Társoldalunk:

Alonso babérjaira pályázik Montoya Le Mans-ban

2018.03.28. 15:45

Fernando Alonso után az F1-es Monacói Nagydíj újabb volt győztese, Juan-Pablo Montoya is bejelentette részvételét a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyen.

Juan-Pablo Montoya 2006-ban szakított a Forma-1-gyel, azóta az Egyesült Államokban versenyez. A kiváló kolumbiai 2003-ban a Williamsszel megnyerte a Monacói Nagydíjat, 2000-ben és 2015-ben pedig az Indianapolis 500-on diadalmaskodott, így

Fernando Alonso mellett ő is ringbe szállhat az autósport hármas koronájáért,

melynek harmadik csúcsa a Le Mans-i 24 órás viadal megnyerése.

Montoya jelenleg a Penske Acura csapatnál versenyez az amerikai IMSA sportkocsi-bajnokságban, ám Le Mans-ban a United Autosports csapat Ligier-Gibson LMP2-es versenyautójával áll majd rajthoz. 

Montoya 2015-ben, amikor 15 év szünet után másodszor nyert Indianapolisban a Team Penske színeibenForrás: AFP

„Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy kipróbálhatom magamat Le Mans-ban. Várom már, hogy csatlakozzam a United Autosports csapatához, amely tavaly előkelő eredményt [kategóriájában az 5. helyet] ért el Le Mans-ban.

Mindig is figyelemmel kísértem a versenyt, most végre részt is vehetek rajta. Remélem, a győzelemért fogunk hajtani!"

– jelentette ki Montoya.

Alonsóval verseng a tripla koronáért

A United Autosports társtulajdonosa Zak Brown, a McLaren F1-es csapatvezetője, aki idén januárban Alonsót nevezte a Daytonai 24 órás futamra. Brown is köszöntötte új igazolását a csapatnál.

„Juan-Pablo rutinos rókának számít az autósportban, pontosan tudja, mi kell a győzelemhez. A tapasztalatát és a gyorsaságát hozza a csapathoz, pontosan azokat a tulajdonságokat, amelyek egy olyan kemény versenyen kellenek, mint a Le Mans-i."

Zak Brown nevét 4-5 évvel ezelőtt még csak a bennfentesek ismerték. Ma a McLaren mellett a United Autosports csapat egyik tulajdonosa és legendákat foglalkoztatForrás: AFP/Picture-Alliance/Hoch Zwei

A kétszeres F1-es világbajnok, 2007-ben Monacói Nagydíjat nyert Fernando

Alonso a franciaországi klasszikus viadal csúcskategóriájában, az LMP1-ben tör babérokra, méghozzá a Toyota gyári pilótájaként.

Alonso a Toyota LMP1-es versenyautójával, gyári pilótaként vág neki Le Mans-nakForrás: TOYOTA GAZOO Racing

Alonso januári, daytonai indulásakor Montoya megjegyezte: „Fernando nem ment rosszul, de szerintem nekem nagyobb esélyem van a tripla korona elérésére, mint neki."

Az autósport három leghíresebb versenyét (Monacói Nagydíj, Indy-500, Le Mans-i 24 órás) eddig egyedül Graham Hill tudta megnyerni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK