LeBron James gázsijával így sem vetekedhetne.

Lewis Hamilton még jobban megszedheti magát az új szerződésével Forrás: Anadolu Agency/Recep Sakar

Hamilton egy hibás számítógépes adat miatt elvesztette a győzelmet az Ausztrál Nagydíjon, de Bahreinben már nem rágódik ezen. "A csapatban mindenki ugyanazt a fájdalmat érezte. A verseny után összeültünk egy italra – mondta. – Erősen és bizakodva érkeztem ide. Tudom, hogyan kell tovább haladnom."

Csapattársa, Valtteri Bottas pedig arról beszélt a hétvége előtt, hogy nem érez nyomást a melbourne-i időmérős hibája után, ami miatt csak a mezőny második feléből rajtolhatott és végül 8. lett.